szűrés adott napra:
 
szűrés időintervallumra:
  -től
 
  -ig
 
A múlt heti romániai választás eredménye alapján egyértelmű, kik a győztesek és kik a vesztesek, de ebből, jó román szokás szerint, még nem következik, milyen lesz a kormány. Az…

Keszthelyi András | 2016. december 17.

A győztes, az elnök meg a patthelyzet - Keszthelyi András elemzi a romániai választásokat
 
Két hete, ugyanitt arra a konklúzióra jutottam, hogy a levélben szavazó határontúli magyarok csakis akkor dönthetik el a népszavazás érvényességét, ha egyfelől magas, 50 százalék…

Keszthelyi András | 2016. október 9.

A népszavazásokon való részvétel, ahogyan általában a választói aktivitás becslése, a tudomány mai állása szerint mindig nehéz feladat. Nincs ez másként most, az október 2-i…

Keszthelyi András | 2016. szeptember 25.

Tavaly novemberben tízezrek követelték Bukarestben a korrupt szocialista kormány lemondását. A fővárosnak akkor már két hónapja nem volt főpolgármestere, mert az Ion Iliescu egykori…

Keszthelyi András | 2016. augusztus 7.

Börtönből nyert választás
 
Február 1-jén, az Iowa állambeli előválasztással hivatalosan is kezdetét veszi az amerikai elnökválasztási kampány, az idei év talán legnagyobb figyelemmel követett világpolitikai…

Keszthelyi András | 2016. január 24.

Lesz-e magyar előválasztás? Alkalmazzák New Hampshire-től Erdélyig, Manitobától Székelyudvarhelyig és Montevideótól Szöulig
 
2016. január 3., 14 óra: László János-emléktekerés. Gyülekező: V. ker., Városháza park, Bubi közbringaállomás

Keszthelyi András | 2016. január 3.

A csendes forradalmár - László János emlékére
 
Október 30-án, pénteken lemezbemutató koncertet tartott az egyik legnépszerűbb román heavy metal zenekar Bukarest kedvelt szórakozóhelyén, a Colectiv klubban. Facebook-oldalukon látványos…

Keszthelyi András | 2015. november 15.

Kis novemberi forradalom
 
Nyáry Krisztián: Igazi hősök. 33 magyar

Keszthelyi András | 2014. december 16.

Vették az akadályt – Nyáry Krisztián új könyve igazi hősökről szól
 
Klaus Iohannis elnökké választása Romániában, mint a váratlan politikai győzelmek általában, reménnyel töltenek el sokakat és változatosabbnál változatosabb elméletek gyártására…

Keszthelyi András | 2014. november 23.

Keszthelyi András: Iohannis mint járvány
 
jún
18

Hiába költöttek el súlyos milliókat, küldtek kampánytanácsadókat, gyártottak a magyarországi közvélemény számára jól ismert gyalázkodó szóróanyagokat, az Erdélyi Magyar…

Keszthelyi András | 2012. június 18.

A mélyszegénység csökkentését célozza a Bajnai Gordon volt miniszterelnök által alapított Haza és Haladás Közpolitikai Alapítvány első javaslatcsomagja. A héten ismertetett…

Keszthelyi András | 2012. március 25.

Egy beszéd hallgatósága vagy azért gyűlik össze, hogy élvezetben részesüljön, vagy azért, hogy tanácsot kapjon, az ókori bölcsek legalábbis így tartották. Az idei politikai szezont…

Keszthelyi András | 2012. február 19.

júl
17

Karácsony Gergely LMP-s képviselő a héten a magyar politikusok közül elsőként vetette fel a teljes ellenzéki összefogás kényszerét.

Keszthelyi András | 2011. július 17.

Karácsony Gergely LMP-s képviselő a héten a magyar politikusok közül elsőként vetette fel a teljes ellenzéki összefogás kényszerét.

Keszthelyi András | 2011. július 17.

Pénteken felszállt az Atlantis, az utolsó űrsikló. A program lezárulta egyben az űrkutatás látványos időszakának végét is jelenti.

Keszthelyi András | 2011. július 10.

Pénteken felszállt az Atlantis, az utolsó űrsikló. A program lezárulta egyben az űrkutatás látványos időszakának végét is jelenti.

Keszthelyi András | 2011. július 10.

júl
06

Nekem a Balaton nem volt meg gyerekként, sem ifjúként… Kolozsváron nőttem fel, kimaradt Siófok meg az Aranypart, a hekk meg az NDK-s lányok. Cseh Tamás – na ő megvolt: ó, a Balaton,…

Keszthelyi András | 2011. július 6.

29

A szakmai szolidaritást értem. Szép gesztus, hogy a nemzet színjátszásának színe-java ott szorít a tárgyalóteremben és közös nyilatkozattal fordul a nyilvánossághoz. Ámde.

Keszthelyi András | 2011. június 29.

máj
29

Erre számítani lehetett. Ha az Alkotmánybíróság, a Költségvetési Tanács, de még a Földrajzinév-bizottság is útban volt, ki gondolhatta volna, hogy az Országos Érdekegyeztető Tanács…

Keszthelyi András | 2011. május 29.

Az európai kultúra talán legfontosabb megkülönböztető jegye az egyéni szabadságjogokon alapuló társadalomszerveződés, egyik fontos hagyománya pedig az önreflexióra való képesség. A…

Keszthelyi András | 2011. április 3.

  •  01
  •  02
  • 1 / 2 oldal (összesen 21 cikk)
  •