Kinek mit hoz 2012?

A magyarok véleménye másokról

átlagok 100 fokú skálán (0 = nagyon kedvezőtlen, 100 = nagyon kedvező)

	1992	1997	2001	2003	2005	2006	2007	2011
Ausztria			76	78		77	68	78
Németország	75	72	73	75	71	73	71	78
Nagy-Britannia					73	75	69	71
Franciaország					71	72	68	67
Horvátország					62	64	62	66
Olaszország						74	68	65
Magyarország					70	73	65	64
USA	73	72	68	58	65	59	60	64
Lengyelország	42	63	56	59	58	62	61	63
Csehország	38	51	50	54		54	53	58
Görögország								49
Kína					46	36	34	49
Oroszország	36	40	34	37	37	41	41	47
Szlovákia		37	44	51	49	31	38	45
Egyiptom								41
Románia	10	33	23	28	31	33	34	40
Izrael						26	34	35
Szerbia					28	26	29	34

 

Jelenleg is Ausztria és Németország tekinthető a leginkább kedvelt országnak, de Nagy-Britanniáról is kedvező a magyarok véleménye. Ezeknél valamivel kevésbé, de összességében jónak mondható néhány további nagy állam (Franciaország, Olaszország, Egyesült Államok), valamint néhány környező ország (Horvátország, Lengyelország, Csehország) megítélése is. Kedveltség tekintetében Magyarországot is ezekhez az országokhoz lehet hasonlítani, ám elgondolkodtató, hogy országunkról jelenleg csaknem minden negyedik embernek inkább rossz a véleménye. Ráadásul hazánk belső megítélése az utóbbi néhány évben számottevően romlott, tetszési indexe a 2006-ban mért 73-hoz képest jelenleg csak 64 pont. Eközben számos olyan ország van, amelyek kapcsán többségben vannak a negatív vélemények. A közepesnél rosszabb értékelést kapott országok között találunk két keleti nagyhatalmat (Kína, Orosz­or­szág), három szomszédos országot (Szlovákia, Románia, Szerbia), valamint két közel-keletit: Egyiptomot és Izraelt.

(Jövő heti számunkban a Medián felmérése alapján közelebbről is megvizsgáljuk, hogy mit gondolnak a magyarok Kínáról, a kínai kapcsolatról.)

Egyesült Államok: ismeretlen ellenfél

Az elnökválasztáson Barack Obama, ha csak egy hajszállal is, de megelőzi majd a republikánus Mitt Romney-t – derült ki az NBC News és a Wall Street Journal számára készített felmérésből. De elképzelhető, hogy heteken belül átrendeződik a republikánus politikai paletta, mert több különböző intézet elemzése is kimutatta, hogy az eddig biztos befutónak tartott Romney-nál a párt biztos szavazói körében népszerűbb a politikai tapasztalatokkal egyáltalán nem rendelkező és szélsőséges kijelentéseket tevő afroamerikai Herman Cain.

A párt azonban a mérsékeltebb Romney mögött áll ki. A politikus a kampányára eddig 32 millió dollárt tudott összegyűjteni, amelyek nagy része egykori kollégáitól, a magas pozícióban lévő bankároktól – a Barclays Capital, a Goldman Sachs, a Deutsche Bank vagy Morgan Stanley alkalmazottaitól – származik. Obama nagy előnye, hogy újraválasztási kampányában ellenfelénél háromszor több pénzből, 92 millió dollárból gazdálkodhat. (42 milliót olyan magánszemélyektől kapott, akik 200 dollárral vagy kevesebbel támogatták.)

Noha elsősorban a gazdaság helyzete döntheti el a jövő évi elnökválasztást, a republikánusok egyetlen alkalmat sem mulasztanak el, hogy engedékenységgel vádolják Obama külpolitikáját. Ilyenkor nem az afganisztáni és iraki csapatkivonás a célpont. Mitt Romney a napokban azzal akarta megmutatni, milyen kemény is lenne elnökként, hogy Kínát a szellemi tulajdonnak minősülő technológiák ellopásáért „csalónak” és az amerikai gazdaság számára kedvezőtlen alacsony jüan miatt „árfolyam-manipulátornak” nevezte. Erre a magatartásra lehet „kemény” válasz a Hillary Clinton-féle új Ázsia-politika, vagy az, hogy tegnap az elnök bejelentette, száz katonát küldenek Ugandába, hogy segítsenek leverni az Úr Ellenállási Hadserege nevű lázadó milíciát, amely húsz éve terrorizálja a lakosságot, és mintegy 30 ezer ember haláláért felelős.

