Mi fán terem az apa? Föl kell mérni az apa erőforrásait és áthangszerelni, hogy ne teher legyen számára a gyerek

Pelenkázás helyett akár énekelhetünk is
- A magyar apák túlságosan elfoglaltak, nehezen mondanak le az egójukról, problémáikat sem szívesen osztják meg
- Az apaságról, az apa- és férfiszerepek változásairól Vadas Jánossal, az apaközösséget szervező KisPapa coachcsal beszélgettünk

– Az anyukáknak többnyire elég egymás mellé kerülni a mosdók pelenkázóiban, a játszótéren egy padon, máris a gyerekgondozás problémáiról cserélnek eszmét. A férfiakra ez talán kevésbé jellemző. Miért találnak nehezebben egymásra az apák?

– A férfiak jellemzően nem szeretnek lelkizni – legalábbis nyílt fórumokon –, nem arra vannak szocializálva, hogy segítséget kérjenek másoktól, vagy hogy kimutassák a gyengeségüket, de azt sem szeretik, ha valaki náluk okosabbnak hiszi magát, és megmondja a frankót. Mindamellett ők is tele vannak szorongásokkal, kérdésekkel, kételyekkel, szükségük van iránymutatásra.

– Manapság azért az apák közül is egyre többen blogolnak – lásd Szél Dávid pszichológus Apapara blogja –, vagy túlélőkalauzokban számolnak be az apai feladatok nehézségeiről – Szily László: Kitolás; Beírás könyvei –, méghozzá közönségsikertől kísérve. Ön mégis inkább közösségben gondolkodott, amikor KisPapa Coaching – az Apa Közösség néven a nyáron létrehozta a Facebook-csoportját. Miért?

– Alapvető célnak tartottam, hogy az apukák ne csak az én írásaimat olvashassák, hanem egymással is párbeszédre léphessenek. A közösségi tudás soha nem egyoldalú, megosztható, biztató erejű, jó példát mutat.

– És hogy működik az apaközpontú férfitársaság?

– Úgy tapasztalom, hogy a KisPapán az apukák kommunikációja leginkább a tartalmat követi, egymással nem nagyon lépnek kapcsolatba. Kommunikációs szakemberek azt tanácsolták, úgynevezett zárt csoportot kellene létrehozni, ebben az esetben talán jobban működik fórumként, mert ott inkább megnyílnak a tagok. De ez kultúránként változik, a német apukák nyílt közösségi oldalakon vallanak a gondjaikról, a házaséletükről, gyereknevelési tippeket adnak egymásnak. Az Egyesült Államokban vagy az Egyesült Királyságban is közvetlenebbek az apák. Legutóbb a négy kislányt nevelő, londoni apuka, Simon Hooper vált az Instagram sztárjává, mivel Father of daughters nevű oldalán folyamatosan megosztja fotóit és ironikus kommentárjait a mindennapjaikról, mindenfajta idealizáltságtól mentesen. Itthon ilyen a nyílt színi fórumokon még nem nagyon megy.

– A kispapák milyen gondokkal küzdenek leginkább?

– A legnagyobb kihívást az erőforrásaik beosztása okozza: hogyan lehet egyszerre helytállni a munkahelyen, családfőként, férjként, apaként?

– Tényleg, hogyan?

– Sehogy! Az emberek véges teherbírásúak, ezzel nem is lehet visszaélni, mert megbetegszenek. Pontosan föl kell mérni az apa erőforrásait, és át kell „hangszerelni” ahhoz, hogy ne teherként jelentkezzen számára a gyerek. Megnézni, mi az, ami időt, energiát visz el, mi az, ami energiával tölti fel. Mivel a közösség létrehozásának célja, hogy kedvet csináljon az apasághoz – a férfiak nagyon gyorsan fölmérik, mit veszítenek az apukaszereppel, de azt nem tudják, mit nyerhetnek vele –, hangsúlyozni kell: ez egy jó dolog, mert amit az apasággal adhatunk, az érték és élmény egyben. Ne érezze magát rosszul az az apuka, aki nem pelenkáz, ugyanakkor másban jeleskedik, például ő az, aki el tudja altatni este a gyereket, miközben énekel/mesét olvas neki – ezzel akár föl is tud töltődni.

– Miért megy nehezebben a férfiaknak az apa-, mint a nőknek az anyaszerep felvállalása?

