Engem a prof operált!

A Sportkórház leváltott főigazgatójának ügyében mondta ezt a VH-nak Vojnik Mária, aki azt is hangoztatta, hogy saját kórházi tapasztalatai közt nem szerepel hasonló. Vagyis nincs úgynevezett „szellemműtét”, amikor nem az végzi el a sebészi beavatkozást, aki hivatalosan jegyzi.

A budapesti Szent Imre kórház sebészeti osztályának vezető főorvosa úgy látja a „szellemműtétet” , hogy előforduló, de nem bevett gyakorlat ez, s erről valóban inkább sustorgások, mint bizonyított esetek szólnak. Bálint András müncheni példát emlegetett: a vezetők végzik az operáció érdemi részét, a fiatalabbak „kezdenek-befejeznek”. Ott nincs hálapénz, az ifjabbak ilyen mértékű bekapcsolása éppen az ő tanulásukat szolgálja. Nálunk ez a rendszer még kevésbé működik.
A szép emlékű Pommersheim Ferenc professzor a szakmai legendárium szerint a műtőben keresztet vetett, s elmondott egy imát: tudva, nem csak betege, de ő is Isten kezében van. Még Rákosi Mátyás is szemet hunyt efelett, amikor feleségét műtötte… Imádkozott, s tette a dolgát. De az „igazi csodát” – ezúttal ezt némi malíciával írjuk le – egy utóda követte el, meg nem követve pácienseit, kollégáit. Még jó, hogy több műtője is van a kórháznak! Mert egyazon időben egyszerre három műtőben is operált. Ide-oda rohangászva a három altatott közt, a közbenső időben mindent az amúgy avatott asszisztenciára bízva. Végül is a zöld maszk nem sokat árul el – akárcsak a símaszk a bankban… Aztán az ébredésnél is ő állhat mind három beteg ágyánál… Magyarország – 2009.

