Így lett kórházam Afrikában

– Tizenkilenc éves voltam. Balatonszéplakon találkoztunk egy cserediákprogramnak köszönhetően. Előtte soha nem láttam feketéket, akkor a program miatt többen üdültek ott. A barátnőmmel beszélgettünk velük, én franciául, ő angolul. Nagyon jól szórakoztunk, táncolni is tanítottak minket. Egy nap egyikükhöz a későbbi férjem érkezett látogatóba. Állt a szálloda előtt piros bársonynadrágban, csipkeingben, napszemüveggel a fején, arany nyakláncban. Jól kinevettem. Később megkérdezte a barátját, hogy ki volt az a „szőke szemtelen”.

Egy nyelv nem elég

Kereste a társaságom, beszélgetni kezdtünk. Mikor hazautazott Münchenbe, ezt levelekben folytattuk. Mindennap írtunk egymásnak. Gyönyörű leveleket fogalmazott. Pár hónap múlva megkérte a kezem, és hozzáköltöztem – foglalja össze a 45 évvel korábbi eseményeket Kaba Olívia. Ugyan soha nem akart Németországban élni, mivel a férje ott helyezkedett el építészként, ott telepedtek le, bár kezdetben nem ment minden olyan könnyen. 

– Hiába beszéltem franciául és angolul, nagyon nehéz volt az eleje, mert nem tudtam németül. Amíg tanultam a nyelvet, nem dolgoztam, naphosszat csak magányosan vártam, hogy hazaérjen David. Korábban nagyon sok barátom volt, de kint senkihez sem tudtam szólni. Féltem a szélsőjobboldali nézeteket vallóktól is, mert volt velük összetűzésem. Az első fél évben 14 kilót fogytam. Nehéz volt, de kitartottunk. Ma már nem tudnám elképzelni, hogy olyan kapcsolatban éljek, melyben csak egy nyelvet beszélünk, egy kultúrát ismerünk. Olyan színes, gazdag volt az életem ennek a házasságnak köszönhetően, amiért nagyon hálás vagyok. 

Az asszony kitartása és elköteleződése nem csak a magánéletben, a munkában is megmutatkozik. Nemrég attól a vállalattól ment nyugdíjba, ahol akkor, a húszas éveiben kezdett. Először „szalagmunkát” végzett, chipek összerakásában segített, majd irodai munkára a raktárba került, végül átvették a könyvelésre. Mikor bejöttek az első számítógépek, szinte szerelmes lett a programozásba, folyamatosan tanult és sokat segített a cégnek a könyvelés fejlesztésében. Párizsba, Washingtonba, Szingapúrba utazott betanítani a kollégákat. Közben a menedzsertalálkozókon építette a kapcsolati hálóját, szponzorokat keresett. Így indult végül az afrikai kórházprojekt is.

Üres házból ingyenes klinika

Guineában a legtöbb családnak nincs pénze arra, hogy kezeltessenek egy gyereket, ők az utolsók a sorban. Már abból a pénzből, amit akkor kell fizetni, mikor belépnek egy klinika épületébe, két hétre elég ételt tudnak vásárolni. És akkor még csak annyi történt, hogy bejelentkeztek. Rajtuk szerettek volna segíteni.

– Kezdetben voltak nagy csalódások is, egyszer 10 tonna gyógyszert sikerült szereznem az ottaniaknak, de senkinek sem kellett. Egyetlen minisztérium sem vállalta, hogy kezd vele valamit. Hagyták volna ott elrohadni. Végül egy katolikus missziónak adtuk, később az ott megismert orvossal kezdtünk együtt dolgozni.

A házaspár a nyolcvanas években Guineában is épített egy nagy házat, de végül sosem költöztek be, valójában be sem rendezték. Mindig inkább David családjánál töltötték azt az egy hónapot, ameddig Afrikában voltak. Akkor jött az ötlet, hogy hasznosítani kellene az ingatlant és rendelőt lehetne csinálni belőle.

A katolikus misszióban korábban megismert orvos kezdett el ott dolgozni, de idővel egyre többen lettek. A rászorulókat ingyen látják el, évente legalább 10 ezer beteget kezelnek Olíviáék házában. Működik ott szülészet, terhesgondozás, gyerek- és felnőttrendelő és fekvőbeteg-ellátás. Vannak, akik akut probléma miatt jönnek, mások akár napokat is ott töltenek valami krónikus betegség miatt. Gyakran már hajnalban özönlenek az emberek. Kezdetben persze voltak, akik nem merték felkeresni a klinikát, mert féltek amiatt, hogy nem tudnak fizetni. Mára azonban jobb a helyzet. Aki tud, valamennyit fizet, de így is sokkal kevesebbet, mint egy állami intézményben. Komoly segítséget jelent a családoknak az is, hogy itt a gyerekek 6 éves korig teljesen ingyenes kezelésben és oltásokban részesülnek.

– Hiába voltunk számtalanszor Afrikában, így is megrázó élmény volt, mikor nemrég egy barátunkat látogattuk meg egy budapesti kórházban, ahol közel olyan állapotok voltak, mintha Afrikába tévedtünk volna. Szeretünk Magyarországon lenni, van egy gyönyörű házunk Surányban, de idős korunkra nem akarunk itt letelepedni, már csak az egészségügyi ellátás miatt sem.

Esély egy egész családnak

A kórház mellett az afrikai gyerekek színvonalasabb oktatásáért is sokat tettek. Olívia Münchenből kétévenként küldött számítógépeket Guineába a siketek iskolája számára, hiszen a számítógépes munkát ők könnyen meg tudják tanulni. De egyetemistáknak is küldtek laptopokat, hogy ne kelljen nekik a repülőtérre menni, akárhányszor szükségük lenne számítógépre, hogy kiegészítő anyagokat töltsenek le a tanulmányaikhoz. Emellett vannak diákok, akiknek az egyetemi tandíját is finanszírozták, méghozzá szponzorok segítségével. Évente 4-5 tehetséges fiatalnak segítettek így.

– Rájöttünk, hogy ha egy embernek segítünk egyetemen tanulni és így később jó munkát talál, akkor az egész családját, legalább 20 embert támogatunk. Ez sokkal többet jelent, mint ha alkalmanként mindenkinek adnánk valamennyi pénzt – összegez Kaba Olívia.

Persze a korrupció néha ezt a szándékot is felülírja. Guineában könnyen előfordul ugyanis, hogy ha nincs megfelelő ajánlólevél, ilyen-olyan ismerős, aki felsőbb helyeken kezeskedik valakiért, akkor hiába okos és képzett egy fiatal, sehol nem talál munkát. Ez legalább olyan elkeserítő, mint az ott tapasztalt szegénység. A só, az olaj annyira drága, hogy szinte arany ára van, ahogy a Guineában termő gyümölcsöknek is. Olyan drágák, hogy a családok nem tudják megfizetni. Így a gyerekek alig jutnak elegendő vitaminhoz. Mikor Olíviáék látogatóba mentek, mindig rengeteg gyümölcsöt vittek, hogy mindenki megkóstolhassa.

FOTÓ: LAKOS GÁBOR

 

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!