Persze az európai kapcsolatok, az EU ügyei továbbra is az amerikai érdeklődés középpontjában maradnak, és persze előbb-utóbb jut idő az egyes országokkal való kétoldalú kapcsolatokra is. Ezt jól érzékelteti, hogy nem sokkal a Washington Post In The Loop (Bennfentes) blogger-rovatában Orbán Viktor miniszterelnök első évét afféle Lukasenko-lightnak minősítő, e héten megjelent írást követően az amerikai külügy európai ügyekért felelős helyettes államtitkára azt javasolta Budapestnek, hogy a sarkalatos törvények gyors ütemű kidolgozása közben konzultáljon külföldi szakértőkkel.

Kína: népszerű nacionalizmus

„Könnyen előfordulhat, hogy egy feszültséggel teli évnek nézünk elébe. Kínában, ahol jövőre Wen Jiabao miniszterelnök és Hu Jintao államfő távoznak a hatalomból, az új vezetők erősebb hangot üthetnek meg a külpolitikában” – nyilatkozta Matura Tamás, a Magyar Külügyi Intézet tudományos segédmunkatársa a Vasárnapi Híreknek. „Ez egy legitimációs eszköz: a politikusok nagyobb határozottságot mutatnak a külügyek terén, a nacionalizmus húrjait pengetik, hogy ezzel erősítsék meg saját pozícióikat” – magyarázta a Kína-szakértő.

A legfelső vezetők tegnap kezdték meg négynapos egyeztetésüket a pártudólásról, amit az év legfontosabb politikai eseményének tartanak. Régóta él a köztudatban, hogy Xi Jinping jelenlegi elnökhelyettest és Li Keqiang, kormányfőhelyettest úgy választották ki, hogy később feljebb léphessenek a ranglétrán. A legvalószínűbb forgatókönyv szerint Xi Jinping lesz az államfő, Li Keqiang pedig a miniszterelnök. „Bizonyos hírek szerint intenzív hatalmi harc folyik a színfalak mögött, és még az is előfordulhat, hogy a két politikus helyet cserél. Ebben az esetben az, hogy Xi némileg keményvonalasabbnak tűnik, míg Li inkább technokrata, csak kevéssé tudja befolyásolni a párt által meghatározott irányt” – állítja Matura Tamás.

A Kínai Népköztársaság (KNK) felső vezetésében több csúcspozíció létezik: az elnöki és miniszterelnöki posztok mellett jelentős szerepet játszik a pártfőtitkár, illetve a Kínai Kommunista Párt Központi Katonai Bizottságának elnöke és a KNK Központi Katonai Bizottságának elnöke. „A teljes hatalomátadás egy folyamat, amely a két előzőhöz hasonlóan akár évekig is tarthat. 2012-ben kezdődik az új pártfőtitkár kinevezésével, de az új miniszterelnök és az államfő csak 2013-ban lép majd hatalomba” – mondta a szakértő.

A kínai külpolitikát nagyban befolyásolja, hogy más országokban milyen változások következnek be. Például Tajvanon is elnökválasztás lesz 2012 elején. A várakozások szerint a Kínával jó viszonyra törekvő Kuomintang győz újra, de ha a függetlenséget hangoztató ellenzék kerül hatalomra, a kínai vezetés kaphat az alkalmon, hogy erejét demonstrálja. Vagy ha az USA-ban a republikánusok kerekednek felül, akik a keményebb külpolitika hívei, akkor az új amerikai vezetés is erélyesebben léphet fel Kínával szemben. Ám jelenleg az Obama-adminisztráció Ázsia-politikáját „a teljes gőzzel előre” jellemzi. A Stratfor kutatóintézet elemzése éppen arra emlékeztet, hogy Hillary Clinton külügyminiszter a Foreign Policy Magazinban fejtette ki Amerika ázsiai–csendes-óceáni évszázadát: a gazdasági, politikai, hatalmi viszonyainak kiegyensúlyozása, sőt, a térségbeli katonai aktivitás és együttműködés erősítése a cél, hiszen ez a világ legdinamikusabban fejlődő része. Pekingből nézve ez csak a kínai lehetőségek és kapacitások visszaszorításáról szól.

Oroszország: keményebb szavak

Oroszországban a 2012-es választásokon nagy meglepetések nem várhatóak. Mára eldöntött tény, hogy Putyin és Medvegyev helyet cserélnek – előbbi ismét elnök, utóbbi pedig kormányfő lesz, legalábbis egy időre. Az Oroszországi Föderáció külkapcsolatai érdemben aligha változnak, miközben a retorika keményebbé válhat. A számunkra legfontosabb kérdés, hogy változhat-e az utóbbi időben hűvös, gyanakvással teli orosz–magyar viszony, Sz. Bíró Zoltán Oroszország-szakértő szerint, aligha. Már csak azért sem, mert érdemben e viszony jellegét eddig is Putyin határozta meg az orosz oldalon.