Egy műtétre kiírt diabéteszesnek egyetlen kérése volt: reggel kerülhessen sorra, mert különben baj lesz a cukrával. Az ígéret ellenére délután volt, mire a beavatkozás e sajátos műtőről műtőre járással, a más operatőrnek teret nem adással, csak asszisztenciára használásával járó módszerrel megkezdődhetett volna. Addigra ő már inkább hazament…
Az elmúlt hetek botrányköve a Sportkórház-ügy volt. Most május 1-jével megkezdődött a végjáték: Székely Tamás egészségügyi miniszter visszavonta Berkes István osztályvezető sebész főorvos, az Országos Sportegészségügyi Intézet (OSEI)  főigazgatója vezetői megbízását etikai és összeférhetetlenségi okok miatt. A miniszter döntését megelőzően az OSEI tíz orvosa – önmagukat névvel vállalva(!) – vizsgálatot követelt a főigazgató állítólagos szakmai és emberi hibái miatt. Berkes helyett új vezetőt szeretnének az intézmény szakorvosai, mivel szerintük lehetetlenné vált a további együttműködés a főigazgató főorvossal. Tállay András – a pekingi olimpia magyar csapatának vezető orvosa –, Dobos József, Halasi Tamás, Hidas Péter, Légrádi József, Kator Miklós, Kovács Rita, Kurutz Andrea, Pavlik Attila és Téglásy György merték saját szakmai, s családjuk anyagi egzisztenciáját kockára tenni a levéllel. Másutt a fehér kulisszák mögött fúrják a vezetőt, névtelen és arctalan pletykák keringenek arról, hogy a főorvos vagy a prof mit enged meg magának… Egy orvos ismerősöm még az „átkosban” hét-nyolc éven át operált főnöke helyett, aki aztán a beteg hozzátartozóitól átvette a borítékot. Még annyit se „osztott le” belőle a műtő személyzetének – akik tanúi voltak az etikátlanságoknak – amennyit, mondjuk, a Gellért Szálló főpincére minden este megtesz… A tárca által elrendelt vizsgálat eredménye: a főigazgató „etikai vétségekben” elmarasztalható – ilyen az úgynevezett „szellemműtét” , amikor nem az végzi el az operációt, mint aki jegyzi, s erről a beteg nem tud…  Jóllehet a levélírók – munkahelyi súrlódást, szívatást, az osztályértekezletek alatti minősíthetetlen hangnemet is felrótták immár csak exfőnöküknek, a felsőbb kontroll végül a hiányosan vezetett egészségügyi dokumentáció-kat, az intézmény szabályozottságát – szabályozatlanságát? –  hozták fel fő érvként a főigazgató eltávolítására. Berkes doktor továbbra is a Sportkórházban maradhat, végezheti műtéteit közalkalmazottként, a vezetői posztra pedig pályázatot írnak ki június 12-e után. Addig az avatott válságmenedzselő Gusztonyi Ágnes – kívülről érkezve – a megbízott főigazgató, aki intézményt vezet, de „szakmai dolgokba nem kíván beleszólni”.
Nem volt fegyelmi felelősségrevonás, „csak” megbízás-visszavonás. Egy magát – ezúttal immár érthetően, hisz’ nyilatkozatokra főigazgatói belső szabályzat van hatályban (érdekes mód a műtők-műtétek beosztására nem) – megnevezni nem kívánó orvos a VH-nak elmondta: jó a légkör, végre szakmai kérdésekről folyik a vita, igaz, a volt főnök, ha megjelenik, senkinek sem köszön, a „kommunikáció megszűnt”; ám, mint fogalmazott: „Végre mindenki betege megkapja azokat az implantátumokat, amelyek eddig csupán a főigazgató főorvos pácienseinek jutottak ki…” Ez egy hét tapasztalata. Elmondta azt is – mivel a Magyar Orvosi Kamarának (MOK) is eljuttatták levelüket, amelyre a vizsgálat indult és lezárult –, érdeklődve várják a MOK reakcióját, mert „szigorú etikai vizsgálatot” ígértek. A be- és nem feljelentő kollégák szerint közokirat-hamisítás is történt, hiszen olyan műtéti leírások születtek, amelyekről nem is tudhatott a főigazgató, mert nem ő műtött, s amelyek köszönő viszonyban sincsenek az aneszteziológiai jegyzőkönyvvel, zárójelentéssel, sokszor a beteg sem azonosítható be. Az orvos szerint az Országos Egészségbiztosítási Felügyelettől is megkapták a választ, s a kórházat a szabálytalanságok miatt akár tízmillió forintos büntetés is sújthatja – ezért a személyi konzekvenciákat igenis le kell vonni, a „továbbiakra” nézve is. Örülnének, ha ők, a „tízek” is kapnának valamilyen visszajelzést, még ha nem is „vállveregetést”, hogy magukban is le tudják zárni: jót tettek a betegekkel, a Sportkórházzal.
