szűrés adott napra:
 
szűrés időintervallumra:
  -től
 
  -ig
 

Az ország jobb nevű, magas színvonalú oktatást nyújtó középiskoláiból egyre több diák már meg sem próbálkozik az állandó politikai nyomás alatt vergődő magyar felsőoktatásba…

F. Szabó Kata | 2013. augusztus 26.

Lefejezett generáció
 

Egyre többször lehet összefutni rendezvényeken vagy akár Budapest parkjaiban tűzzel játszó zsonglőrökkel, akik boszorkányos mutatványokat visznek véghez a legforróbb alapelemmel. A…

F. Szabó Kata | 2013. augusztus 14.

A tűzzel játszanak
 

Ismét egy hallgatói önkormányzati botránytól hangos a közélet, de ahogy megszokhattuk, az egyetemi diákvezérek lapítanak.

F. Szabó Kata | 2013. augusztus 12.

Ismét egy hallgatói önkormányzati botránytól hangos a közélet, de ahogy megszokhattuk, az egyetemi diákvezérek lapítanak.

F. Szabó Kata | 2013. augusztus 12.

 

Négy éve stagnál az utasbiztosítási piac, mivel kevesebben engedhetik meg maguknak a külföldi utazást, mint a válság beköszönte előtt.

F. Szabó Kata | 2013. augusztus 12.

Apró betűs csapdák
 
aug
05

Kevesebb mint egy év telt el azóta, hogy a Haiti fővárosában Port-au-Prince-ben, halmozottan fogyatékos gyerekekkel foglalkozó árvaházat vezető fiatal lánnyal, Nemere Dórával…

F. Szabó Kata | 2013. augusztus 5.

Csoda Haitin
 

Magyarország legnépszerűbb alternatív zenekara, a Quimby nem egyszerűen nagyszabású koncertet ad a Sziget „nulladik napján”, Csodaország néven egy este erejéig felépít egy egész…

F. Szabó Kata | 2013. augusztus 5.

Csodaország a Quimbyvel
 

Alaposan felforgatta az idén felvételizők életét a kormány. Minden eddiginél kevesebb diák jelentkezett a felsőoktatásba, reálképzésekre csak az nem jutott be, aki nem akart. A magyar…

Diószegi-Horváth Nóra, F. Szabó Kata, Lebhardt Olivér | 2013. július 29.

Állandó újratervezés – káosz a felsőoktatásban
 

Közel ötszáz programmal várja az idén immáron huszonharmadszor megrendezett Művészetek Völgye a látogatókat a Balaton-felvidék gyönyörű falvaiban.

F. Szabó Kata | 2013. július 22.

Fesztivál a falvak közt
 

Nem lehet számlával elszámolni tankönyvet az iskolakezdési támogatásnál, az utalványokkal viszont nem fizethetnek a szülők, mert a tankönyvellátó nem kötötte meg a szükséges…

F. Szabó Kata | 2013. július 8.

Nem lehet számlával elszámolni tankönyvet az iskolakezdési támogatásnál, az utalványokkal viszont nem fizethetnek a szülők, mert a tankönyvellátó nem kötötte meg a szükséges…

F. Szabó Kata | 2013. július 8.

 

Gyermekkori álom vált valóra, amikor több generáció kedvenc édességének, a Túró Rudinak a készítési folyamatába pillanthattunk be a mátészalkai gyárban. Kivételes alkalom ez,…

F. Szabó Kata | 2013. július 7.

Erkölcstelen kedvencünk
 
jún
03

Tíz-tizenöt évvel ezelőtt a koleszterintől való félelem, most pedig a különböző egészségesnek mondott táplálkozási irányzatok áltudományos érvei tépázzák a tej renoméját.…

F. Szabó Kata | 2013. június 3.

Bocik aranya
 

A mai nap az ünnepről kellene, hogy szóljon tanárnak, diáknak, szülőnek. Ehelyett a pedagógusok és az értük aggódók kénytelenek utcára vonulni, hogy demonstrálják: ellehetetlenítik…

Diószegi-Horváth Nóra, F. Szabó Kata | 2013. június 2.

Pálya a mélyben – milyen ma pedagógusnak lenni Magyarországon?
 
máj
27

Nehéz vagy nagyon is könnyű igazságot tenni a Friss bontás – Festmények az év minden hónapjából című kiállítás körül kialakult botrány kapcsán, az elmúlt két év…

F. Szabó Kata | 2013. május 27.

Nagyon ciki
 

Péntekről szombatra virradóra rendezik meg másodszorra a főváros három legnagyobb művészmozijában – a Toldiban, a Művészben és a Puskinban – az Artmozik Éjszakáját.

F. Szabó Kata | 2013. május 22.

Éjjel a moziban
 

Továbbra sincs semmi konkrétum a pedagógus-életpályamodellnek keresztelt béremeléssel kapcsolatban.

F. Szabó Kata | 2013. május 18.

Bizonytalan életpálya
 

Alig van olyan trafikkárosult, aki megfelelne az új, szigorúbb pályázati előírásoknak. Mégis próbálkoznak: életük munkáját, családjuk megélhetését féltik. Becslések szerint a…

Krausz Viktória, F. Szabó Kata | 2013. május 18.

Elvek és trafikok
 

A főváros utcáin egyre több olyan étkezde nyílik, amely a gyorsétteremláncok árain kínál azonnal elvihető, az utcán, menet közben elfogyasztható minőségi alapanyagokból készült…

F. Szabó Kata | 2013. május 13.

Utcán enni menő
 

Ha egészségesen szeretnénk élni, érdemes a természet szavára hallgatnunk, az erdőt járva ugyanis számtalan finomságra találhatunk, ha tudjuk, mit kell keresnünk.

F. Szabó Kata | 2013. április 29.

Ehetünk a földről