Vissza

Befolyásos asszonyok

A világ legbefolyásosabb hölgyeinek listáját nemrégiben publikálták Amerikában. Az első három helyen politikus nők szerepelnek: a német kancellár, az amerikai külügyminiszter és a brazil elnök. Előkelő helyre került a maszkulin üzleti élet kevés női vezetője, a Pepsi, a Facebook, vagy a Kraft Foods első asszonyai. És persze az ilyen listán, csak eggyel kimaradva az első tízből, helye van például Lady Gagának is. De kik azok a hölgyek, akik Magyarországon gyakorolnak ilyen vagy olyan módon befolyást mások életére?

A Vasárnapi Hírek összeállította a maga vállaltan szubjektív harmincas listáját azokról a nőkről, akik pozíciójuk, alkotásaik, gondolataik, vagy akár vagyonuk révén sokakra lehetnek hatással. Hölgyeim, csak önök után.


 

(Kattintson a képre a galériához!)

A cikkhez tartozó képek

Vidus Gabriella: már 2008-as kinevezése előtt is a hazai médiaipar legbefolyásosabbjai között tartották számon az eredetileg Kereskedelmi és Idegenforgalmi Főiskolán diplomát szerző 35 éves nőt. A magyar RTL kereskedelmi igazgatói posztjának betöltése óta az első tíz közé tornászta fel magát a magyar médiaipar 50 legbefolyásosabb emberét sorra vevő listán. Miután átvette az ország legnagyobb média-kereskedőháza, az R-time irányítását is, végképp bebiztosította helyét a legbefolyásosabbak között.
Dr. Zanathyné dr. Martin Gyöngyi: jelenleg a legmagasabb rangú magyar diplomata. Maga Catherine Ashton, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője választotta ki delegációvezetőnek a jogász végzettségű nagykövet asszonyt, aki az Európai Uniót képviseli az osztrák fővárosban.
Fejõs Éva: a Nők Lapja munkatársaként dolgozó 43 éves írónő befolyását leginkább Szilvinek, Gabinak, Dalmának vagy Lucának köszönheti, kiknek történeteit a magyar könyvpiacon szokatlanul nagy számban, 150 ezer példányban adták el. A korábban a házi betegápolásról készített tévésorozatával Nívódíjat is elnyert író-újságíró szerint sikerkönyvei közösségképző erőként hatnak a nők körében, és sokakban ennek hatására érlelődik meg a változtatás gondolata. Ha ez igaz, bizonyosan helye van listánkon.
Szívós Mária nevét igazán 2006 őszén jegyezhettük meg, mikor a Fővárosi Bíróság bírájaként számos előzetes letartóztatás ügyében járt el másodfokon, és az első fokon elrendelt letartóztatások nagyobb részét megszüntette. Talán ennek is köze van ahhoz, hogy egyike lett az Alkotmánybíróság új, kormánypárti akaratból kinevezett tagjainak. Alkotmánybíróként számos fontos határozatra gyakorolhat mostantól befolyást.
Heal Edina: a Sláger Rádió egykori vezérigazgatója tavaly óta a világ egyik legbefolyásosabb cége, a Google magyarországi vezetőjeként dolgozik. Márpedig azt, hogy kinek mekkora a befolyása, leginkább a Google segítségével lehet kideríteni.
Király Júlia: ha feltűnik egy elegáns hölgy, magassarkúban egy biciklit tekerve a belvárosban, akkor jó eséllyel a Magyar Nemzeti Bank alelnöke érkezik munkahelyére. Akinek szava a jegybanki döntéseket is befolyásolja, nem maradhat le listánkról.
Lévai Anikó: afelől talán kétsége sem lehet senkinek, hogy az ország legbefolyásosabb embere ma a kétharmadot uraló Orbán Viktor. Hogy feleségének mekkora a befolyása rá, az talány, bár Orbán saját nyilatkozatai szerint komoly. Ha ez igaz, akkor a reflektorfényből inkább a család biztosította árnyékba húzódni szerető first ladynek helye van a legbefolyásosabbak között.
Herczog Edit: hatodik éve tölti be az MSZP európai parlamenti képviselői tisztségét, egyben tagja a legnagyobb ellenzéki párt elnökségének is. Tavaly beválasztották az év európai parlamenti képviselői közé.
