szűrés adott napra:
 
szűrés időintervallumra:
  -től
 
  -ig
 

„Idegeneket sosem gyűlöltem, sosem vetettem meg csupán azért, mert idegenek; soha ellenségemet meg nem aláztam, csak mert ellenség. Jobban örültem, ha barátokra tettem szert, mint ha…

F. Tóth Benedek | 2015. augusztus 9.

„Idegeneket sosem gyűlöltem, sosem vetettem meg csupán azért, mert idegenek; soha ellenségemet meg nem aláztam, csak mert ellenség. Jobban örültem, ha barátokra tettem szert, mint ha…

F. Tóth Benedek | 2015. augusztus 9.

 
aug
06

Szenzációs bejelentéssel állt elő a NASA 2015. július 23-án: megtalálták a Föld unokatestvérét. Vagyis azt a bolygót, amelyik feltételezhetően hasonlít a Földre. Ám mielőtt…

F. Tóth Benedek | 2015. augusztus 6.

 Föld 2.0
 

Annyi színházban játszott már, hogy azt mondja, ő a legnagyobb magyar vándorszínész. Már kezdő színészként is mert nemet mondani a Nemzeti Színház igazgatójának. Katonai…

F. Tóth Benedek | 2015. augusztus 3.

Ötven éve divatban - Interjú Szilágyi Tiborral
 

Kántás Andor pilóta, repülő- és ejtőernyős oktató jelenleg – ha nincs itthon – kisgépeket szállít Szaúd-Arábiába. Nem mellesleg ő Szaúd-Arábia egyik főpilótája, és még…

F. Tóth Benedek | 2015. július 29.

Dr. Keresztszél - Rendhagyó portré
 

A felfokozott idegállapot, a megemelkedett adrenalinszint, a megváltozott hormonháztartás miatt felgyülemlett feszültségnek valamilyen módon távoznia kell. A sportban is. Ám vannak…

F. Tóth Benedek | 2015. július 26.

Kivetkőzve - Amikor a düh, keserűség, irigység kirobban
 

Örökké pergő film az élet, és mindenkinek jut benne néhány jelenet vagy epizódszerep. Miért kezdem így ezt a cikket, amely egy vidéki városba érkező mozgó moziról szól? Nos, csak…

F. Tóth Benedek | 2015. július 2.

Megjött a mozi!
 

Budapest ismét megrendezte a Rendőr és Katonai Mesterlövő Világkupát. Immár a tizennegyediket. Ezúttal is a legjobbak jöttek el, hogy kiderüljön, közülük is ki a legjobb.

F. Tóth Benedek | 2015. június 30.

Nem fog fájni - mondja sejtelmesen az orosz mesterlövész
 

Nem lenne tanár, és azt is elmondja, miért nem.
- Kipróbálná magát külföldön, de imád magyarul énekelni.
- Interjú Molnár Ferenc Caramellel cigányságról, kirekesztésről,…

F. Tóth Benedek | 2015. június 22.

Caramel: Tűrnöm kell
 

Mártózik és sül - Grill vagy barbecue (BBQ), az itt a kérdés! Merthogy egyáltalán nem mindegy, hogyan sütjük a húst, s főként az nem, hogy milyet. Ezúttal a BBQ-sütés van terítéken,…

F. Tóth Benedek | 2015. június 14.

Grill vagy barbecue, az itt a kérdés!
 

Fordítóként jegyezték, aztán regényével íróként vált ismertté.
- Tegeződünk, mert kollégák vagyunk, írók között ez szokás.
- Interjú Totth Benedekkel, a kőkemény…

F. Tóth Benedek | 2015. június 9.

'Felnőttem, mire befejeztem' - Totth Benedekkel beszélgettünk Holtverseny című regényéről
 

Van egy államtitkár, aki szerint a demokráciába belefér a halálbüntetés, miközben ellenzi; aki utat építtet a falujához, mert az mondja, az mindenkinek hasznára válik; s aki azt vallja,…

F. Tóth Benedek | 2015. május 17.

L. Simon László: Nem vagyok én agitátor
 

Széchenyi István Emlékmúzeum, Nagycenk

F. Tóth Benedek | 2015. május 13.

Széchenyi István Emlékmúzeum, Nagycenk

F. Tóth Benedek | 2015. május 13.

 

– Nincs könnyű helyzetben a Haladás, Az NB I. tabella alsó házában áll. A cél a bennmaradás. Ilyen helyzetben gratulálni kell vagy sok szerencsét kívánni egy frissen kinevezett…

F. Tóth Benedek | 2015. május 10.

Villáminterjú Mészöly Gézával, a Haladás frissen kinevezett vezetőedzőjével
 

Orbán–Simicska háború? Európai Unió kontra magyar kormány? Milliárdok repkednek, forintokat vetnek össze kilométerekkel, miközben áll az M4-es autópálya építése. Félve és…

F. Tóth Benedek | 2015. április 27.

Útszélen hagyott hősök
 

Sport vagy show? Mutatványosok gálája vagy fizikai teljesítmény? Milliók rajonganak érte, és vannak, akik csak nevetnek rajta, de tény: az arénák hetente háromszor is megtelnek, mert az…

F. Tóth Benedek | 2015. április 16.

Szupersztár érkezik a gálára - Repülj át a kötélen!
 

Mindenkinek van egy hegye, amit életében legalább egyszer meg kell másznia. Vannak, akik egész életükben hegyet másznak, mások eleve a hegyen élnek. Márton atyának mind a kettő…

F. Tóth Benedek | 2015. április 6.

Húsvéti portré: Isten orgonái
 

A fiát edzi München olimpiai bajnok ökölvívója, Gedó György, aki most sem lett a Nemzet Sportolója. - Portré a kiváló sportolóról.

F. Tóth Benedek | 2015. március 22.

Szív és horgony - Gedó olimpiára készül
 

Brutális lábsérülést szenvedett Federico Mattiello, a Juventustól a Chievóhoz kölcsönbe érkező középpályás, amikor az AS Roma elleni találkozón szerencsétlen módon ütközött a…

F. Tóth Benedek | 2015. március 17.

Horror a pályán