Csupán 1300 szóból áll, elférne akár ezen az újságoldalon is – mégis civilizációnk egyik legfontosabb eredménye. Hetven éve, 1948-ban fogadta el az ENSZ az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatát. Az már más kérdés, hogy mi vált valóra belőle, hogy van-e okunk ünnepelni december 10-én, az emberi jogok világnapján.
Hogyan akadályozható meg az újabb világégés? Miképpen teremthetünk jobb, igazságosabb világot? Mi biztosíthat szabadabb, biztonságosabb életet a Föld lakóinak? E kérdések foglalkoztatták a háború iszonyatából ocsúdó emberiséget a romeltakarítás közepette 1945-ben. Az újonnan alapított Egyesült Nemzetek Szervezete elhatározta, hogy írásba foglalja az ember jogait. A háborúban megsértettek mindent, ami szent, ám azelőtt sehol sem definiálták, melyek elidegeníthetetlen jogaink születésünk pillanatától – magyarán mi az, amit nem tehetünk meg másokkal, és amit mások sem tehetnek meg velünk.
Sztálin nem akarta
A dokumentum megszerkesztésével a néhai amerikai elnök özvegyét, Eleanor Rooseveltet bízták meg. Kétéves munkával készült el a tervezet, már csak dönteni kellett róla Párizsban. Ám mire a szavazásra került a sor, elkezdődött a hidegháború, és a világszervezet tagállamai nem támogatták egyhangúlag a javaslatot. A Szovjetunió – valamint parancsszavára Lengyelország, Csehszlovákia, Ukrajna és Fehéroroszország – hivatalosan azzal az indoklással nem szavazta meg az emberi jogok Magna Chartáját, hogy az nem ítéli el elég keményen a fasizmust. (A háborúban vesztes Magyarország mint a nácik csatlósa nem voksolhatott, csak 1955-ben lett az ENSZ tagja.)
A vonakodás valódi oka inkább a helyváltoztatás szabadságának kinyilvánítása lehetett, a vasfüggöny mögé zárkózó szocialista tábornak ugyanis esze ágában sem volt békében útjára engedni, akinek nem tetszett a rendszer. Sztálin nem akarta, hogy előírják neki, mit csinálhat az alattvalóival, mit nem. Akárcsak Tito marsall: noha 1948 végére már Moszkva ellensége volt, Jugoszlávia sem támogatta a nyilatkozatot. Dél-Afrika fajüldöző apartheidrendszere elutasította, hogy a feketék egyenrangúak a fehérekkel. Szaúd-Arábia a szabad vallásgyakorlást kifogásolta, mert csak az iszlámot – annak is a szunnita ágát, és a legszigorúbb, vahabita értelmezését – tekinti az egyedüli igaz hitnek.
A kegyetlen valóság
A végül nyolc tartózkodással elfogadott szöveg 30 pontba foglalja az alapvető polgári, politikai, gazdasági, társadalmi, kulturális jogokat. Kezdve a legkézenfekvőbbekkel, a rabszolgaság és a kínzás tilalmával, egészen az oktatás, a művészetek, az információ szabadságáig. Ha azóta mindezt tiszteletben tartották volna, egészen más világban élnénk. Csakhogy az elvi deklaráció nem vált kötelező érvényű szabállyá a tagországokban. A magát „a szabad világ vezetőjének” tartó Egyesült Államokban például a legfelsőbb bíróság ítélete mondta ki, hogy a nyilatkozatban foglaltak megsértése miatt senki sem élhet jogorvoslattal. Így az ENSZ-határozat puszta kívánságlista maradt, amelyet rendre semmibe vesznek kormányok és hatalmas iparvállalatok.
Ha kinyitunk egy napilapot, a hétköznapi jogsértések valóságos gyűjteményét találjuk. Kínában etnikai kisebbségeket zárnak átnevelőtáborokba. A török börtönökben elharapózott a foglyok bántalmazása. Világszerte kiszolgáltatottak millióit kényszerítik rabszolgamunkára. A Fülöp-szigeteken válogatás nélkül ölnek a „drogellenes harc” jelszavával. Afganisztánban és más muszlim többségű országokban a lányok nem járhatnak iskolába. Latin-Amerikában az erdőirtás, Ázsiában a légszennyezés, a tiszta ivóvíz hiánya, az illegális szemétlerakás sérti az egészséges környezethez való jogot. Folytathatnánk a sort a végtelenségig. Sajnos nem kell távolra néznünk: ahogy a NER Magyarországán bánnak civilekkel, szegényekkel, fogyatékosokkal, hajléktalanokkal és menedékkérőkkel, az az 1948-ban megfogalmazott magasztos eszmék megcsúfolása. Szégyenletes és jogsértő.