D. Tóth Kriszta: a 2009-es évben az év médiaszemélyiségének választott 34 éves újságíró hosszabb ideje a képernyő egyik, celebségtől mentes sztárja. Némi kényszeredett háttérbe vonulás után a friss hírek szerint a közszolgálati tévé az általa vezetett beszélgetős műsortól várja a nézettség növelését. Büszkeségének mégis kislánya ihlette Lolával az élet című rovatát tartja, amit ez év elejéig vezetett a Nők Lapjában. Alkotásából mesekönyv és rajzfilm is született.
Heller Ágnes: Széchenyi-díjas filozófus, esztéta vagy, ahogy mostanában leginkább felmerült a neve, a filozófusbotrány egyik főszereplője. A világ számos neves egyetemén tanító, a nemzetközi tudományos világban nagyon magasan jegyzett filozófus művei több generációra gyakoroltak intellektuális befolyást, ez alól legfeljebb a személyét időnként alpári módon támadók kivételek.
Czakó Borbála: kevés magyar hölgy futott be akkora üzleti karriert, mint az 1999-ben az Év Üzletasszonya-díjjal kitüntetett közgazdász és üzemmérnök. Az elmúlt években tett egy kis diplomáciai kitérőt, mint Ma­­gyarország londoni nagykövete, hogy utána visszatérhessen a világ egyik legnagyobb könyvvizsgáló cégéhez, az Ernst & Younghoz, amelynek immár nem magyar főnöke, hanem egyik globális partnere.
Fábiánné Rozsnyói Katalin: annak ellenére, hogy a magyar kajak-kenu egyik legellentmondásosabb edzőjeként tartják számon, „Kati nénit” már hatszor választották az év edzőjének. Szerinte módszerei csak következetesek, azt vallja, hogy egy edző nem sajnálhatja meg a tanítványát. Szavait az aranyéremnél jobban pedig semmi nem igazolhatja. Például a legutóbbi, a szegedi kajak-kenu világbajnokságon első helyet megszerző Tóth Dávid és Kulifai Tamás.
Eszenyi Enikő: saját elmondása szerint egy hajdani, messzi árvíz indította el azon az úton, amely a Vígszínház igazgatói szobájához vezetett. A Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznő, színházi rendező 2009 óta igazgatja a patinás teátrumot. Bár művészként és rendezőként hosszú évek óta az értő közönség elismerése övezi, lehetnek sokan, akikre a Megasztár zsűritagjaként gyakorol hatást.
Borókainé Vajdovits Éva: akinek tisztsége okán köze van ahhoz, hogy mit és hogyan tárgyal a kormány, annak helye van a legbefolyásosabbak között. Az első Orbán-kormány egykori szóvivőjének felesége helyettes államtitkárként irányítja a kormányülések napirendjéért és a kormánydöntések formába öntéséért is felelős Kormányirodát, egyben ő a Magyar Közlöny és a Határozatok Tára felelős szerkesztője is.
Hoffmann Rózsa: hogy milyen lesz Magyarország jövője, az nagyban múlik az oktatás rendszerén. Hogy milyen lesz az oktatás, arra pedig – igaz, egyre csökkenő – befolyást gyakorol a kormány oktatási államtitkára, aki újabban egyre elképesztőbb javaslataival véteti észre és teszi immár állandó viták főszereplőjévé magát.
Horváth Krisztina, a Raiffeisen Bank vezérigazgató-helyetteseként a legmagasabb rangú hölgy ma a hazai pénzügyi világban.
Keresztes Ildikó: a 47 éves erdélyi származású énekesnő tavaly megjelent önálló albuma aranylemez lett ugyan, de a közízlést elsősorban a milliós nézettségű X-Faktor tehetségkutató zsűritagjaként formálja.
Viktoria Kyle: vagyis Margit Viktória útja egy budapesti ruhaipari szakközépből New York egyik legpatinásabb luxusáruházának osztályvezetői székébe vezetett. A legtöbb kislány számára elérhetetlen álom akkor kezdett valósággá válni, amikor egy nemzetközi diákcsereprogram ösztöndíjasaként az óceán túlsó partján fejezhette be a középiskolát. Innen pedig szinte pillanatok alatt a Szex és New York sorozat egyik legfőbb forgatási helyszínén, a Bergdorf és Goodmanben találta magát, hogy mindössze 35 évesen 250 fő munkájáért és a világ leghíresebb és leggazdagabb embereinek kényelméért is feleljen a szépségosztály vezetőjeként.
Szulló Szabina: a budapesti Onyx étterem ékszerdobozszerű falai között viszi a konyhát az elegáns fine dining étterem séfje. Kilenc férfit irányít az első olyan magyarországi étteremben, amelyik nemrég kapott Michelin-csillagot. A mai magyar gasztronómia egyik legtehetségesebb női séfjét utazásai és főleg más szakmabeliek inspirálják, befolyással viszont már a mi ízlelőbimbóinkra van.
