szűrés adott napra:
 
szűrés időintervallumra:
  -től
 
  -ig
 
Matolcsynak már megint mennie kell. Ez a mondat azt jelenti, hogy legalább egyszer már mennie kellett volna. Akkor sem tette. Pedig akkor még a Kúria becses tagjai is úgy gondolták, hogy a…

F. Tóth Benedek | 2016. október 9.

Heti abszurd: Na; Pá..!
 
Két hete, ugyanitt arra a konklúzióra jutottam, hogy a levélben szavazó határontúli magyarok csakis akkor dönthetik el a népszavazás érvényességét, ha egyfelől magas, 50 százalék…

Keszthelyi András | 2016. október 9.

Orbán vesztett, Magyarország nyert – ekként summázható a nyugati világ mérvadó véleménye.

Avar János | 2016. október 9.

Sok mindenre jó egy helikopter. Onnan adatik például a helicopter-view, ahogy az angol hívja a részletekben el nem vesző összképet. A nagylátószög hasznos a múlt vasárnapi népszavazás…

Gál J. Zoltán | 2016. október 9.

Ezt ígérte nekünk Trócsányi László, igazságügyi miniszter, egyetemi professzor. Ide vezet az, ha valaki szakmai tisztességét adja fel azért, hogy egy (fél)diktatúra miniszteri…

Sándor Zsuzsa | 2016. október 9.

okt
09

A Rogán család helikopteres útja körüli szánalmas magyarázgatások, hazudozgatások között emlékezzünk meg a miniszter úr egy korábbi nyilatkozatára, amikor is megkérdezték pártja…

(SZÜCS) | 2016. október 9.

Nem kétséges, Gianni Infantino tele van ötletekkel.

Hegyi Iván | 2016. október 9.

Nehéz megérteni, miért hagyják a népek – nemzetek, országok –, hogy leigázzák őket. Miért tűrték a kisebbségek a hátrányos helyzetet, az elkülönítést, a gettót, a…

Vámos Miklós | 2016. október 9.

A Vasárnapi Hírek 2016. 41. számában megjelent olvasói levelek - Krenner István karikatúrájával.

Olvasói levél | 2016. október 8.

Októberi sikertörténet...
 
A Vasárnapi Hírek október elsejei számának PINK - Politikailag inkorrekt rovata.

PINK | 2016. október 5.

KVÓTA, KVÓTA, GILICE - PINK: a VH szatirikus rovata
 
Válogatás Heti abszurd rovatunkban.

F. Tóth Benedek | 2016. október 2.

A hét száma 15 000 000 000
 
Összeállt a káosz. Ország ilyen kétségben régen állt. Ha a 2016. október 2-i népszavazás előtti hetet egyetlen filmbe sűrítenénk, azonkívül, hogy simán ki lehetne tenni rá a 18+…

F. Tóth Benedek | 2016. október 2.

Heti abszurd: Rakott krumpli tízmillió főre
 
Észnél kell most lenni.

VH | 2016. október 2.

Észnél kell most lenni.

VH | 2016. október 2.

New York-i Nagyítás: Cintányéros, bolond világ - Orsós László Jakab írása.

Orsós László Jakab | 2016. október 2.

'Hazardírozó őrültek kezei közé kerültünk mindannyian'
 
Tele az amerikai és a világsajtó a hétfői elnökjelölti vita igazi rejtélyével, amit a New York Times vezető diplomáciai szemleírója tömören úgy fogalmazott meg: „Hogyan?” Mármint…

Avar János | 2016. október 2.

A megállóban piros farmernadrágos nő ül. Messziről fiatal lánynak tűnik, közelebbről inkább középkorúnak. Vastag könyv van az ölében, azt olvassa. Csak akkor néz fel, amikor beáll…

Tóth Krisztina | 2016. október 2.

Olvasóim már bizonyára tudják, hogy nem vagyok elragadtatva a honi jogalkalmazás jelenlegi állapotától, de azért az még engem is meglepett, hogy hány jogszabályt sikerült felrúgni a…

Sándor Zsuzsa | 2016. október 2.

Bernd Storck, a magyar labdarúgó-válogatott német szakvezetője csodálkozva említette egy tévéműsorban a minap: „Az emberek itt azt mondják, nincsenek jó futballistáink, túl lassúnak…

Hegyi Iván | 2016. október 2.