„Nyalnám a p…dat”, kommenteli a 11 éves Jocó Viola pushupolva is alig duzzadó cicifotóira, mire a 12 éves kislány ahelyett, hogy kikérné magának a vulgáris intimszfératiprást, annyit kérdez, hogy „van lóvéd?”. „Menyi kel?” – harap rá az ötödikes, „hozad a leonardot, akor olcsobb” – ad kérés nélkül is előre kedvezményt a kislány.

 

Viola és Jocó Facebook-párbeszéde már a†éle eredménynek számít – amikor bekerültek egy, a mélyszegénységben élő gyerekeket felzárkóztató nógrádi programba, úgy egy éve, még egyáltalán nem tudtak írni-olvasni. Annak ellenére sem, hogy mindketten iskolába járnak. Ugyanezeknek a gyerekeknek még mindig komoly gondot okoz egy összetett mondat megértése. Kibetűzik ugyan a szavakat, de ha azok jelentése túlmutat a hétköznapi vulgaritáson, már nem értik, mit olvasnak – könyv többek között azért sincs soha a kezükben, mert a Biblián kívül rég eltüzelték otthon a családi „könyvtárat”…

Ahhoz képest, hogy a világon egymilliárd analfabéta ember él, a teljes írás- és olvasástudatlanság száma nálunk évtizedek óta csupán 1-2 százalék (köztük olyan, legtöbbször falvakban élő idősekkel, akik vagy egyáltalán nem tanultak meg vagy elfelejtettek írni-olvasni). Ezzel együtt aggasztó az újratermelődés, valamint a funkcionális analfabéták gyarapodása. A  Magyar Tudományos Akadémia 2014-ben nagyjából a lakosság egynegyedét becsülte funkcionális analfabétának, ám az azóta született felmérések szerint, bár a kormány mást állít, közel 33 százalék küszködik írás-olvasási gondokkal. illetve egyéb kompetenciahiányokkal. A legújabb definíció szerint ugyanis a 21. században funkcionális analfabétának tekinthető mindenki, aki nem beszél nyelveket, nincs jogosítványa, nem jártas az internet, valamint az okos kütyük világában.

Növekvő lemorzsolódás

L. Ritók Nóra, a bihari kistérségben működő Igazgyöngy Alapfokú Művészetoktatási Intézmény vezetője szerint sem lett jobb a helyzet az elmúlt években. „Különösen igaz ez a felnőttcsoportokra – nagyon nehéz motiválni azt, aki 40-45 éves koráig analfabétán élt. Lehetetlen eléjük tárni egy olyan víziót, hogy ha megtanulnak írni és olvasni, nőnek a munkaerőpiaci esélyeik is. Ezt a réteget leginkább a közmunka szívja fel, ott pedig lényegében mindegy, hogy bír-e ezekkel az alapképességekkel vagy sem. Éppen ezért az elsődleges cél a gyerekek fejlesztése, hogy ők már ne örökítsék tovább azt, amit otthonról, esetlegesen analfabéta szülőktől hoznak, de ez sem könnyű feladat. A kormány eredményként hivatkozik az iskolai lemorzsolódás mértékének csökkenésére, de a mélyszegénységben élőknél, akiket leginkább érint az analfabetizmus, nem tapasztalható jelentős változás. Talán annyi, hogy míg a mai harmincas korosztály között sokan vannak, akiknek csupán 2-3-4 általános iskolai osztálya van, addig a manapság lemorzsolódó gyerekek kihúzzák felső tagozatig, ami az alapkészségek tekintetében talán egy picivel jobb pozíciót jelent. Szakmaszerzés szempontjából viszont semmit, mert számukra nincs visszaút, és ez a tudás egyébként sem elég a középiskola elvégzéséhez. Nem segíti a megoldást az a helyzet sem, hogy soha nem volt ilyen mértékű az oktatási szegregáció, mint manapság, melynek kialakulásában sajnos, főleg a leszakadó térségekben, élen járnak az egyházi iskolák. Ahol megnyíltak, ott elszívták a jobb társadalmi helyzetben lévő gyerekeket, melynek következtében az állami iskolák szegregálódtak. Egy szegregálódó vagy szegregált iskolában a pedagógusok már nem tudnak megbirkózni azokkal a problémákkal, amiket a gyerekek magukkal hoznak. A  folyamatos kudarc miatt sokan elhagyják gyakran még a pályát is. Ezek az intézmények nem tudják betölteni megfelelően a funkciójukat, és hiába jár ki egy amúgy a társadalom peremén élő gyerek egy ilyen iskolát, a rendszerből kikerülve is funkcionális analfabéta marad, fényévekre attól, amit a mai munkaerőpiac elvár.”

