Elefánt támad, méh felkészül – Aknamezőt hatástalanít a fóka – Elképesztő állatfajokat soroznak be a világ hadseregei

Robotokra cseréli harci lámáit az izraeli hadsereg – meglepő a hír, hiszen ki gondolná, hogy a modern harcászat is használ még állatokat. A lámák – amik akár 500 kilós súlyt is elbírnak – elsősorban a gyalogosok felszerelését cipelték.

A 2006-os libanoni háborúban is szolgáltak, csakhogy sok katona arra panaszkodott: az állatok hátráltatják őket. A robotok viszont távirányítással működnek, és akár sérült katonákat is képesek elvinni a nehéz terepen. Akkumulátoraik körülbelül 8 órát bírnak ki, és akár fel is fegyverezhetőek. Ám míg Izrael leszereli lámáit, más hadseregek nem nyugdíjazzák „élő fegyverhordozóikat” – így tovább él az állati hadviselés több ezer éves hagyománya.

A legtöbb esetben a négylábú katonák ellátmányt, felszerelést, fegyvert és persze katonát cipeltek – a lovak, tevék szerepe nem szorul különösebb magyarázatra. De akadtak komplex feladatok is. Az egyik legrégebbi példa Hannibál elefántjainak története. A pun hadvezér 27 hadi ormányossal vonult Róma ellen időszámításunk előtt 218-ban. Miközben átverekedte magát a Pireneusokon és az Alpokon, az elefántok a különböző természeti akadályok leküzdésében segítették a sereget, a harctéren pedig gyilkoltak. Ha egy hajtó végleg elvesztette az irányítást az elefántja felett, vagy halálos sebet kapott, utolsó cselekedeteként helyben megölte az állatot – vésőt ütve a nyakszirtjébe –, nehogy a megbokrosodott óriás a pun seregben tegyen kárt. A történetírók szerint több elefánt halt meg így, mint az ellenség keze által.

Az ókorban egyébként előszeretettel vetettek be elefántokat, tudjuk meg többek között a perzsa uralkodók vagy a Nagy Sándor ormányosairól szóló forrásokból. És ugyan feladatuk szelídült az idő múlásával, de még a második világháborúban is szolgáltak elefántok például hídépítéseknél, olyan terepen, ahova a járművek nem tudtak eljutni.


Jobbak, mint egy legénység

Persze az ember nemcsak a szárazföldön fogta hadra az állatokat, de a vízben is. Tavaly az orosz honvédelmi minisztérium öt palackorrú delfint vásárolt, „darabját” másfél millió forintnyi rubelért. A beszerzésre állami tendert írtak ki – a hibátlan fogazatú és egészséges emlősöket a moszkvai delfinárium szakértői fogták be. Arról azonban csak találgatások láttak napvilágot, hogy a hadsereg milyen feladatot szán a roppant intelligens tengeri emlősöknek, amiket Szevasztopolba, a Krím félszigetre soroztak be – a fekete-tengeri orosz flotta központjába. Feladatukra a múlt alapján lehet következtetni.

Delfineket az 1960-as évek óta használnak harcászati célokra – előbb az USA, majd a Szovjetunió hadserege kezdte kiképezni a kifinomult érzékeléssel, remek tájékozódási és merülési képességekkel bíró állatokat.

A leggyakrabban aknák, torpedók keresésére tanítják be őket (de az is előfordult, hogy segítségükkel fogtak el ellenséges kémbúvárokat).

Az idomított egyedek képesek olyan, a fenéken lévő veszélyes tárgyakat is észrevenni, amiket a tengeri radarok nem érzékelnek. És az emberekkel ellentétben akárhányszor képesek lemerülni egészen mélyre – a búvárok esetében a nyomáskiegyenlítés problémát jelent. Az aknakereső delfinek megjelölik a detonátorokat (vagy más fegyvermaradványokat), így a búvárok könnyedén megtalálhatják és hatástalaníthatják azokat. (Az Egyesült Államoktól „kölcsön vett” delfinekkel tisztították meg például 2012-ben a Kotori-öblöt Montenegróban.)

A több mint ötven éve kezdődött amerikai programban oroszlánfókákat is használnak – a delfinek erényei mellett még a szárazföldre is képesek kimenni.

Így az állatok egy motorcsónakon utazó két kísérővel képesek egy komplett aknakereső hadihajó személyzetét kiváltani. Az állatvédők sokszor támadták az amerikai hadsereget, egyrészt azért, mert szerintük a delfinek és oroszlánfókák életét veszélyezteti az aknakeresés, másrészt etikátlannak tartják az állatok harcászati bevetését.

