Több szabadságot, kevesebb terhet
A többség szerint a kormány a felelős az oktatás jelenlegi állapotáért. Ezt tartják az ország második legsúlyosabb problémájának a Publicus Intézet kutatásában.
Itt a hódító magyar pénz!
Nagy nemzetközi elismerést kapott egy magyar számítástechnikai cég, amelynek találmánya új típusú kriptovaluták fejlesztését teszi lehetővé.
Nálunk szitokszó a kompromisszum
Pályafutását matematikusként kezdte, műszaki tudományokból doktorált. Élete derekán diplomázott pszichológiából, máig ezen a területen dolgozik.
Őrült tempóban fogynak a háziorvosok
Több mint száz praxissal nőtt a tartósan betöltetlen háziorvosi körzetek listája mindössze három év alatt. A fiatalokat nem sikerült kellően motiválni arra, hogy az akár 5-10 éve állandó háziorvos nélkül maradt településeken vállaljanak munkát.
Nem kell mindig dumálni
Néhány hete vette át a Stony Brook Filmfesztivál díját New Yorkban, melyet Mészáros Márta Aurora Borealis című filmje kapott. Törőcsik Franciska szabadúszóként áll minden rászabott feladat elé, de azért mindenekelőtt a nagy lehetőségről álmodozik.
Télre lesz csak béralku
Várhatóan decemberben derül ki, mekkora lesz jövőre a minimálbér, a 2019-es bértárgyalást ugyanis szeptember helyett csak novemberben kezdi meg a kormány a szociális partnerekkel – értesült a Vasárnapi Hírek.
Sem megfelelni, sem szolgálni
Black River címmel hamarosan megjelenik a budapesti, itthon unikálisnak számító, pszichedeliával kevert dark bluest játszó River of Lust zenekar új lemeze a Concorde Nation Records gondozásában.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!