Ápoltak betegeket, háborúztak, kereskedtek rabszolgákkal. Építettek várost, szerveztek államot, osztottak óvszert. Csupán egy maradt változatlan: a máltai lovagrend fennállásának 900 kalandos éve alatt mindig a katolikus hit nevében cselekedett.
A Máltai Nemzeti Könyvtár féltve őrzött kincse egy réges-régi okirat, a Pie Postulatio Voluntatis. Ez, II. Paszkál pápai bullája erősítette meg a Jeruzsálemi Szent János Lovagrend függetlenségét és szuverenitását 1113-ban. Az elnevezés ne zavarjon meg senkit: hívják a máltaiakat ispotályosoknak, johannitáknak, jánoslovagoknak is. De mi ez a különös sorsú szervezet, és mi köze a földközi-tengeri szigethez?
Adomány vagy száműzetés?
Máltát V. Károly német-római császár adományozta a lovagoknak 1530-ban. A fejedelmi kegybe politikai számítás vegyült. A jól szervezett, katonailag erős rend vetélytársa lehetett volna Európa feudális államainak, veszély a központi hatalomra. Az uralkodó a pápával egyetértésben jobbnak látta, ha egy távoli helyre küldi őket, ahol energiáikat leköti a török elleni hadakozás. Így esett a választás a szicíliai királysághoz tartozó, de az afrikai partokhoz közeli szigetcsoportra.
Eredetileg elgyötört és beteg zarándokok istápolására hozták létre a rendet a Szentföldön, nevét a Keresztelő Szent János oltalmába ajánlott jeruzsálemi kórházról és menhelyről (ispotályról) kapta. Ám a keresztes hadjáratok idején a „fordítsd oda a másik orcádat is” krisztusi parancsa nem volt nyerő stratégia Palesztinában. A zarándokok védelmére hivatkozva a rend egyre militánsabb arculatot öltött. A katonáskodás busás hasznot hajtott, amihez a jámbor adományokon túl jócskán hozzájárult a helyiek megsarcolása.
Korabeli leírásokból tudjuk, hogy a kalandvágyó európai szerzetes-lovagok gyorsan alkalmazkodtak új környezetükhöz. A nehéz vértezetet könnyebb, helyi fegyverzetre cserélték, arcukat kendőbe burkolták a perzselő forróság és a homokviharok elől. Külsőre jóformán meg sem lehetett különböztetni őket a muszlim-arab ellenségtől. Ha nem volt a közelben pogány, rivalizálásuk nyílt viszályba csapott át a korszak másik, Szentföldön alapított lovagrendjével, a templomosokkal. Olyannyira, hogy a templomos rend feloszlatása (1312) után a vagyonukat a johanniták kaparintották meg. Befolyásosak lettek Európában, a magyar királyok közül különösen az Árpád-házi II. Géza rokonszenvezett velük, földbirtokot és egyéb javakat adott a rendnek Esztergom közelében.
Az török áfium ellen
Amikor megbukott a keresztesek királysága, a jánoslovagokat is elűzték Jeruzsálemből. Újabb egy évszázadot még a Szentföldön, a festői szépségű tengerparti Akkóban töltöttek (1187–1291), majd onnan is tovább kellett állniuk. Rövid ciprusi kitérő után Rodosz szigetén rendezkedtek be. Ekkor már államként, „arisztokratikus köztársaságként” működtek, maguk választották vezetőiket, pénzt vertek, és szerteágazó diplomáciai kapcsolatokat építettek ki. A csatlakozó fiatalok katonai-tengerészeti kiképzést kaptak a kolostorokban. Nem feledkeztek meg az eredeti eszmékről sem, a novíciusok a fogadalomtétel előtt betegápolói szolgálatot teljesítettek – a rend tartotta fenn a kor legjobb kórházait.
