A bűnben van valami csábító – Interjú Tenki Réka színésznővel

– Olvasta a regényt?

– Mindig úgy készülök föl egy szerepre, hogy elolvasok az adott írótól néhány könyvet, hogy nagyjából képben legyek, milyen stílusban ír, vagy mi az ő világa. Ha marad rá idő, még egy-két kortársát is leemelem a polcról. A Budapest Noirral is így volt. Korábban nem olvastam, krimiket egyáltalán nem szoktam. De miután megkaptam a szerepet, Kondor Vilmos teljes, ötkötetes Bűnös Budapest- regényciklusát elolvastam, sőt még az utólag megjelent előzményregényt, a Szélhámos Budapestet is. Meg néztem Humphrey Bogart- és Laurin Bacall-filmeket, hogy lássam, miről van szó egyáltalán a film noirban.

– És miről van szó?

– Arról, hogy a nők ízig-vérig nők, a férfiak meg férfiak. Nyilván egyikünk sem élne szívesen olyan időkben, amikor a bűnözés és a gyilkosság napi szintű, amikor szinte állandó rettegésben van az ember, annyira bűnös körülötte minden, mégis ebben a füstben, ebben a bűnben van valami csábító. Valahogy az erotika egészen másképp izzik ilyen noiros hangulatokban. Meg persze az is nagyon vonzó, hogy forgatás közben úgy lehetsz veszélyben, hogy közben biztonságban van az életed. Hiába ütnek meg, és hiába üldöznek autóval, tudom, hogy a vége jó lesz. Azért ezt nagyon lehet élvezni. Persze ha benne élnék, nem biztos, hogy ennyire élvezném.

– Meg is ütik a filmben?

– Megesik. Kaszkadőrökkel tanultuk, hogyan védjem ki az ütéseket, hogyan verekedjünk. Szeretem az olyan kihívásokat, amikor valami olyasmit kell csinálni, ami színészi feladat is, persze, de ésszel kell jelen lenni benne. Hogy a nagy vehemenciában ne tegyél magadban kárt, mégis hiteles legyél. A kaszkadőr is úgy dob a földre, hogy látványra félelmetes, de közben tompítunk.

– Melyik volt a forgatás legemlékezetesebb pillanata?

– Amikor autós üldözést csináltunk korabeli autókkal a Keletinél. Hússzal. Gumi macskakövön, éjszaka, esőgéppel. Nagyon izgalmas volt. Mindig jelbe kellett állni az autónak.

– Jelbe állni?

– Van egy kiindulási pont, amit a kamerához állítanak be, hogy éles legyen a felvétel. Ha nem pontosan ugyanoda állsz vissza, akkor életlen lesz. Centiről centire pontosítva van, mikor fordulsz jobbra, mikor kell egyenesen menni – minden a kamerához van lepróbálva. Ha ezt egy milliméterrel is elrontja az ember, akkor a felvétel nem sikerül. Szuper sofőrünk volt, aki mindig takkra pontosan jelbe tudta tenni az autót. Ez nagy tehetség.

– Azt hittem, azt a pillanatot fogja kiemelni emlékezetesnek, amikor a film kedvéért megvált a hajától…

– Azért elgondolkodtam rajta, hogy a derékig érő hajamat levágassam-e, de annyira vágytam rá, hogy az a világ megszülessen, és hogy részese legyek ennek a történetnek, hogy úgy voltam vele, majd visszanő. Nézegettünk képeket, hogy mi az a karakter, amit elképzelnek, hogy mi felé kellene menni, és egyértelmű volt, hogy ezt muszáj saját hajból megoldani. Megvan a pillanat, a kép, ahogy levágják a hajamat.

– A jelmezek kárpótolták? Kosztümkedvelő színész hírében áll.

– Azt szeretem, ha valami nem az, amit nap mint nap hordhatsz. Ha a jelmez valami pluszt ad ahhoz, amit játszol. Kapsz egy kesztyűt, ami már önmagában egy másik személyiséget hoz be. Ha van egy korabeli jelmezed, korabeli hajjal, sminkkel, kézzel készített, majd’ 100 éves neccharisnyával, amit úgy húzol fel, hogy közben arra a nénire gondolsz, aki csinálta 1920-ban, annak van egy varázsa.

– Ennyire korabeliek a jelmezek?

– Van, ami eredeti darab. Volt olyan blúz, amit felvétel után foltozni kellett rajtam, mert annyira régi az anyag, hogy alig bírja, hogy viseljék. De volt egy olyan kabátom is, amit később megláttam A dán lányban egy statisztán. Ugyanabból a londoni raktárból bérelték a jelmeztervezők.

– Gordon Zsigmond barátnőjét alakítja, aki a könyvben grafikus. Miért lett a filmben fotós?

– Arról a rendezőt kéne megkérdezni, miért írták át, de az biztos, hogy látványra sokkal tettre készebb, ha egy fotós van a főszereplő mellett. Egy grafikus ül egyhelyben, a fotósnak meg állandóan a helyszínen kell lennie.

– Milyen karakter Eckhardt Krisztina?

– Vakmerő és nagyon bátor. Ha érdekli a téma vagy valamit el akar érni, akkor bármilyen veszélybe belekeveredik és megcsinálja. A jég hátán is megél. Menekül egyik országból a másikba. Már érezni a háború előszelét, úgyhogy nőként elég veszélyes ilyen helyzetben egyedül lenni. Persze nincs teljesen egyedül, de pont az a nagy kérdés a Gordon Zsigmond és a közte lévő kapcsolatban, hogy össze lehet-e egyeztetni a hivatást és a magánéletet. Mind a ketten nagyon szeretik a szakmájukat, mindketten nagyon jók benne, bármire képesek, hogy kiderítsék az igazságot, és mellette iszonyatosan szeretik egymást, és összetartoznak, de nem tudják, hogyan kell jól csinálni, hogy együtt is legyenek, de a munkájukban is teljes értékű emberként maradjanak jelen. Ebben van az ő nagy vívódásuk.

– Kolovratnik Krisztiánnal már játszottak együtt korábban?

– Igen, Pécsett forgattunk egy háromrészes krimisorozatot, Géniusz, az alkimista volt a címe. Az is nagyon izgalmas volt.

– Jól instruálható vagy inkább öntörvényű?

– Erről nem biztos, hogy engem kell kérdezni. Azt tanultam, hogy mindig nagyon mobilisnak kell lenni, viszont van egy saját akaratom, és tudom azt, hogy miben érzem jól magam, és miben vagyok komfortos. Ha valami ez ellen megy, és nem érzem jól magam adott jelenetben, akkor addig megyek, amíg nem találunk egy olyan kompromisszumot, ami mindenkinek jó.

– Ebben a filmben volt ilyen helyzet?

– Volt, de nem árulom el, mi volt az. Egyébként az Örkényben januártól próbáljuk Molnár Ferenc A hattyú című darabját, ahol a főszereplő lányt játszom, akire az anyukája (Csákányi Eszter) olyan dolgokat erőltet rá, amit ő nem akar. Szerepből megy ez is.
 

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!