Populisták csapdájában
A helyzet nem javul, sőt. Kenneth Roth, a Human Rights Watch nemzetközi jogvédő szervezet igazgatója a tekintélyelvű politikusok felemelkedése miatt aggódik. „Az emberek” nevében beszélő populisták a demokratikus intézmények ellen hangolják híveiket, kisebbségeket démonizálnak, mi több, megkérdőjelezik a jogegyenlőség elvét. Mi sem állhat távolabb az ENSZ-nyilatkozat szellemétől. Szomorúan állapíthatjuk meg, hogy civilizációnknak ez a nagyszerű vívmánya manapság alig több egy darab papírnál. Mintha visszafelé forogna a történelem kereke: az emberiség előrébb járt hetven évvel ezelőtt, mint most. Ez azonban nem ok arra, hogy elfelejtsük a jobb sorsra érdemes kiáltványt. Az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata, ahogy mondani szokás, időszerűbb, mint valaha. Különösen a 28. cikkely: ez olyan új világrendet sürget, amelyben a felsorolt jogok kiteljesedhetnek. Változatlanul kitűnő „sorvezető” a jognyilatkozat, és ez sokkal több a semminél.
FOTÓ: GETTYIMAGES
Az idealista világpolgár. Egy fiatalember lépett be az Egyesült Államok párizsi nagykövetségére 1948. május 25-én. Közölte az elképedt hivatalnokkal, hogy lemond amerikai állampolgárságáról, és ünnepélyesen „az egyes számú világpolgárnak” nyilvánította magát.
Garry Davist hosszú életének hátralévő évtizedeiben fellegekben járó, naiv idealistának tartották. Pedig nem ilyen szerepre készült. Húszévesen, 1941-ben énekes-táncosként debütált a Broadwayn egy zenés komédiában. A világháború változtatta meg az életét. A haditengerészetnél szolgáló bátyja odaveszett, amikor hajóját elsüllyesztette egy német tengeralattjáró. Az ifjabbik Davis fiú a légierőhöz került, vadászpilótaként a legelső bevetésétől gyötörte a lelkiismeret. „Hány bombát dobtam le? Hány férfit, nőt és gyereket gyilkoltam meg?”, kérdezte későbbi önéletírásában. Arra jutott, hogy minden baj forrása a nemzetállam. „A nemzetállamhoz ragaszkodni kollektív öngyilkosság”, vallotta.
Ezért adta föl amerikai állampolgárságát, ezért hozta létre a One World békemozgalmat, amelynek támogatója lett Einstein, Albert Schweitzer, Camus és Sartre. Davis saját gyártmányú útlevéllel járta a világot. Sok határról visszafordították, Nagy-Britanniától Japánig többször őrizetbe vették. Egy francia áruházban látványosan színes női bugyikat lopott, mert a büntetőeljárás alatt nem toloncolhatták ki, és addig is felhívhatta a figyelmet céljaira. „Nem hazátlan vagyok, csak állampolgárság nélküli”, magyarázta a Newsweeknek 1978-ban. Megalakította a „világpolgárok világkormányát”, útlevelet, személyi igazolványt, születési és házassági anyakönyvi kivonatot bocsátott ki. Idővel több állam hivatalosan elismerte a dokumentumokat, köztük Ecuador, Mauritánia és Tanzánia. Életében csaknem egymillióan regisztráltak világpolgárként.
A politikában kudarcot vallott a veterán: amikor amerikai elnöknek jelöltette magát, csupán néhány száz szavazatot kapott. Küzdött tovább. 2013-ban, 91 évesen világpolgár-útlevelet küldött a nemzetközi megfigyelési botrányt kirobbantó Edward Snowdennek, az amerikai titkosszolgálat szökésben lévő informatikusának, akitől az Egyesült Államok visszavonta úti okmányait. Garry Davis még abban az évben meghalt. Tudta, hogy nem olyan világot hagy hátra, amilyenről álmodott – de sohasem adta fel.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