Az amerikaiak nem győzik hangsúlyozni, hogy a programban az állatok nem sérülnek, csupán megjelölik a tengerfenéken maradt fegyverek vagy éppen ellenséges búvárok helyét. A többi már az emberek dolga. Sokkal kevésbé volt kíméletes a szovjet hadsereg, ők ugyanis egy Boris Zsurid nevű szakember vezetésével arra képezték ki a tengeri emlősöket, hogy hátukra szerelt szigonnyal támadjanak meg idegen búvárokat, és hozzák fel őket a felszínre, ahol a katonák elfoghatták őket. Úgy tudni, kamikaze akciókra is kiképeztek delfineket, amik bombával a hátukon keresték az ellenséges hajókat és tengeralattjárókat.

A delfineket Szevasztopolban képezték ki, éppen ott, ahová most telepítették az új állati kontingenst…


Kicsik, de öntörvényűek

Az állatok olyan feladatokban is nagy segítségére voltak az embereknek, melyekben a „láthatatlanság”, a kis méret és a nagy távolságok megtétele kulcskérdésnek számított. Az I. világháborúban a poroszok fényképezőgéppel felszerelt galambokat küldtek a somme-i és a verduni csatába, hogy információkat szerezzenek; a II. világháborúban pedig az amerikai és brit hadsereg vetett be galambfelderítőket, -hírnököket és -futárokat. 1944-ben a normandiai partraszállásnál is fontos szerepük volt, „ők értesítették” a szövetségeseket a német csapatok pozíciójáról. Több galamb még kitüntetést is kapott Nagy-Britanniában.

A hatvanas években az amerikaiak a macskákat is próbálták „hadra fogni”. A CIA „Operation Acoustic Kitty” néven kísérletet indított, amelynek során az állatok fülkagylójába mikrofonokat, a nyakukra jeltovábbítót helyeztek, a szőrük alatt pedig antennát vezettek végig a farkukon. A Macskafogóba illő ötlet húszmillió dollárt emésztett fel, a kutatóknak viszont be kellett látniuk: a cicák sokkal kevésbé együttműködőek, mint például a kutyák. A kísérlet 1967-ben csúfos kudarccal ért véget – az első kiképzett macska elcsatangolt, ahelyett, hogy kihallgatott volna két, padon beszélgető férfit, és még egy taxi is elütötte a „pénznyelő” állatot. Hasonló lyukra futásnak bizonyult, amikor az MI5, a brit elhárítás futóegereket akart kiképezni az 1970-es években, hogy kiszűrjék a terroristákat a reptereken.

Az angolok arra hivatkoztak, hogy Izraelben is használtak futóegereket – ventilátorral a ketreceikhez irányították az utasok szagát, amelyből képesek voltak kiszagolni a magas adrenalinszintet. Csak az volt a bökkenő, hogy a rágcsálók a repüléstől rettegőket is „meggyanúsították”.

Az állatok legkisebbjeinek pozitív tulajdonságait ennek ellenére rendületlenül igyekszik kihasználni az emberiség. Méheket például szintén alkalmaznak reptereken – rendkívüli szaglásuk elméletileg nemcsak arra jó, hogy egy-egy virág pollenjét kiszagolják a levegőből, hanem a robbanószereket is képesek lehetnek érzékelni. Azokról a kísérletekről, amelyekben rovarokat próbálnak hírszerzési célokra használni az amerikaiak, nem tudni túl sokat, de annyit azért igen, hogy többnyire nem bajlódnak idomítással.

Különböző apró műszereket, például mikrofonokat helyeznek el hernyókban még átalakulásuk előtt, abban a reményben, hogy rovarrá alakulva messze juthatnak, és értékes információkat szerezhetnek. Csak azt nem tudni, hogyan fogják őket együttműködésre bírni.



A kutyák mindig is az ember mellett szolgáltak, ám a szovjet hadsereg a II. világháborúban nem egyszerű együttműködésre kényszerítette, hanem lényegében kegyetlenül kínozta és a halálba küldte őket. Jutalomfalatok segítségével arra trenírozták az ebeket, hogy tankok alá másszanak, éles helyzetben pedig bombát szereltek a hátukra, amit távirányítással robbantottak fel. Az oroszok azt állították, hogy 300 német tankban tettek így kárt, de ezzel valószínűleg a program sikerességét próbálták igazolni.
 

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!