L. Ritók Nóra úgy látja, hogy az iskolai különbségek kiküszöbölésére létrehozott Híd-program sem jelent igazi segítséget: sokan minden erőfeszítés ellenére sem járják végig az évet, a hozzáadott érték pedig nem ad elég alapot a középiskola folytatásához.

Digitális veszélyek

Sok esetben azt gondolja az állam, hogy az alapkészségek fejlesztését össze lehet kapcsolni a digitális képzéssel és a foglalkoztatással. Nóráék vidékén, a bihari kistérségben is van a közmunkaprogramhoz kapcsolható informatikai képzés, ennek a hozzáadott értéke azonban, ebben a társadalmi csoportban, a nullával egyenlő. Nem tud egy akár több hónapos informatikai képzés alapképesség-hiányos embereknek olyan tudást nyújtani, ami bármit is változtatna a helyzetükön, munkaerő-piaci lehetőségeket nyitna számukra egy szegregátumban. „A digitális tudás fejlesztésének össze kellene kapcsolódnia az írás-olvasási, gondolkodási, logikai képességek fejlesztésével, akkor lenne olyan hatása, ami életminőség-javulást hozhat” – állítja a szakember.

Ugyanakkor a digitális ketyerék használata a legszegényebbek körében is terjed, a közösségi oldalak nyelvezetének megtanulása, úgy tűnik, jobban megy, mint az iskolában bármi. „Furcsa jelenség – mondja Nóra –, amikor a mélyszegénységben élő gyerekek olyan képet próbálnak magukról létrehozni az online térben, amit a bulvársajtóból ismernek, és a gazdagság, a jobb élet attribútumainak látnak, ám ez szöges ellentétben áll a valósággal, amiben élnek.

Szülői felelősség

Az is problémát jelent, hogy a szülőknek nincs tudása ahhoz, hogy értsék, mi történik a gyerekeikkel ezeken a számukra ismeretlen internetes felületeken. „Generációk óta mélyszegénységben élnek, nem dolgoznak, a többségi társadalomban ismert emberi méltóság vagy kulturális tartalmak nincsenek beépülve az értékrendjükbe. Ezekben a családokban nincs beszélgetési, olvasási kultúra, hiszen a szülők sem tudnak rendesen olvasni, így a televízió, no meg a Facebook bámulása lesz a program, ami megszervezi, elviselhetőbbé teszi az estét. Itt nem várhatjuk, hogy a szülőkben megmozduljon valami olyan erkölcsi érzék, ami azt mondja a gyerekének, ne nézz e†élét vagy ne tegyél fel ilyen képeket a Facebookra.”

Éppen ezért talán a legfontosabb teendő a szülők felelősségének kialakítása. „Foglalkozni kell azzal, hogy értsék, mit jelent a világháló, és milyen hatásai vannak a gyerekeikre. Sokan közülük analfabéták, nemcsak digitálisan, hanem a szó valódi értelmében.” Az Igazgyöngy Alapítvány Toldi Tanodája is próbálja őket írástudással és annyi számítástechnikai ismerettel felvértezni, hogy rálátásuk legyen a gyerekeik digitális térben történő életére. Hogy megértsék, mi az a nyilvánosság. Hogy lássák az ehhez kapcsolódó veszélyeket. Ez az alap. Ha valakit ezen felül még sikerül arra is megtanítani, hogyan használjon egy keresőprogramot esetleges állásért vagy interneten rendezze a hivatalos ügyeit, az már terven felüli eredmény.

 

FOTÓ: BELICZAY LÁSZLÓ, MTI

 

A többségében cigányok lakta monori szegénytelepen civil kezdeményezésre indult integrációs program keretében olyan felnőttek tanulnak, akik korábban nem fejezték be az általános iskolát. (Képünk illusztráció: a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Tabán Integrációs Programjának tanórája 2011 márciusában.)

Címkék: funkcionális analfabéták

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!