szűrés adott napra:
 
szűrés időintervallumra:
  -től
 
  -ig
 
Mintegy 40 ezerrel lettünk kevesebben tavaly, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) előzetes adatai szerint pedig az idei év első nyolc hónapjában a születések száma 2,1, a halálozásoké…

B. T. | 2018. október 30.

Hónapról hónapra (is) fogyunk
 
Ingatlanon kívül nem sok mindenük van a magyaroknak, és gyakran otthonaik is hitellel terheltek
- Szegényebbek vagyunk, mint a lengyelek és a szlovákok, az uniós átlag ötödét, ha…

Nagy B. György | 2017. február 13.

Röghöz kötött szegények országa a mienk - Tartalékolnának, de nincs miből
 
Minden ötödik iskoláskorú és minden tizedik magyar felnőtt fogyasztott már életében valamilyen kábítószert – leggyakrabban kannabiszt, ecstasyt, amfetamint.

Munkatársunktól | 2016. május 8.

Mivel politikai igazodásból a KSH már nem számolja ki a létminimum-értéket, a Policy Agenda tette meg helyette.

Munkatársunktól | 2016. április 26.

Negyvenszázalékos nyomor
 
Csökkent a szegénység Magyarországon – adta hírül a Központi Statisztikai Hivatal. Tragikus mértékben nőtt a szegénység – állítják akadémiai kutatók az európai statisztikai…

Diószegi-Horváth Nóra, Hardi Judit | 2014. november 30.

Kozmetikázott szegénység
 
A nyugdíjrendszer fenntarthatatlanságának legfőbb oka, hogy egyre kevesebb aktívkorú tart el egyre több nyugdíjast Magyarországon.

Csernok Miklós | 2013. április 15.

Európa legmagasabb inflációja, csökkenő reálkeresetek, évek óta nem látott fogyasztóikosár-drágulás – nehezebben jövünk ki a fizetésünkből, miközben jelentősen át is…

Kun J. Viktória | 2013. január 20.

Intézmények és kutatócsoportok is folyamatosan figyelik a társadalom szélsőségeit, így készül a leggazdagabb, legszegényebb településekről vagy személyekről évenként toplista,…

Kun J. Viktória | 2012. október 29.

Októbertől újabb lakhatást segítő támogatás lép életbe, miközben úgy tűnik, a kormány „vak” a lakhatási szegénységre. A lakáspolitika leginkább csak a gazdaság…

2012. október 1.

Számok mögött a szegénység – a héten publikált több statisztikai adat a magyar­országi nyomorúság növekedéséről tudósít. Már négymilliósra tehető a létminimum alatt élők…

Kiss Orsolya | 2012. június 10.

Évszázados jelszó május 1-jén: biztos munkahelyeket és tisztes megélhetést! Csakhogy a munkahelyek nem mind biztosak, és akik találnak megfelelőt, azok közül sem mindenkit vár tisztes…

Vasvári G. Pál | 2012. április 29.

A KSH adatai szerint tavaly a teljes munkaidőben alkalmazásban állók átlagos bruttó keresete 213 100 forint volt, nemzetgazdasági szinten az átlagos – családi kedvezmény nélkül…

Vasvári G. Pál | 2012. február 26.

A kilátásba helyezett bírságnak tudható be, hogy az októberi népszámlálás után november első hetében még sokat ellátogattak az önkormányzatokba kitölteni a kérdőívet. A Központi…

Diószegi-Horváth Nóra | 2011. november 20.

Az első népszámlálás, amely 1785-ben kezdődött, még 3 évig tartott. Most egy hónap alatt bonyolódik le az egész. Pedig akkoriban még „csupán” kilencmillióan voltunk, az adatok…

Diószegi-Horváth Nóra | 2011. október 16.

okt
09

Befejezéséhez közeledik a nemzet megmentése. Az otthoni pálinkafőzés engedélyezése és a stadionépítési előirányzat elfogadása után a haza fellendülésének harmadik pilléreként a…

Karcagi László | 2011. október 9.

A népességszám, valamint a nemzetiségi és vallási hovatartozásra vonatkozó válaszok érdeklik igazán a szombaton kezdődött népszámlálásból a KSH-t. A kérdőív kitöltése…

Diószegi-Horváth Nóra, Vasvári G. Pál | 2011. október 2.

A KSH szinte naponta hoz nyilvánosságra egyre elkeserítőbb adatokat a gazdaság állapotáról, egész iparágak bedőléséről, a munkanélküliségről, a fogyasztás- és a növekedés…

Karcagi László | 2011. augusztus 28.

Több a hely – kevesebb a gyerek. Összesítette az Oktatási Hivatal a 2011/2012-es tanév eddig beérkezett felvételi adatait, az így kapott eredmények alapján pedig riasztó képet rajzolt a…

Diószegi-Horváth Nóra | 2011. július 3.

  •  01
  •  02
  • 1 / 2 oldal (összesen 22 cikk)
  •