szűrés adott napra:
 
szűrés időintervallumra:
  -től
 
  -ig
 

Csaplár Vilmos: Leona és Leó

Markos Mária | 2017. július 19.

Váratlanul élessé válik
 

Nyolcvanöt kortárs magyar költő százötven költeményét köti egybe a könyvhétre megjelent, Szívlapát című versantológia – célzottan a kamaszokra fókuszálva. Az öt ciklusba –…

Rácz I. Péter | 2017. július 12.

Költők között a világban
 

A Jobbik középre, a Fidesz jobbszélre tart. A kormánypárt a radikális jobboldaliakat édesgetné magához, ha sikerül neki, akkor akár kétharmados parlamenti többséget is szerezhet…

VH ajánló | 2017. július 8.

Szervezkednek a legeslegjobbszélen - Csakhogy a Fidesz is ugyanazokra a százezrekre hajt
 

Könnyű lenne úgy aposztrofálni Sansal regényét, mint az iszlám 1984-et. Mintha az 1948-ban íródott mű nagyhatalmai által nem birtokolt területeken élők meghódították és…

(horner) | 2017. július 4.

Lúgozott lét - Az orwelli 1984 iszlám változata?
 

Elképesztő részleteket olvashat a június 10-én megjelent friss Vasárnapi Hírekben James Comey korábbi FBI-igazgató szenátusi meghallgatása kapcsán.

VH ajánló | 2017. június 11.

Kettesben maradni Trump elnökkel? Az istenért, akadályozzák meg!
 

Ugron Zsolna: Hollóasszony, Várkert Bazár, május 30.

Krausz Viktória | 2017. június 4.

Legendás rókaprém
 

Ez a Horthy nem az a Horthy – Cathrine Horel nem magasztalja és nem démonizálja könyve tárgyát. A Francia Tudományos Kutatóközpont kutatási igazgatója (Kelet-Közép-Európa…

Nagy B. György | 2017. május 24.

Ferenc József katonája - Catherine Horel: Horthy
 

Közeledik az - idén május 22-i - határidő, nagyon fontos, hogy minden adófizető állampolgár rendelkezzen személyi jövedelemadója 1 százalékának civil szervezet számára, másik 1…

VH ajánló | 2017. május 6.

Az Orbán-rezsim fojtogatja, civil segítség kell
 

Romantikus szellemek a kastélyban - Szilvási Lajos: Középiskolások

Faragó József | 2017. május 4.

'Borzalmas, de nem lehet letenni' - Ha Szilvási Lajos első regényének kóbor példánya felbukkant, felverték az árát
 

Felejtő emlékezet - Linn Ullmann: A nyugtalanok

Markos Mária | 2017. március 29.

Családi emlékek Ingmar Bergman és Liv Ullmann lányától
 

Auguste Dupin és Sherlock Holmes, Edgar Allan Poe és Arthur Conan Doyle fiktív detektívjeinek évszázados, művészeteken átívelő titka után nyomoz könyvében – A Morgue utcától a Baker…

Rácz I. Péter | 2017. március 23.

A rejtélyek emberei – Sherlock Holmes követői
 

„A múlt ködébe hajolva nem könynyű tisztán látni” – írja a kötet szerzője, aki következetesen 1856-ra teszi Petőfi Sándor halálának évét.

(horner) | 2017. március 21.

'Unokáink leborulnak' - Borzák Tibor: Rokonom, Petőfi
 

Az emberi lét hiábavaló. Az értelemmel bíró ember kiirthatatlanul erőszakos, a túlélés gyilkos ösztönétől hajtva haszonelvű, közönyös fajtársai sorsa iránt, sőt öncélú…

(horner) | 2017. március 8.

Mexikói zöldségkeverék - Roberto Bolaño: 2666
 

Budapest 1956 – La révolution vue par les écrivains hongrois – francia antológia a magyar forradalomról

Horváth Csaba | 2017. március 2.

A felejtés rossz lelkiismerete
 

Na, így kell írni – és mesélni is, persze. Ted Chiang történetei pontos példáját mutatják annak, hogyan lehet sallang és eltartott kisujj nélkül mély mondatokká alakítani a…

FTB | 2017. február 17.

Lepel és takaró - Ted Chiang: Életed története és más novellák
 

Ha Nagyi nem lenne, ez a könyv halott lenne. A töksüket, pöttöm öregasszony ad életet (vagy ritmust) a Télikrumpligombócnak.

Nagy B. György | 2017. február 8.

Szívós gombóc - Rita Falk: Télikrumpligombóc
 

Jonathan Franzen: A huszonhetedik város

FTB | 2017. február 2.

Ütős, mint a pálinka
 

Ziemowit Szczerek: Jön Mordor és felfal minket, avagy a szlávok titkos története

Vágvölgyi B. András | 2017. február 1.

Jön Mordor - Lengyel gonzo Ukrajnából