Ám az Oszmán Birodalom rohamosan terjeszkedett a tengeren is. Nagy Szulejmán szultán hadai röviddel a mohácsi csata előtt elfoglalták Rodoszt (1522). Ennek nyomán döntött V. Károly a hajléktalanná vált rend Máltára telepítéséről. Buda és Szigetvár elesett, a lovagok viszont megvédték új birtokukat. A török feletti győzelmüket hatalmas diadalként ünnepelte a keresztény Európa. Máltán ma is mindenki tudja a híres csata évszámát, lévén a legnépszerűbb sörmárka az 1565. A lovagok a sorsdöntő lepantói csatában is kitüntették magukat, ettől fogva nevezik őket máltaiaknak. Megerősítették szigeteik védelmét. Új erődítményüket rajzasztalon tervezték, négyzethálós utcákkal. A 16. század Manhattanje a törökverő városalapító Jean Parizot de la Valette nagymesterről kapta nevét: Valletta.
A szomszédos Gozo Citadellájában máig látható a börtön, ahol de la Valette lovag raboskodott egy ifjúkori függelemsértése miatt, sok évvel azelőtt, hogy városalapítóvá avanzsált. A szerzetesek hármas fogadalmából – szegénység, szüzesség, engedelmesség – csak az utolsót vették komolyan, azt viszont nagyon is. A század végére a máltai lovagrend a Mediterráneum vezető tengeri hatalmává emelkedett. Gályarabságba hurcolt keresztényeket váltott ki, ám az erényes cselekedethez muszlim foglyokra volt szüksége cserealapnak, így bekapcsolódott a kor jövedelmező üzletágába, a rabszolga-kereskedelembe. Természetesen egyházi áldással. Korzónak nevezték rendszeres zsákmányszerző portyáikat, így a lovagok korzárok, azaz állami kalózok lettek, akárcsak az angol korona szolgálatában álló Francis Drake vagy Henry Morgan. Európa legnagyobb emberpiaca Máltán működött, vetekedett a hírhedt tuniszival is. Egy 1632- es feljegyzés szerint 1284 gályarab húzta az evezőket a lovagrend hajóin.
Morális hanyatlástól az óvszerig
A 18. század a hanyatlás kora volt a rend történetében. A török már nem fenyegetett, az európai hatalmak az Újvilág felé fordultak – Málta félreeső hellyé vált. A lovagok új generációi gyakran tivornyákon élték ki kalandvágyukat. Joseph S. Abela máltai történész szerint a rend „korábban nem tapasztalt morális mélységbe süllyedt”. Könyvében arról ír, hogy a nemesi származású lovagok lenézték a sziget őslakosságát. Társadalmilag nem keveredtek velük. (Mint bebizonyosodott, genetikailag azért igen, a vérfrissítés nem árthatott egy szigeten.) A helyieket, ha nem voltak kéznél rabszolgák, olcsó munkaerőnek használták grandiózus építkezéseikhez. Mert az építkezést szenvedélyesen folytatta a rend: rengeteg templom mellett közkönyvtárat, orvosképzőt, egyetemet emelt.
A lovagok máltai uralmát végül a francia forradalom hullámai söpörték el több mint 250 év után. Az egyiptomi hadjáratába tartó Bonaparte tábornok űzte el őket, mintegy mellékesen (1798). A hatalmas flottának nem állhattak ellen, pláne úgy, hogy a lovagok közül a franciák a honfitársaikkal rokonszenveztek.
A nemzetállamok kora nem kedvezett egy ilyen ízig-vérig nemzetközi szervezetnek, a rend mégis túlélt. „Jeruzsálemi Szent János Szuverén Máltai Lovagrend” néven ma is létezik, római központtal. Afféle terület nélküli állam, saját útlevelet bocsát ki, száznál több országgal tart fenn diplomáciai kapcsolatokat, köztük Magyarországgal (1990 óta).
Legutóbb a katolikus egyházon belüli ellentétek irányították a figyelmet a rendre. Ferenc pápa 2016 végén menesztette Matthew Festing nagymestert, az egyházfőt bíráló konzervatív irányzat befolyásos figuráját.
Sajtóhírek szerint a vita azon robbant ki, hogy helyes volt-e óvszert osztani Mianmarban, egy AIDS-ellenes alapítvány kampánya keretében, miközben az egyház tiltja a művi fogamzásgátlás minden formáját. Erre a dilemmára nem nyújt egyértelmű eligazítást a rend jelmondata sem, amely így hangzik: „A hit védelme és a rászorulók szolgálata”.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