A váltás után az Egyesült Államok és Európa is arra számíthat, hogy Moszkva hivatalos külpolitikai nyelve ismét érdesebb lesz, mint volt Medvegyev elnöksége idején. Érdemi változás az orosz–amerikai kapcsolatokban akkor várható, ha Obama elbukja a választásokat, és republikánus államfő kerül a helyére. Ekkor ugyanis a második Bush-éra idején jellemző hűvös, konfliktusokkal teli időszak köszönthet be ismét, Moszkva ugyanis már egy ideje erőre erővel válaszol, és rossz szemmel nézi, ha közvetlen környezetében bárki is megpróbálja gyengíteni befolyását. Ebben a térségben Oroszország valószínűleg sokkal aktívabb politikát folytat majd, erre utalnak Putyin legutóbbi, Eurázsiai Uniót meghirdető megnyilatkozásai. E majdani szövetség alapjai a Kazahsztánt, Fehér­oroszországot és Oroszországot egybefogó vámunió révén már ma is láthatók. Ehhez rövid időn belül csatlakozhat Tadzsikisztán és Kirgizisztán is. Ezek a várható csatlakozások azonban érdemben – sem katonailag, sem gazdaságilag – nem fogják megerősíteni e formálódó uniót. Nyitott kérdés Ukrajna jövője. A Timosenko-ügy nagy port vert. Mind az Európai Unióban, mind az Egyesült Államokban megdöbbenéssel fogadták a volt ukrán miniszterelnök hétéves börtönbüntetésé­nek hírét. Egyes elemezők az ítélet kihirdetése után máris felvetették, hogy az ítélet áttételesen Putyin karjai közé löki az országot, mivel jelentősen csökkenti, ha nem éppen évekkel veti vissza Ukrajna Európai Unióhoz való közeledését és esetleges majdani tagságát.

Sz. Bíró Zoltán szerint ezek egyelőre olyan spekulációk, amelyeknek nem kell komoly jelentőséget tulajdonítani. Láthatóan Orosz­ország is kivár. És ezt meg is teheti, mert ami miatt Ukrajna számára mindeddig igazán fontos volt, vagyis az ország tranzitáló szerepe, az épp a szemünk láttára kezd elillanni.

Az amerikai Stratfor kutatóintézet által felvázolt elképzelés szerint az euróövezet válsága is Oroszország malmára hajtja a vizet. Sz. Bíró Zoltán szerint azonban a globális válság első hulláma olyannyira sújtotta az orosz gazdaságot, hogy nem valószínű, hogy a másodikat – amennyiben lesz ilyen – képesek lennének saját pozícióik megerősítésére kihasználni. Moszkvában nagyon tartanak egy ilyen, második hullám következményeitől. Ha valamire most figyelnek, az nem más, mint épp e lehetséges, ismételt recesszió káros következményeinek mérséklése. Egy olyan ország, amelynek gazdasága a következő évben valószínűleg lassabban növekszik majd, mint idén, aligha tud az euróövezeti válságból előnyt kovácsolni.

(D.-H. N.)

Franciaország: csak a gazdaság

Unalmas francia külpolitikára számíthatunk, ha a jelenlegi felméréseknek megfelelően a szocialista François Hollande nyer a 2012-es választásokon.

A Szocialista Párt (PS) ma dönti el, melyik jelöltje fog megmérkőzni Nicolas Sarko­zy­vel a 2012-es elnökválasztá­son, bár ha Dominique Strauss-Kahnnal nem történik, ami történt, akkor most ő lenne az elnök kihívója. A múlt vasárnap tartott előválasztáson nemcsak a párttagok, hanem bárki szavazhatott, aki hajlandó volt aláírni egy nyilatkozatot, amelyben hitet tett a baloldali értékrend mellett. Az első fordulóban François Hollande 38,9 százalékkal legyőzte a PS főtitkárát, Martine Aubryt, akit a szavazóknak csak 30,6 százaléka támogatott. Ezért szinte biztos, hogy a szürke eminenciásból divatos technokratává avanzsált Hollande fog nyerni. Nemcsak azért, mert a futottak még kategóriá­jába szoruló négy jelölt közül ketten, a 17 százalékra értékelt Arnaud Montebourg és a 7 százalékot el sem érő eredményével még egy csúfos vereséget szenvedő Ségolène Royal is arra buzdította támogatóit, Hollande-ra voksoljak, hanem azért is, mert maga Aubry is beismerte, ellenfele népszerűbb nála. Bár a pontosság kedvéért érdemes megemlíteni, hogy azt mondta, a média tette őt az emberek kedvencévé.

