Tényleg a legfurábbat akarod hallani? Várj, hadd gondolkozzak. Sokféle arc jár ide, már tíz éve működünk. Egyszer bejött egy csaj, aki a homloka közepére akart egy szemet. Na, az elég ütős volt, arra például nagyon emlékszem. Vörös hajú, fiatal nő volt. Próbáltam rábeszélni, hogy hennázzuk fel neki először, szokja a látványt pár napig, aztán, ha tényleg oké, akkor megcsinálom élesben, de ő azonnal akarta. Amikor kész lett, be kellett kötnöm, nehogy elfertőződjön.
Úgy nézett ki szegény, mint akit homlokon lőttek. Nem tudom, mi lett vele, többet nem láttam. Volt aztán az a másik nő, negyven körüli, akinek meg egy óriási heg volt a hasán. Állítólag életmentő műtét volt, az ágyékától a szegycsontjáig felnyitották. Azt kérte, hogy varrjak rá neki egy hosszú indát, színes virágokkal. Nagyon nagy meló volt, és fájt is neki rendesen, de kibírta. Itt van róla egy fénykép, nézd meg! Meg nem mondaná senki, hogy ez egy heg, csak a virágokat látod, nem? Nekem ez szakmai kihívás volt, mert rohadtul akadozott ám a tű. Nehéz az ilyen sérülésekre rátetoválni, mert más a bőr felszíne, keményebb is, és persze tudnod kell előtte, hogy orvosilag nincs gond: mégiscsak a bőrébe megy a festék.
Ilyenkor, Valentin-nap környékén aztán jönnek a szerelmesek is, és varratják magukra a fél szíveket, Napot meg Holdat. Külön mintakönyvünk van erre. Sajnálom őket, mert tudom előre, hogy egy év múlva majd próbálják kilézereztetni, de hát úgyse lehetne őket lebeszélni, és minek is. Ebből élünk, nem?
Na jó, a legfurább mégiscsak a szakállas csávó volt. Bejött, leült, nézett, nem szólt egy rohadt szót se. Kivert tőle a víz, komolyan mondom. Elétettem egy mintakönyvet, de azt mondta, neki nem kell, mert ő tudja, mit szeretne. Egy hatjegyű számot kért a bal alkarjára, belülre. Mondtam neki, hogy én nem akarok beleszólni, de ez elég morbid, nekem erről durva dolgok jutnak az eszembe. Nem húzta fel magát, de nem akart vitatkozni. Állítólag a nagyapja miatt találta ki, aki túlélte a koncentrációs tábort. Előtte akart tisztelegni, így mondta. Minden családtagja meghalt már, és kitalálta magának, hogy akkor ő ezzel emlékezik meg a nagyapjáról. Azt mesélte, találkozott külföldön többekkel is, akiknek van ilyen a karjukon.
Megcsináltam neki, hát mit mondjak, szar érzés volt. Lefényképeztem, rátekertük a fóliát, kifizette. Aztán ugyanazzal a lendülettel közölte, hogy vissza fog majd jönni kiszedetni.
Leesett az állam, komolyan. Nem akartam neki mondani, hogy akkor minek varratta magára, de nyilván látta rajtam, hogy nem vágom, mi történik. Visszaült, és halkan elmagyarázta, hogy ennek éppen ez az értelme. Hogy mindenkije meghalt, nincs egy élő rokona se már, és jövőre neki gyereke lesz. Ha megszületik az a gyerek, nem viheti tovább a történetet. Ezt találta ki magának, hogy így akar megszabadulni. Azt mondta, ha megvan a gyerek, jön majd kiszedetni.
Látod, még most is furán érzem magam, pedig ez hónapokkal ezelőtt történt. Este otthon elmondtam a Valinak, és nagyon elcsöndesedett. Azt mondta, szerinte ez egy szép történet, és ha én is meg akarok szabadulni a rossz gondolatoktól, mint az a szakállas csávó, akkor tegyem meg lottón azokat a számokat.
Akkor majd nálad is mást jelentést kapnak, mondta a Vali vacsora közben, és nem fogsz erre gondolni többet. Akkor azok már csak a te nyerőszámaid lesznek, érted? Hát, nem is tudom. Talán majd egyszer. Ha a srác majd tényleg visszajött, és nyomtalanul kiszedtem a számokat, akkor majd megpróbálom. Talán.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!