Észnél kell most lenni.

Nem volt még ilyen kampány Magyarországon, mint amilyen ezt a vasárnapi népszavazást megelőzte. Nem volt még ilyen hosszú, hiszen tavaly januárban kezdődött, amikor is Orbán Viktor a Charlie Hebdo szerkesztősége elleni támadás áldozataira emlékező párizsi gyászmenetből indított harcot a menekültek ellen. Nem volt még ilyen drága kampány sem, egy megyeszékhely éves költségvetésének megfelelő mennyiségű pénzt költött el rá a kormány, a közösből, a mienkből. És nem volt még olyan kampány sem, ami ilyen hosszú távon fejtette volna ki hatásait. Úgy, ahogyan arról Forgács József, a szociálpszichológia professzora beszélt múlt heti lapunkban: a félelemnek és gyűlöletnek ilyen manipulációjából évtizedekig is eltartó tudatmérgezés lehet, amikor egész generációk hamis módon látják majd magukat és a helyüket a világban. Említést érdemel még egy jelenség, amit bár nem ez a gyűlöletkeltő kampány okozott, de mindenképpen felerősített: pártállami örökségünk, az intézményekkel szembeni kóros bizalomhiány odáig fajult, hogy ma nem kevesen vannak, akik elképzelhetőnek tartják az állami segédlettel végrehajtott választási csalást, vagy akár a politikai megrendelésre elkövetett robbantást is. A féligazságokra és teljes hazugságokra alapozott gyűlöletkampány megmérgezte az országot, egyik részének undort, másoknak tudatvesztést okozva, ahogyan egy súlyos mérgezés szokott.

A népszavazás az egyik, ha nem a legfontosabb demokratikus intézményünk – ez a kampány számunkra bebizonyította, hogy az állítás Magyarországon csak múlt időben igaz. A demokráciára való hivatkozás hamis és hazug egy olyan népszavazás esetén, amelynek alkotmányossága eleve vitatott, amelyben az egyenlő esélyeket egyetlen pillanatra sem biztosította a kormány, amelynek több aktusáról a Kúria is megállapította, hogy törvénytelen, és amelynek kampánya során a Fidesz hatalmi érdekeire szabott választási szabályokat is megsértették a köztisztviselők és az önkormányzatok hadrendbe állításával. Most tehát a népszavazással való visszaélés elutasítása is demokratikus cselekedet.

Hogy a szavazólapra írt kérdés értelmetlen, azt sokan elmondták, leírták már, ebben a lapban is. Értelmetlen, mert nem kötelezi az Európai Uniót semmire, értelmetlen, mert a kötelező betelepítési kvótát az állam- és kormányfők tanácsa elutasította már, legutóbb épp Orbán Viktor egyik legfőbb szövetségese, a szlovák miniszterelnök mondta: a kötelező betelepítési kvóta politikai értelemben halott. Orbánról amúgy is tudják Brüsszelben, mit gondol a migrációs válságról, az ő mozgásterét a népszavazás eredménye semmilyen módon nem befolyásolja Brüsszelben.

De nagyon is befolyásolja idehaza, mert ennek a népszavazásnak belpolitikai tétje van, az viszont igen nagy, a szavazást, az azon való részvételt is ebből a szempontból érdemes mérlegelni. A népszavazás Orbán Viktor és a Fidesz hatalmi játszmája. Szavazóbázisának kiterjesztése és az ellenzék megosztása mellett az európai politikában játszott szerepének megerősítése Orbán egyértelmű célja. Orbán ma annak a világnak az egyik, ha nem a legfőbb vezetője, amit a nyugati elemzők mostanság találóan úgy neveznek: „post-truth politics”, vagyis az igazságon túli politika. Ez a Trumpok, a Le Penek, a Brexit-hívők, a nacionalisták és a populisták világa. A tényeket semmibe vevő, érzelmekre alapozott, bűnbakképző politikáé, amelyben tetten érhetőek Putyin orosz elnök stratégiai-gazdasági érdekei.

Üzenni vasárnap mindenekelőtt a magyar kormánynak és a miniszterelnöknek lehet. És szerintünk kell is. Az üzenet pedig arról szól: akarjuk-e az igazságon túli politika folytatását vagy sem?

Világos üzenet a nem szavazat. Felhatalmazás az érdemi kormányzás mellőzésére, helyette a gyűlöletre és félelemre alapozott ösztönpolitika továbbvitelére. A jelek arra utalnak, hogy Orbán éppen erre készül. A népszavazás várható eredményét az uniós joggal ellentétes alkotmánymódosításra használná, ami Brüsszelben újabb vitákhoz, itthon pedig az Európa- ellenes militáns hangütés felerősödéséhez vezet. Ennek hosszú távú következményei ma beláthatatlanok, de bizonyosan Magyarország perifériára sodródásával fenyegetnek. Erre a politikára, újabb és újabb gyűlöletkampányok gyártására felhatalmazást a kormánynak nem adhatunk, ezért nemmel nem szavazhatunk.

Orbán a népszavazás neki kedvező politikai sikerét a részvételhez, vagyis a referendum érvényességéhez kötötte. Márpedig az érvényességhez az igen szavazatok is hozzájárulnak, fakadjanak azok bármily tiszteletre méltó européer hozzáállásból. A hazai politikai realitásokból kiindulva tehát az igen szavazatok Orbán fentebb fejtegetett hatalmi érdekeit szolgálják.

A mi üzenetünk ezzel szemben egyértelmű és határozott: mi az igazságon inneni politikában hiszünk, az emberségben és a szolidaritásban, elutasítjuk a gyűlöletkeltést, megvetjük azokat, akik az ismeretek hiányával visszaélve, származási-vallási alapon szítanak feszültséget és félelmet generálnak a legkiszolgáltatottabbakkal, a háború elől menekülőkkel szemben.

Ezt az üzenetet kétféleképpen lehet eljuttatni a címzettekhez vasárnap. Vagy érvénytelen szavazattal, vagy a szavazástól való tudatos távolmaradással.

Az érvénytelen szavazásnak kockázata van. A kormány által felügyelt választási szervek működéséből és abból a tényből kiindulva, hogy a szavazókörök túlnyomó többségében csak kormányhű delegáltak lesznek vasárnap, nehéz elhessegetni a gyanút: a nem teljesen egyértelműen érvénytelen voksokat könnyen érvényesként számolhatják el. Ma Magyarországon az érvénytelen szavazáshoz komoly odafigyelés szükségeltetik.

Értjük és megértjük mindazokat, akik a maguk üzenetét politikai aktivitással, vagyis érvénytelen szavazat leadásával kívánják megfogalmazni, de hisszük, hogy vasárnap a tudatosan vállalt passzivitás, vagyis a távolmaradás is politikai tett. Nincs kétségünk afelől, hogy egy érvénytelen, vagyis 50 százalék alatti részvétellel lezajló népszavazást is saját sikerének fogja láttatni a kormány és a miniszterelnök, de ez egy ilyen hosszú, ilyen drága, ilyen mélyre hatoló kampány után már nem lesz hiteles. Szeretnénk hinni, hogy egy érvénytelen népszavazásnak ennél erősebb és felelősebb az üzenete: elegünk van a gyűlöletkeltésből, nem hagyjuk magunkat megtéveszteni, és nem kívánunk részt venni aljas hatalmi játszmákban.

Hiába manipulálnak érzelmekkel, félelmekkel, indulatokkal, vasárnap még kiderülhet: azért Magyarország még észnél van.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!