Tétényi Éva nevét mostanság egyre többen emlegetik lehetséges országos politikusként is. Esztergom független polgármestereként tiszteletreméltó küzdelmet vív a városért a helyi hatalomból kibukott, ám a parlamenti két­­­harmadnak része maradt előző vezetéssel.
Tóth Krisztina: az egyik legjelentősebb kortárs költő, író és műfordító, Ismertségét elsősorban a 2001-ben a napvilágot látott Porhó című kötetének köszönheti, de a legfrissebb Pixel című novellás kötetével is sikerült kivívnia a kritikusok és az olvasók elismerését. Apolitikus alkata ellenére a legutóbbi könyvhéten a megosztottság átkára és az egyéni felelősségre próbálta meg felhívni a figyelmet.
Szalai Annamária: a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) nagy hatalmú elnöke a közmédia átalakításával, a kereskedelmi televíziók „meg­rendszabályozásával”, valamint az internetet ellenőrző szándékával nem elhanyagolható befolyást gyakorol minden hírfogyasztó valóságérzékelésére.
Vitézy Zsófia: a negyvenhárom éves újságíró sok jobboldali kötődésű cégnél megfordult már vezető pozícióban. A kormányközeli médiamágnást és fővárosi közlekedési vezetőt is felvonultató Vitézy család hölgytagját, nem mellesleg Orbán Viktor rokonát, legújabban a Budapesti Fesztivál­központ Kft. élére nevezték ki, immár a főváros tavaszi és őszi fesztiválja sem lesz mentes befolyásától.
Stahl Judit: bár rendezőként diplomázott a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, közönsége pedig a TV2 híradósaként ismerhette meg, szülei nyomására beiratkozott egy szakácsiskolába is, hogy később a szakma csínját-bínját egy New York-i professzionális séfiskolában sajátítsa el. Legnagyobb sikereit is hat éve futó főzőműsorához és könyveihez köthetők. Befolyása a háziasszonyok körében minden kétséget kizáró.
Schmidt Mária: a történelemtudományok habilitált doktorának befolyása a közélet egyik ismert véleményformálójaként vitathatatlan. A XX. Század Intézet és a XXI. Század Intézet, illetve a Terror Háza Múzeum főigazgatója, Ungár András szociológus-üzletember cégbirodalmát örökölve a harmadik leggazdagabb nő az országban.
Kósa Erika: a Brokernet tulajdonosa a tizenharmadik a száz leggazdagabb magyar között, ráadásul az első nő, akivel szembetaláljuk magunkat a listán. A már négyezer ügynököt foglalkoztató cégéből származó milliárdjai nem függetlenek a nyolcévnyi pedagógusi tapasztalatából fakadó rendkívüli kommunikációs készségétől.
Mautner Zsófi: sokak véleménye szerint Magyarországon eddig a legtöbbet tudta kihozni a blog nyújtotta lehetőségekből. Az eredetileg külkereskedőként végzett, az államigazgatásban is megfordult Zsófi folyamatos önképzésbe ölt szorgalmával amatőr gasztro­bloggerből mára profi szakértővé „főzte” magát, és vele együtt népes követőtáborát is.
Pataki Ági: a hetvenes-nyolcvanas évek talán legnépszerűbb magyar sztármanökenje az egyik legsike­resebb magyar filmproducer. A Fa­­bulontól így az Üvegtigrisig vezet az út. Az év fiatal divattervezője pályázaton idén, mint a magyar divat nagy rajongója zsűrizi majd a beérkezett alkotásokat, újabb területen gyakorolhatja hát befolyását.
Somlyai Dóra: a több mint tíz éve marketing és kommunikációs területen dolgozó közgazdász a legnagyobb hazai cég, a MOL nemzetközi márkakommunikációját és a vállalatcsoport PR-fel­ada­tait irányítja.
Bartos Erika: építészmérnökből lett a bölcsődés-óvodás korú gyermekek kedvenc mesekönyveinek szerzője, melyeket maga illusztrál. Az Anna, Peti és Gergő-könyvek, valamint Bogyó és Babóca történetei hiánypótló alkotások, és hiába tiltakozik a kissé bárgyúmód idillikus történetek ellen sok szülő, aligha ússza meg, hogy kisgyermeké­nek el ne olvassa vagy százszor.