szűrés adott napra:
 
szűrés időintervallumra:
  -től
 
  -ig
 

Ady Endrének hat ujja volt, Petőfi Sándort időnként kangörcs hajtotta – mi lehet ennél jobb felütés, ha az a cél, hogy a fiatalok figyelmét felhívjuk két jeles költőnk…

Diószegi-Horváth Nóra | 2013. január 28.

Életszagú költők
 

Hétköznap, délután három óra, a Nemzeti Színház Gobbi Hilda Színpada előtt mégis zsúfolódnak a nézők – ad hoc módon esély sincs a bejutásra. Alföldi Róbert utolsó előtti…

Csejtei Orsolya | 2013. január 22.

Szárnyaszegett repülés - megkezdődött a Nemzeti végjátéka
 

„Egy baráti csevegésen határoztuk el még decemberben, hogy alapítunk egy szakmai egyesületet, mert egyenként hiába puffogunk és mondjuk el aggályainkat, az kevés, tenni kell valamit,…

Krausz Viktória | 2013. január 7.

Színházi vének tanácsa
 

Nem szívesen írom le valamiről, hogy az év „leg”-je, meg kevésbé, hogy legilyenebbje vagy legolyanabbja, mert „legnek” lenni, objektív hangzása ellenére, az egyik legszubjektívabb…

Csejtei Orsolya | 2012. december 31.

AIDS-esek és öngyilkosok
 

Egy héttel a hivatalos döntés bejelentése után sok újat már nemigen lehet írni a Nemzeti Színház körüli vircsaftról. Lassacskán a felháborodás is alábbhagy, és szép komótosan…

Csejtei Orsolya | 2012. december 23.

Rekviem egy Nemzetiért
 

Sok fiatal a sorozatokban feltűnő szereplők játékát azonosítja a színművészettel, holott a mi mesterségünk mélysége nem itt kezdődik – hogy hol, arról sokat tud az Aglaja mozifilm…

Borzák Tibor (Szabad Föld) | 2012. december 4.

Most már bármi történhet – interjú Ónodi Eszterrel
 

Azt mondják, szó sincs kultúrkampfról, csak éppen a posztmodern, aberrált, deviáns hazaáruló értelmiség kicsit rosszul tűri, hogy töredeznek szét a balliberális véleménymonopóliumok.

Csejtei Orsolya | 2012. december 3.

Azt mondják, szó sincs kultúrkampfról, csak éppen a posztmodern, aberrált, deviáns hazaáruló értelmiség kicsit rosszul tűri, hogy töredeznek szét a balliberális véleménymonopóliumok.

Csejtei Orsolya | 2012. december 3.

 

Szolidaritás, versenyhelyzet és olyan iskolai szelekciós pontok, amelyeken hátrányos helyzetű diákok elbuktak, valamint négy amatőr roma színész, az Anblokk Egyesület kutatói és a Káva…

Krausz Viktória | 2012. december 3.

Padtárs kerestetik
 

Forrásmegvonás, igazgatóváltások, politikai döntések és baráti pénzosztogatás – erről szólt az elmúlt két év színházi berkekben, legalábbis a nagyközönséghez ezek a hírek…

Diószegi-Horváth Nóra | 2012. november 25.

Számít itt még a néző?
 

2013: a független színházak megszűnnek Magyarországon – a Független Előadó-művészeti Szövetség (FESZ) május óta hét alkalommal próbált párbeszédet kezdeményezni a kulturális…

Csejtei Orsolya | 2012. november 25.

Támogatástól függetlenül – Pintér Béla a független színházak jövőjéről
 

Fáradtan érkezik az interjúra – előző este, a Parasztopera 250. előadása után ünnepelték Pintér Béla társulatának 10 éves jubileumát. Azt mondja, „neki már” kell az alvás.…

Csejtei Orsolya | 2012. november 4.

Nézésbe sűrített tapasztalat – interjú Csákányi Eszterrel
 

Hatvanéves idén az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet, valamint a Bajor Gizi Színészmúzeum. Ez a tény önmagában még nem indokolná azt az öreges magányt, ahogy a…

Csejtei Orsolya | 2012. október 29.

Szellemek a villában
 

Megújult előcsarnokkal, különleges kávézóval és könyvesbolttal ünnepli jubileumi születésnapját a harmincéves Katona József Színház. Az igazgató-rendező-színész, Máté Gábor…

Krausz Viktória | 2012. október 1.

Nézőszámtól függetlenül – interjú Máté Gáborral
 

Tele a feje megvalósítandó tervekkel, ám mindig odafigyel a gyerekekre, s ezt az odafordulást szülői, egyben társadalmi kötelezettségnek is tartja. Szerinte, aki nem támogatja a kultúrát…

Rácz I. Péter | 2012. szeptember 18.

Halász Judit: Az apák másként szeretnek
 

Több mint 70 premier, középsúlyos és könnyeden szórakoztató szerzők, kísérletező kedvű kortársak és leporolt nagy klasszikusok darabjai – nagy hirtelenséggel ennyi az őszi…

Csejtei Orsolya | 2012. szeptember 11.

Magyaros évad
 

Egy vízfejű országban, főleg, ha kultúráról van szó, a szakmán kívül viszonylag kevesen értesülnek róla, mi zajlik a főváros szűkebb agglomerációján kívül.

Csejtei Orsolya | 2012. szeptember 4.

Pesten a vidék
 

Bekövetkezett, amitől az Új Színház igazgatóváltása ellen tiltakozók tartottak. Nemzetközi aláírásgyűjtés kezdődött a szeptemberi Csurka-bemutató miatt.

Krausz Viktória | 2012. augusztus 19.

Antiszemita darabot mutat be az Új Színház?
 

Azt mondja, nem szeret a múltba révedni, nosztalgiázni – sokkal inkább a kíváncsiság hajtja, a jelen érdekli. Udvaros Dorottya Mégis szép! című önálló estjén, melynek pénteken volt…

Csejtei Orsolya | 2012. július 23.

Szép is, nő is, férfi is - Udvaros Dorottyát a kíváncsiság hajtja