„Péntek este elloptátok egy kivételes lény életét, életem szerelméét, a fiam édesanyjáét, de csak azért sem gyűlöllek titeket” – így kezdődik Antoine Leiris világhírűvé vált Facebook-posztja. Felesége, Hélène a párizsi Bataclan klubban vesztette életét, mikor dzsihádista terroristák rájuk rontottak 2015. november 13-án. A megrendítő levélben a férfi arról ír, hogy a történtek ellenére sem fog félni vagy gyűlölködni, mert az a merénylők győzelmét jelentené. Helyette inkább a tizenhét hónapos kisfiával, Melvillel törődik, aki „csak azért is szabad és boldog lesz”.
Antoine Leiris tavaly vesztette el a feleségét a párizsi terrortámadásokban. A gyűlölet ellen érvelő posztjából megkapóan szép könyv született. Nem tudja még, mihez kezd, de a hírverésbe már belefáradt – írja a Vasárnapi Hírek munkatársa, Szűcs Ágnes „Fájdalmas hírnév” címmel friss lapunkban.
Az egyedül maradt férj és apa memoárja „Csak azért sem gyűlöllek titeket” címmel kéttucatyni fordítással együtt már magyarul is megjelent (a Librinél). Antoine Leirist a könyv kapcsán a világ minden tájáról folyamatosan keresik az újságírók, akik többnyire „a jó ízlés határain belül”, de fájdalmáról, emlékeiről és a folytatásról faggatják. A szerző egyre fáradtabban, de kötélnek áll.
Igaz, a Vasárnapi Hírek számára adott nyilatkozat esetében „így teszi meg azt kétszer is „valami magyar újság” munkatársával, hogy a megbeszélt időpontban elutasítja a hívást, és kikapcsolja a telefont. Mert Antoine-nak érthető módon elege van.”
A portré, Antoine Leiris lapunknak adott válaszaival, végül is elkészült, és „Fájdalmas hírnév” címmel október 29-én megjelent lapszámunkban olvasható.
Ködös aggyal írt – Szabad szellemmé nevelni – Belefáradt a nyilvánosságba
A Vasárnapi Hírek már szombaton megjelent, és most a nyitva tartó árusoknál a hétvégén és a jövő héten is, péntekig megvásárolható. Előfizetőinknek már szombaton házhoz visszük!
"Könyvét tavasszal adta ki a francia
Fayard Kiadó, majd az elmúlt fél évben több mint húsz nyelvre fordították le: nemrég jelent meg magyarul is a Libri gondozásában. Antoine visszaemlékezése gyönyörű. Ízlésesen és visszafogottan, de szívet tépő őszinteséggel tárja fel azt a fájdalmat, amelyet Hélène elvesztése jelent számára, és mutatja be annak a hatalmas feladatnak a súlyát, hogy egyedül maradt egy kisgyerekkel."
Részletek a könyvből:
„Nem tudtam jobbat kitalálni, azt mondtam neki, hogy az élet megy tovább, mindennek ellenére. Ha ragaszkodom a szokásainkhoz, azzal kirekesztem életünkből a szörnyűt is meg a csodásat is. Annak az éjszakának a borzalmát meg a nyomában járó együttérzést is. A sebeket is meg a kötést is, amit rá akartak tenni. Egyiknek sincs helye a mi kis teljes életünkben.”
„Ahányszor csak benyitok a bölcsődébe, mindig azt hallom: »Kinek a mamája jött?« Melvil papája jött. És mert a gyerekeink mind egyidősek, és mert tudják, milyen nehéz egy kisgyerekkel, és mert tudják, milyen szálak fűznek egy anyát a gyerekéhez, bennem mindig a férfit látták, a papát, aki sosem lesz mama. Aki egyedül egy gyerekkel sohasem lesz képes mindent megcsinálni. Mindenki szuper papának képzel, de ők tudják, hogy csak egy szimpla papa vagyok.”
„Műanyag védőtasakban színét vesztett könnyű fehér tüllszoknya. Az idő megfakította. Ez volt az első csókunk szoknyája. Fátyolok repkedtek körülötte. Mint lepkék a hálóban. Táncosnő volt egy zenedobozban. Legyen ez a tüll. Hamarosan a kő alatt, az irigy hullák közt lesz egy kis táncosnő, aki várja, hogy kinyissák a dobozát. Mi meg Melvillel ott fönt halljuk, hogy szól a zene.”
(Antoine Leiris: Csak azért sem gyűlöllek titeket. Libri Kiadó, 2016. Ford. Vargyas Zoltán)
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!