Vojnik Mária ideggyógyász, pszichiáter, aneszteziológus szakorvos – az Egészségügyi Minisztérium államtitkára – nem vett részt a vizsgálatban, de „minimum a legsúlyosabb etikai vétségnek” véli a vizsgálatban foglaltakat – beleértve az adminisztratív, ügyviteli kérdéseket – elsősorban a betegekkel, de a kollégákkal szemben is. Saját kórházi tapasztalatai közt nem szerepel hasonló: úgy véli, ahol kisebb, egymástól jobban függő – egyszersmind egymást jobban ismerő, szakmailag is jó értelemben kiszolgáló – a közösség, ott nem divat ez. Szerinte a „megkért műtét”, az orvosválasztás érthető a páciensek részéről, ám nem kell mindig a „fejhez” fordulni, mert más legalább olyan jó gyakorló szakember lehet. Az államtitkár szerint az egészségügyi törvény alapos, de az nyilvánvaló, hogy az intézményi önállóság megköveteli, hogy műtétrendről, személyi kérdésekről helyben döntsenek, s azt tisztességgel rögzítsék – mert bármilyen következmény, műhiba esetén is jogilag több mint meghatározó, hogy ki az, aki a szikét  kézbe veszi… Adott szervezetben ezért nézete szerint nem szerencsés, ha általános vezetői poszt és egy kisebb szervezeti egység vezetése egy kézben egyesül.
A budapesti Szent Imre Kórház – másképpen: a Tétényi úti kórház – általános sebészeti osztályának vezető főorvosa, Bálint András harmadik éve áll a nyugati mintára mátrixrendszerben, s nem ágyszámban gondolkodó, egy „miskolcnyi” lakosságot ellátó kórházi-rendelőintézeti osztály élén. Korábban egy híján harminc esztendőn át a Semmelweis Egyetemen oktatott. Úgy látja: lehet, hogy túl „általánosan” szól, amit mond, de nem lehet általánosítani! Előforduló, de nem bevett gyakorlat az, amiről valóban inkább sustorgások, mint bizonyított esetek szólnak. Hagyományok, szokásjogok, belső rendelkezések vannak inkább az intézményi rendről, meg ősrégi rendeletek. A szakvizsga megszerzéséig viszont kodifikált, hogy az ifjú orvos képzőhelyének igazolnia kell a „számszerűséget”, azt, hogy milyen típusú beavatkozásokból mennyit végzett el – ennek kellene lennie az „írott útnak”. Meg annak, hogy a dokumentációt – az egészségügyi törvény szerint – a kórlapokkal együtt ötven évig meg kell őrizni. A főorvos szerint fontos a közösség, s leginkább a vezető – megfelelő moralitása, teljesítménye, s igen: józan paraszti esze is ahhoz, hogy számon kérni tudjon, hogy a „ni csak ki operál?” kérdést ne lehessen álságosan, gúnyolódva feltenni, mert a magyar egészségügy torzulásaiban ez is bőven benne van. A segédmunkási és a főorvosi karban is vannak „szerényebb jellemű” emberek, akik  nehezen képesek az egyértelmű, tisztességes játékszabályok, az együtt sírunk-együtt nevetünk csapatszellem kialakítására – így Bálint András, aki szerint nem megkerülhető a paraszolvencia, a hálapénz e kérdéskörben. Szerinte cinikus és tisztességtelen, hogy a mindenkori egészségügyi kormányzat eleve jövedelembe „beépítettnek” veszi azt, s nem tesz ellene semmit – ugyanakkor morálisan számon kéri elfogadását. Münchenben, ahol dolgozott már, bevett, hogy a vezetők végzik az operáció érdemi részét, a fiatalabbak „kezdenek-befejeznek”– igaz, ott nincs hálapénz rendszer, tehát a „kezdés-befejezés” nem magamutogatás, hanem a tanulás része. Nálunk ez a rendszer még sajnos kevésbé működik, mert létező az „engem a prof operált!” effektus – ám emellett az ifjabbak hogyan készülhetnek tudatosan a hosszú pályára a nagyon szerény értelmiségi javadalmazás mellett?! Tavaly 750 szakorvos ment el külföldre dolgozni: részben a fizetés, részben pedig a munkakörülmények miatt. A főorvos szerint létezik jogszabályilag orvosválasztás: ilyenkor az egészségbiztosítás által nyújtott – a kórházban, klinikán véghezvitt – szolgáltatás támogatásának egy részét, maximum százezer forintot a betegnek kell megfizetnie. Ám ez szerinte szintén cinikus és álszent a társadalom mai egészségi és anyagi viszonyai közt, így gyakorlatilag az előjegyzésbe, várólistára vett beteg kivizsgálása után általában azt jelölik ki ki, akit a beteg kért – de nem úgy, hogy „kérték” –, s ez gyakorlatilag a kollektíva igazságérzetét nem bántja.

Gündisch Mónika

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!