Örömöt szerez, hogy egy sikeres mérnökházaspár barátjának tekint és néha
beavat  családjuk történetének egy-egy epizódjába. Történt, hogy
miközben ők időt és energiát nem kímélve megvalósították jó hírű
mérnök irodájukat, Ádám nevű fiuk követve a szülői mintát, megszerezte
építészmérnöki diplomáját, és minthogy – von Haus aus – anyanyelveként 
beszéli a németet, felsőfokon nyelvvizsgázott, majd ehhez hozzátette az
időközben elsajátított angol nyelvi vizsgabizonyítványát.

Valószínű, hogy egyetlen interjú eredményeként megkapta volna valamelyik prosperáló építész- és mérnöki tanácsadó iroda egyik rajzasztalát. Ő azonban nem ezt tette. Elindult valcolni a világba (mint a 18–19. század iparoslegényei) azért, hogy távoli országok építészetét, más népek kultúráját és szokásait tanulmányozza, hogy új nyelvi és szakmai ismeretekre, emberi kapcsolatokra tegyen szert. Immár három éve, hogy Dél-Amerika venezuelai partjainál, az Orinoco torkolata előtt elhelyezkedő, két nagyobb és öt kisebb szigeten fekvő, alig valamivel több mint 1,3 milliós népességű Trinidad és Tobago Köztársaság 50 ezer lakosú fővárosában, Port of Spainben sikeres építész-tervezőként dolgozik. Az ünnepekre, pl. a húsvétra küldött üdvözlet mellett érdekeseket ír a soknemzetiségű (fekete, indiai, mulatt, fehér, kínai és egyéb) ország történelméről, népeinek  szokásairól és viselkedéséről.
Van összehasonlítási alapja, amikor az ország gazdaságáról és népének életszínvonaláról ír, ezért helyesen állapította meg, hogy az iparinak számító ország legfeljebb  a karibi államokhoz  képest „jómódú”. Viszont kedvező fejlemény, hogy az egykori cukornádtermesztő országban kőolajat tártak fel (ami gazdaságának alapja lett), hogy exportnövelő tényezővé vált a Föld legnagyobb  természetes aszfalttava, a La Brea. Az adóbevételeket növeli az idegenforgalom, ami a nemzeti parkok, az új luxusszállodák és a karneválok jóvoltából fellendült.
A húsvéti üdvözletből is kiderül, szereti az ottaniakat annak ellenére, hogy ő maga nem mulatós és nem bőbeszédű típus. Szerinte sokkal emberségesebben, megértőbben élnek, bár általánosságban szegényebbek, de kevesebből is lehet ünnepelni és együtt lenni. A  húsvéttal kapcsolatban mesélt  nekik arról, hogy itthon „tojik a nyúl”; ezen – tisztesség ne essék szólván – majd halálra röhögték magukat, mert az ott élő relatíve sok katolikus vagy más keresztény (együtt, kb. 5-600 ezer) ember „nem lát” a feltámadás körül nyulat. Megkérdezték tőle, hogy neki mit szokott „tojni” a nyúl, mire elmondta, hogy mekkora szögletes dolgokat, sőt egyszer biciklit is tojt. Fetrengtek a röhögéstől. Az már csak a ráadás volt, hogy a nyúl színes tojásokat is elpotyogtat. Alig tudtak magukhoz térni a nyerítésből. Amikor végre megszólaltak,  egybehangzóan megállapították, hogy: „Európa reménytelen”. A német nyelvet jól ismerő fiú megkísérelte angolul elmagyarázni, hogy közismert európai feltételezés szerint a nyúl és a tojás esete egy  német eredetű, a 16. században „elkövetett” egyszerű nyelvi félreértés  megrögzült következménye. A 16. században ugyanis a parasztok kötelesek voltak húsvétra egy gyöngytyúkot – tojásaival együtt – beszolgáltatni földesuruknak. A gyöngytyúk német neve Haselhuhn, ami a népnyelvben csak Haselként jelent meg. A német ajkúak idővel a húsvétot is ezzel a névvel (Hasel) kezdték jelölni. Akadtak azonban földesurak, akik gyöngytyúk helyett nyúlra tartottak igényt. Ettől kezdve zűrzavaros a húsvét elnevezésének históriája, mert a nyúl neve Hase. A két hasonló hangzású, ugyanazon vallási ünnephez kapcsolódó név, illetve elnevezés pillanatok alatt „kiadta a végeredményt”: a tojásokat tojó nyulat. Azt hiszem, könnyű belátni, hogy a húsvéti nyúl történetén a jó Trinidadiak miért  nevettek hatalmasat.
Dr. Györky Zoltán, Kaposvár

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!