Légi úton távoztak - Hatvan éve zajlott Magyarország történetének legnagyobb repülőgép-eltérítése. Hét vakmerő fiatal vette át az irányítást a Malév járatán, hogy az NSZK-ba irányítsa a repülőt. Csodák sorozata folytán egy NATO-reptéren landoltak.

 
Az 1956-ban eltérített gép a NATO repterén - Cikkünk a július 16-i VH-ban

Az egyik gépeltérítő és egy utas is mesélt munkatársunknak, Kertész Annának az 1956. július 13-i géprablás részleteiről. A történet Iszak Ferenc, vagyis Frank Iszak amerikai állampolgár szemszögéből, sok érdekes háttérinformációval, „Kalap, kabát, csavarkulcs” címmel a friss VH-ban olvasható.

„Gyönyörű emlék, minden pillanatát újra és újra átélem, ezért is írtam meg a történetünket egy könyvben – ahogy azt a landoláskor meg is beszéltük. Hatvan évig fogalmaztam magamban, idén végre megjelent – mondja Iszak Ferenc, akit ma is a szabadság repülőseként emlegetnek társaival együtt szerte a világban. – Csodák sorozata történt, a legnagyobb csoda pedig az volt, hogy pár óra alatt a sötétség országából a szabadság földjére érkezhettünk – ahogy azt elterveztük.”


A Vasárnapi Hírek már szombaton megjelent, és a nyitva tartó árusoknál a következő héten is, péntekig megvásárolható. Előfizetőinknek már szombaton házhoz visszük!

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!