A legfrissebb közvélemény-kutatások szerint Hollande, ha ma tartanák a választásokat, legalább 10 százalékponttal több szavazatot kapna Sarkozynél. Viszont nem igazán tudni, mire lehet számítani a francia külpolitikában, ha Hollande költözik be jövőre az Elysée-pa­lo­­tába, mert a szocialista politikus „Franciaország, előre” nevű kampányában jóformán csak gazdasági témákkal foglalkozik. A hangzatos „Ambiciózus Európa” programpontjában is csak erről esik szó: az eurózóna válságából a megoldást a – már untig hangoztatott – nagyobb összefogásban látja, amelynek alapja a majdnem negyvenéves francia–német együttműködés. Hollande még egy nem túl eredeti ötlettel tudott előállni: térjenek vissza az 1970-es évek második felében, Valéry Giscard d’Estaing elnöksége alatt népszerű gyakorlathoz, amely Franciaország pozícióját a fejlődő, különösen afrikai államokban szerzett befolyással akarta megszilárdítani. Ha a gazdasági válságra adott válaszai miatt népszerűbb is ma Sarkozynél, Hollande biztosan nem tudja majd felülmúlni a magyar származású elnök gyakran már mulatságosan hiperaktív külpolitikai ambícióit.

A jelenlegi elnök Franciaország 2008-as EU-elnöksége alatt mindenkinél gyorsabban reagált az orosz–grúz váláságra, majd alig akarta átadni a stafétát a cseheknek. Tavaly az uniós joggal nem törődve kiutasította a román és bolgár romákat, míg idén az eurózóna talpra állításának és a líbiai beavatkozásnak a terhét elsőként vállalta magára, csak hogy mindenki vele foglalkozzon.

Közel-Kelet: tavaszból őszbe

Háború vagy béke? Több évtizede ezt a kérdést kell feltenni, ha a Közel-Keletről van szó. Vajon 2012 elhozza-e a megoldást Izrael és a palesztinok között, leül-e a tárgyalóasztalhoz Mahmud Abbász és Benjamin Netanjahu, megszületik-e a megállapodás a palesztin államról, vajon a palesztinok elismerik-e Izrael létezését és biztonsági igényeit. Barack Obama amerikai elnök 2009-es kairói beszéde „az arab világ és az Egyesült Államok közti új kezdetről” szólt, amelyet Jeruzsálemben is igen éberen követtek. Most két évvel később már túl vagyunk az arab tavaszon is, amely a demokratikus útválasztás lehetőségének felkínálása mellett sok-sok megválaszolatlan kérdőjelet hagyott maga után. Nem utolsósorban hallgatólagos vagy nyílt amerikai nyomásra, mindeddig hű washingtoni szövetséges diktatúrák estek áldozatul (mellesleg a monarchiák mind megúszták). Hoszni Mubarak bukása a legjobb példa, és persze a nagy rejtély, vajon a jelenlegi, országirányító katonai vezetés változatlanul tartani akarja-e magát az Izraellel meglévő „hideg békéhez”, amely a kulcsa a közel-keleti állapotoknak.

Azt, hogy a nemrég – amerikai agitálás dacára – teljes jogú ENSZ-tagságért folyamodó palesztin vezetésnek sikerül-e megegyeznie Benjamin Netanjahu kormányával, kiszámíthatatlan. Könnyen elképzelhető, hogy a békéltetésen munkálkodó kvartett – USA, ENSZ, EU és Oroszország – erőfeszítései ellenére is kudarcba fulladnak a tárgyalások, ahogy eddig többször is sor került rá. Viszont a helyzet romolhat, mert Egyiptomban egyre nagyobb nyomás nehezedik a katonai vezetésre az iszlám szélsőségesek részéről, és ennek kimenetele nagyban függ a novemberi választások eredményétől. Eközben a térségben régi-új szereplők bukkannak fel, megpróbálva hasznot húzni a változásokból. Irán terroristacsoportok, így a Hamász és Hezbollah támogatásával igyekszik még hatékonyabban jelen lenni a térségben, sőt erődemonstrációként hadihajói szíriai kikötőkben is felbukkantak. A nem is olyan régen Izraellel szoros (katonai) kapcsolatokat ápoló Törökország az utóbbi hónapokban nyíltan e viszony megrontásával igyekszik pozíciókhoz jutni az arab világban. Ankara a gázai segélyflotta elleni izraeli fellépésre hivatkozik. Versenyfutás ez Irán és Törökország között. Már az őszbe ment át az arab tavasz, amelynek halványodó emléke nem sok jóval kecsegtet a szíriai és jemeni ellenzékiek számára, noha már több ezer áldozata van a diktatúrák elleni tiltakozásnak.
 

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!