Magyarország–Svédország 92-76. Ez a látszólag nem túl nagy jelentőséggel bíró, 1969-es Eb-csoportmeccs bizonyos szempontból mégis emlékezetes: ezen a 48 évvel ezelőtti találkozón tudott utoljára Európa-bajnoki mérkőzést nyerni a magyar férfi kosárlabda-válogatott. Nemzeti együttesünk a napokban a közel fél évszázados „átok” megtörésének reményében utazik el Kolozsvárra a jövő csütörtökön kezdődő kontinenstornára.

 
Hanga Ádám - képünkön fehérben


Hozzá kell tenni, azóta sok lehetőség nem is volt az újabb győzelem megszerzésére, hiszen 1969 után legközelebb csak 1999-ben jutottak ki a férfiak az Eb-re, ahol három tisztes vereségre futotta: a spanyolok 9, az oroszok 1, a szlovénok pedig 6 ponttal verték a mieinket. A soron következő szereplésre pedig mostanáig kellett várni. Sztojan Ivkovics szövetségi kapitány gárdája egy éve nagyon magabiztosan vette a selejtezőket, ám a 24 csapatos tornán a hőn áhított győzelemhez, netán győzelmekhez legalább ekkora bravúrra lenne szükség, hiszen a csoportkörben sorrendben a horvát, a montenegrói, a cseh, a házigazda román és a spanyol válogatott jön majd szembe.

A rajtig hátralévő napokban a legnagyobb feladatnak Hanga Ádám csapatba építése ígérkezik, aki a klubváltása körüli mizériák miatt későn csatlakozott a kerethez.

Hanga végül a héten hivatalosan is a Barcelona játékosa lett, ami az európai kosárlabdázás egyik csúcsát jelenti – más kérdés, hogy neki ezen a nyáron már kimondva is az NBA volt a célja.

A 28 esztendős kosaras 3 éves szerződést kötött a katalánokkal, de a megállapodás tartalmaz egy NBA-kilépési lehetőséget, vagyis végleg még nem kell lemondani a tengerentúli álmokról. A legmagasabban jegyzett magyar kosaras elsőként a mostani Eb-n bizonyíthatja be, hogy a játékjogát birtokló San Antonio Spurs hibázott, amikor nem adta meg neki az esélyt.
 

Címkék: kosárlabda

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!