Az internetes társkeresés legújabb őrületével hódít a Facebook. A frissen megjelent alkalmazás azoknak ad teret, akik randizgatás, üzenetváltás, kedveskedés, azaz a forró kása kerülgetése nélkül szeretnék ágyba vinni kiszemeltjüket.

 
Németh András Péter felvétele

Alig akad olyan, a világ legnépszerűbb közösségi portálján valaha szingliként regisztrált ember, akinek ne küldött volna üzenetet egy régen látott ismerős, hogy erős, ám kezdetben jól leplezett flörtölési szándékkal elhívja kapcsolatuk felülvizsgálatára. A hipergyors sebességű internet világában kár lamentálni azon, hogy elveszett az udvarlás romantikája. A szabályok megváltoztak: közösségi portálon, írásban gyorsabb, egyszerűbb az első lépéseket megtenni a kiszemeltjeink becserkészésére. De mi van azokkal, akik még a fényképek lájkolását és az üzenetváltást is felesleges hercehurcának találják, mert semmi másra nem vágynak, csak egyéjszakás kalandra?

A kalandorok örömére jött létre másfél hete a Bang With Friends (Szexelj a barátokkal!) elnevezésű Facebook-alkalmazás, melyre négy nap alatt húszezren léptek fel világszerte. Az applikáció használata villámgyors és rém egyszerű. Miután regisztráltunk – melyet természetesen intézhetünk úgy, hogy azt semelyik ismerősünk ne lássa –, nem kell mást tennünk, mint facebookos ismerőseink közül bejelölni azt, akivel szívesen eltöltenénk egy-két meghitt órát. A visszautasítástól sem kell félnünk, mivel a kiválasztott fél csak akkor kap értesítést szándékunkról, ha ő maga is bejelölt minket. Ezek után már csak az légyott helyszínét és időpontját kell egyeztetnünk. Az alkalmazás huszonéves feltalálói – kiknek fejéből egy kiadós vodka-Red Bullozás közben pattant ki a korszakalkotó ötlet – kifogásolják, hogy a szex, leginkább az egyéjszakás kalandok létesítése még mindig a tabutémák lelakatolt szekreterében raboskodik. A világsajtó nem túl elnéző az új találmánnyal kapcsolatban: legtöbben arról cikkeznek, hogy az applikáció elfeledteti az emberekkel a cybertéren kívüli interakció fontosságát. Ám az alkotók szerint a felhasználók húszas éveiben járó fő közönsége egyébként is Facebookon kommunikál barátaival a legtöbbet. Kritikával illették a szakértők azt is, hogy az alkalmazást egyelőre kizárólag a heteroszexuálisok használhatják, mivel a regisztrációt követően automatikusan az ellenkező nemű ismerőseink listáját dobja ki a gép. A tesztverzió ráadásul még a rokonokat is megjelenítette kezdetben. Van tehát még mit csiszolni a találmányon, ám a hibák ellenére alig egy hét alatt ezer pár talált egymásra az oldalon.

Címkék: társkeresés, Facebook

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!