– A nőknek sem megy könnyebben. Miért is menne? Nekik is ugyanúgy kell teljesíteni előbb az iskolában, majd állásinterjún, aztán a munkahelyen. Miért lenne könnyebb egy anyának lemondania a saját karrierjéről, az utazásokról, a csajos estjeiről? A párokat alapvetően megviseli a gyerekvállalás, sokaknál nem bírja el a kapcsolat szövete az első gyerek érkezésével járó stresszt. Manapság a férfiak és nők egyaránt individualizáció-központú társadalomban szocializálódnak – építsd magad!, építs karriert!, menj előre!, fedezz fel! –, nehéz perspektívát váltani. Eddig minden rólam szólt, mostantól viszont nem én osztom be az erőforrásaimat, hanem a gyerek körüli tennivalók.

– Gyakorlatilag azonban mégis a nőknek jut az oroszlánrész a gyereknevelésben.

– Mivel csak a nők tudnak szülni, adja magát, hogy részükről több a lemondás. Nevezhetjük kényszernek is – ők kényszerülnek lemondani karrierről, hobbiról stb. Az ideális persze az lenne, ha éppen ezért mindez organikus lelki fejlődésként menne végbe bennük: lelkileg is helyet kellene adniuk a babának. Ez sokaknak nem megy, az individualizáltabb nyugati társadalmakban nem véletlenül születik kevesebb gyerek.

– Ön milyen apaképet hordoz magában?

– Szerencsés vagyok, a szüleim a mai napig együtt élnek, és mindig számíthatok az apukámra. Ő aktívan részt vett a családi menedzsmentben, hogy egy ma menő kifejezéssel éljek: láttam őt dolgozni és dolgoztam is vele együtt. Gyerekként értelmetlennek tűnik a falevelek összehúzása délelőtt, ha délután úgyis leesik az újabb adag, de később belátja az ember, a példamutatás által megtanulja: erőfeszítést kell tenni a dolgokért, azok nem maguktól jönnek létre. A minap jelent meg magyarul az ismert pszichológus, Philip Zimbardo Nincs kapcsolat – Hová lettek a férfiak? című könyve, melyben igen tendenciózus változásra hívja fel a figyelmet. Kutatásaik alapján, úgy tűnik, fölnőtt több olyan generáció, ahol a fiúk teljesen természetesnek veszik a körülöttük lévő jóléti világot, és elvárják, hogy ez így is maradjon. Holott nem fán terem a telefon vagy a semmiből az ebéd az asztalon – ezekért tenni kell, meg kell dolgozni. Ezek a férfiak azonban nem dolgoznak, a szüleik vagy a párjuk tartja el őket, maximum alkalmi munkákat vállalnak, online világban élnek, játszanak. Becslések szerint 2021-re Amerikában a BAdiplomák 58 százalékát, a mesterfokozatot igazoló okiratok 62 százalékát, a PhD-fokozatoknak pedig 54 százalékát nők fogják kézhez kapni, komplett férfi generációk hiányoznak majd a munkaerőpiacról.

– Nincs, aki megtanítaná őket a munka örömére?

– Az apakép hiánya mindenképp közrejátszhat ebben. Világszerte, de nálunk különösen tapasztalható, hogy a férfiak elhagyták a tanári pályát. Egy fiú gyermek az egyetemen találkozik először férfi oktatóval. A hagyományos férfi, apai szerepkör funkciói – a motiváló, teljesítményre sarkalló, külső megfelelések alapján is jutalmazó – így nem tudnak hatást gyakorolni rájuk. Nem is becsülik mások teljesítményét, de a sajátjukat sem.

– Az apakép közvetítésében különbséget kell tenni az utód neme szerint?

– Amit egy férfinak érvényesíteni érdemes egy kislány nevelése kapcsán, az az, hogy mutassa meg, hogyan bánik egy gentleman egy ladyvel. Ahogy az apa viselkedik a feleségével, a kislány ugyanazt fogja elvárni az udvarlóitól.

– Egyre többen nőnek fel olyan családban, ahol a vér szerinti apa nincs jelen, esetenként nevelőapa tölti be a helyét. Ilyenkor hogyan alakul az apaszerep?

– Nincs általános recept. Előny, ha a családtagok kellően önreflexívek, erőt fektettek saját maguk jobb megismerésébe, mert a szükségszerű konfliktusokat könnyebben tudják így kezelni. A vér szerinti apa és a nevelőapa nevelési elve különbözhet, ahogy az időbeosztásuk is, ezért mindenképpen együttműködésre érdemes törekedniük a konfrontáció helyett.


+1 kérdés
– Karácsonykor miképp valósulhat meg leginkább az apaságélmény és érték kettőse?
– Át kell állni fejben, pénzkereső automata üzemmódból a valódi lényünket kell megmutatni. A gyerekekkel közös programok alkalmával adjunk lehetőséget nekik arra, hogy megismerjék az édesapjuk azon oldalát, amiben ő a legtehetségesebb.

A cikkhez tartozó képek

Vadas János

A cikkben hivatkozott linkek