Ingatlanon kívül nem sok mindenük van a magyaroknak, és gyakran otthonaik is hitellel terheltek
- Szegényebbek vagyunk, mint a lengyelek és a szlovákok, az uniós átlag ötödét, ha tudjuk
- A felemelkedés lehetőségét megöli a vagyonok szerkezete

Röghöz kötött szegények országa a mienk – ez derül ki abból a KSH-felmérésből, ami a háztartások vagyonát veszi leltárba. Mert nem az a baj, hogy a családok nem dúskálnak a javakban, hanem az, hogy meglévő vagyonuk megöli a társadalmi mobilitást. Első ránézésre 15,6 millió forint impozáns summa – márpedig ennyi egy háztartás átlagos vagyona.
(Pontosabban 2014 második felében, az adatfelvétel időpontjában volt igaz ez a szám, ám frissebb információk nincsenek.) Csakhogy ez a szám nem pénzt takar, hanem ingóságot és ingatlant egyaránt.
És így egyből relativizálódik is.

Hiszen a vagyon 67,5 százalékát – átlagosan – az otthon teszi ki. Ehhez még ildomos hozzászámolni a többi ingatlant is: a garázsok, nyaralók, sufnik további 16 százalékkal részesednek. Magyarán: a vagyonok 83,5 százaléka fekszik/áll ingatlanban. Ez azt jelenti, hogy alig 2,6 millió forint jut (nyilván átlagosan) mozdítható vagyontárgyakra, ebbe kell beleférni az autónak, számítógépnek, az ülőgarnitúrának, mindennek a világon. Az összeg országrészenként változik – de ez nem örömteli. A vagyontérkép alapján ugyanis Közép-Magyarország a „burzsuj régió”: lakói 22,2 milliós „jóléttel” büszkélkedhetnek.

Ám nekik sincs érdemi pénzügyi mozgásterük, hiszen ingatlanjukon kívül még 3,7 millió forintnyi „egyéb vagyonuk” marad. Persze Észak-Alföldön ezért is „letérdelnének”, hiszen arrafelé átlagban 10,2 milliót mutat a leltár, következésképpen mintegy 1,7 millió forint jut minden másra. Komoly gyarapodásra hiba lenne bazírozni, ugyanis a szegény vidékeken a munkanélküliség ette meg a tartalékokat, állásokra továbbra sincs remény. Nem véletlen, hogy miközben a KSH több mint 72 ezer betöltetlen munkahelyet tart számon, még mindig mintegy 500–700 ezer ember robotol közmunkásként. Ahol ők élnek, a versenyszféra nem kapkod a dolgozók után. A szegények helyzetét tovább bonyolítja, hogy a birtokukban lévő ingatlanok egyrészt a legnagyobbak, másrészt a legolcsóbbak. Például a fővárosban 64,4 négyzetméteres egy átlagotthon, a községekben majdnem 90 – csakhogy míg a budapesti hajlék átlagosan 18,2 millió forintért talál gazdára, a falusi lak jó, ha 10 millióért elmegy. Ez azt jelenti, hogy mivel az átlagos vidékinek érdemben nincs mit pénzzé tennie (otthona sem piacképes), és megtakarításai is soványak, esélye sincs olyan régióba költözni, ahol jól fizethető állást kaphatna. (Megjegyzendő: sokszor a képzettség is hiányzik.) Ezért van „konjunktúrája” az ukrán vendégmunkásoknak – no meg azért, mert olyan olcsón robotolnak, hogy koszt-kvártély biztosításával is megéri alkalmazni őket.

Nem véletlen, hogy nem pörög a fogyasztás, noha a kormány hiszi, hogy az egyre többet költő vásárlás és a különböző szolgáltatások egyre gyakoribb igénybevétele növekedési pályára állítaná a gazdaságot. És persze hizlalná az adóbevételeket is, hiszen mindent terhel a fogyasztási adó, és sok portékát nyom jövedéki adó vagy valamiféle termékdíj.

Ám a magyarok óvatos duhajok: a háztartások több mint 85 százaléka ugyanannyit költött (vagy éppen kevesebbet), mint az adatfelvételt megelőző évben. (A hitelesség kedvéért álljon itt, hogy 2015-ben és 2016-ban némiképp erősödött a fogyasztás.)

A visszafogott költésre pedig meg is van minden okuk. Ugyanis a háztartások 61,4 százalékában nagyjából ugyanannyi a bevétel, mint a kiadás. Azaz itt semmi esély érdemi tartalékképzésre. Ám e kör helyzete mégis sokkal kedvezőbb, mint a családok 25,5 százalékánál, ahol a mérleg negatív, azaz többet költenek, mint amennyi a bevételük. Csupán a családok 13,1 százaléka képes tisztességes megtakarítást felhalmozni.

Éppen ezért nagyon csalóka az a mondás, miszerint 11 776 milliárd forint (értsd: pénzügyi eszköz) a háztartások együttes vagyona, amiből egy famíliára átlagosan 2,9 millió forint jut. Csakhogy ebben az esetben hiba lenne az átlagra hagyatkozni: mivel a leggazdagabb 20 százalék birtokolja a háztartások teljes vagyonának mintegy 62 százalékát, a családok 40-50 százalékának gyakorlatilag egy vas félretett pénze sincs, legyen szó bankbetétről vagy állampapírról. Ráadásul a „pénzügyi javakat” durva tartozásállomány is ellenpontozza: összesen 5896 milliárd forinttal tartozik a lakosság, ez egy háztartásra vetítve 1,4 millió forint (persze átlagosan – és kapásból majdnem a felére csökkenti az átlagos pénzvagyont).

Hogy a két éve felvett adatok mennyire hitelesek, arról szórhatnak a vélemények. Papírforma szerint az utóbbi tíz évben több mint nettó 10 százalékkal nőttek a keresetek. Persze, ha a mindennapi élethez szükséges cikkek drágulását, illetve az áttételes adóterhek növekedését is figyelembe vesszük, akkor ez a szám legfeljebb 4-6 százalék. Ami önmagában nem rossz, de tekintve, hogy az átlag fölött keresőknél jelentkezik, legföljebb a lakosság 30 százalékát érinti. (Nem véletlen, hogy nőtt a dolgozói szegénység.) Következésképp a különböző rétegek vagyoni arányai nem módosultak.

Ahogy az ingatlanpiac felfutása is leginkább Budapestet és a nagyobb városokat érintette.

Ám hiába nőtt az itt élők vagyona: mivel az otthonaik lettek értékesebbek, még nagyobb darabot hasítanak ki belőle az ingatlanok, következésképp az élethelyzetük nem változott. Azaz összességében a felmérés most is megállja a helyét.
 

A magyar háztartások adósságfajtáinak megoszlása (százalékban) 



A magyar háztartások adósságai összegszerűen (milliárd forintban) 



Átlagos vagyonok háztartástípusonként 



Otthonok értéke (településtípus szerint)



50,8 ezer 
euró (mintegy 15,6 millió) egy magyar háztartás átlagvagyona, azaz alig ötöde az európai uniós átlagnak. A szlovák, a lengyel és a görög családok is tehetősebbek.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!