Nem kis fába vágja fejszéjét, aki ma művészeti galériát alapít. Két fiatal művészettörténésznek azonban – sok szerencse és még több munka révén – korán összejött ez a meglehetősen tőkeigényes vállalkozás. Szilágyi Róza Tekla és Téglásy Lili Berta a fővárosi Kertész utcai Vittula Klub melletti, eddig kihasználatlan helyiséget alakította kiállítótérré. Az idén nyílt Omnivore Galériában már négy kiállítást rendeztek, amelyeket kurátorként is jegyeznek – legutóbb például „A munkásosztály új hőse” címmel gondolkodtattak a munka jelenkori definíciójáról.
– Honnan jött a galéria létrehozásának ötlete?
Téglásy Lili Berta: Mindketten kacérkodtunk már az ötlettel, de nem hittük volna, hogy ilyen hamar lehetőségünk adódik belevágni. Most igyekszünk felnőni a feladathoz.
Szilágyi Róza Tekla: Ez hosszú szakmai helykeresés részeredménye. Az én álmom egy laborként kezelhető, független galériatér volt. 2015 áprilisában sok támogatásnak és a szerencsés csillagállásnak köszönhetően manifesztálódott az elképzelés.
– Könnyen ment a megvalósítás?
Sz. R. T.: Egy kiállítótér működtetése nagy tőkét igényel, egyelőre ennek jelentős részét kapcsolati oldalról tudjuk pótolni. Tőke hiányában csak az ötletben potenciált látó szponzorokra és a barátainkra számíthattunk. Volt olyan vállalkozó, aki például a kiállítótérhez szükséges halogénvilágítás beszerelésében segített. Szívmelengető érzés volt, amikor művész barátaink jöttek fúrni-faragni-festeni.
T. L. B.: Nélkülük nem tarthatnánk itt, akár anyagi szempontból, akár a konkrét segítségükre gondolva. A Vittula csapata is rengeteget segített abban, hogy ilyen formában működhessen a galéria.
Sz. R. T.: Nem létezhetünk így örökké, de nem szeretnék elkezdeni panaszkodni. Úgy gondolom, ha szemfülesek vagyunk és szükséges a jelenlétünk a hazai szakmai életben, megtaláljuk a fenntartás módját.
– Kiket mozgatnak meg leginkább a kiállítások?
T. L. B.: Főleg szakmabeliek érdeklődnek, de sokszor csalódtunk pozitívan. A megnyitókon és a nyitva tartás alatt is vegyes az érdeklődők köre. Előfordul, hogy kíváncsiságból térnek be hozzánk, ami örömmel tölt el minket. Szeretnénk közvetlenebb légkört kialakítani, hogy a laikusokhoz is elérjen a kortárs művészet.
Sz. R. T.: Annak örülünk a legjobban, ha idősebb arcokat látunk. Nagy megtiszteltetés, hogy a huszonéves érdeklődőkön kívül más is ránk szánja az idejét.
– Milyen alkotások kerülhetnek a kiállítótérbe?
Sz. R. T.: A művészválasztás és a koncepció megszületése szorosan összefügg. Létező alkotások inspirálnak, ám eleinte absztraktabb módon, általánosságokban gondolkozunk. Kevésbé tapasztalt, valamint már szakmai sikerekkel rendelkező művészek munkáit igyekszünk párbeszédre késztetni. Eddig kevés visszautasítást kaptunk a tapasztaltabb generációtól.
– Mi a legfontosabb tanács, amit a hasonló ambíciókkal rendelkezőknek adnának?
Sz. R. T.: Mindenki bízzon magában, igyekezzen ügyesen felmérni a lehetőségeket és ne féljen kihasználni azokat. Hogy ezek után mi történik, leginkább szerencse és átgondoltság kérdése.
T. L. B.: Legyenek bátrak, türelmesek és megfontoltak. Ha nem riasztja őket, mibe is vágják a fejszéjüket, kitartóan menjenek előre!
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!