- A szerelmi történetből migránskéselés lett, és a németek amúgy is rosszabbul élnek
- Internet ide vagy oda, a kormány így is tömegekre kényszeríti rá médiavalóságát
- Ha azt hisszük, mást gondolunk, mint a többség, inkább hallgatásra kárhoztatjuk magunk

 
VH, 2018. február 10.

Emelkedik a gyed és a diplomás gyed összege – ez volt az egyik hír, amit a kormány közeli médiumok elfogultságát feltérképező Mérték Médiaelemző Műhely Szúrópróba című tanulmányában kiemelt.

Az állami hírműsorban infografikával és megszólalókkal tették hitelesebbé a „jó hírt”. Ellátogattak Békéscsabára, a tavasszal diplomázott anyuka elmondta, milyen nagy segítséget jelentett neki, hogy idén is gyedet kapott. A narrátor kiemelte, hogy 2018-ban az anyuka még többet fog kapni. Az Emmi államtitkárát is megszólaltatták: új segítség a családoknak az új évben, akár másfél millió forinttal is több támogatást ad a kormány a gyermeket vállalóknak.

A tudósítás szövege alatt vágóképként fiatal szülőket és gyerekeket mutattak séta közben, a játszótéren, banki ügyintézéskor. Összeállt az idill. Előző nap eljátszották ugyanezt egy zalaegerszegi családdal.

Konkrét gyerekek konkrét anyukákkal, névvel – és az előző nap adásba ment vágóképekkel (amelyekkel a szöveg egysíkúságát lehet a tévében eltakarni).

„A felvételek többszöri hasznosítása vágóképként bevett gyakorlat, de az azonos képek egymást követő napon történő bemutatása nem lehet egyszerű takarékosság: vagy szakmai hiba, vagy többletjelentést hordoz” – állítja a Mérték. És úgy vélik, hogy az utóbbiról van szó: a kormány népszerűsítését célzó manipulatív szándékú sulykolás, hogy a családtámogatási intézkedéseket két egymást követő napon ismétlik, azonos kompozícióban, ugyanazokkal a képsorokkal.

Ugyanúgy a pozitív képet próbálja beégetni a kormánybarát média a halhús áfacsökkentéséről szóló hírrel is. (A sertéshús és a baromfihús áfacsökkentése után az árak visszakúsztak, de a közszolgálati tévében ez nem volt téma.) A haláfát aztán (a Magyar Időkre hivatkozva) azzal fejelték meg, hogy tovább csökken a műtétre várók száma, mert a kormány 5 milliárddal többet „áldoz” e célra. Itt a hivatkozott OECD-jelentést is meghamisították.


Bezzeg máshol

A magyar Kánaánnal szemben – legalábbis a kormánybarát adók képernyőjén – ott tornyosul a zűrzavaros külföld megannyi konfliktusa. A Mérték által vizsgált híradóműsor 23 percének első felében a gyilkosság, a terror és a fenyegetettség volt terítéken. Aminek lényege, hogy a német kisvárosban történt késelés oka a migráció (merthogy afgán az elkövető).

Nálunk ilyen, a kormánynak köszönhetően, nem fordulhatna elő. A magyar közszolgálati tévénél már nem gond, hogy egy németországi magánéleti drámából is migrációs kérdést csináljon.

Önmagában egy külföldön történt bűnügy nem tartozik szorosan a magyar közérdeklődésre számot tartó vitatott társadalmi kérdések közé – írták a Mérték elemzői. – A hírműsor készítői azonban ezt a megrázó esetet eszközül használták a bevándorlás jelentette veszély illusztrálására, pluszjelentéssel ruházták fel, és éppen ezért kerülhetett be a hírértékkel bíró események közé. Ugyanakkor a hírről szóló tájékoztatás során a tényszerűség és a sokoldalúság érdekében az érdemi információkat közölni kellett volna. Ha azonban mindent elmondtak volna a végzetes kimenetelű szerelmi drámáról, vélhetően már nem is lett volna hír a propaganda-híradóban.


Elszántan ellenpontoznak

A manipulatív technikával a tévések a kontraszthatásra építenek. A külföldi konfliktusos események után jönnek a hazai jó hírek a játszótéri cukiképekkel. Az ellenzéki pártokról szóló híreket pedig elmaszkolják, lényegtelen területre futtatják ki a hírt – a Liberális Párt sajtóeseményének végén például ott áll, hogy az állatorvosok nem szeretik a szilveszteri petárdázást.

A kontrasztolás technikái jönnek elő az ellenzékkel kapcsolatos hírek interpretálásakor is. Vona Gábor, a Jobbik vagy az MSZP rendre negatív hírek kapcsán kerülnek szóba. A manipulatív témaválasztáshoz manipulatív vágási technikákat alkalmaznak, és az LMP-t vagy Hadházy Ákost úgy keverik bele az ellenzéki oldal „zűrzavaros” ügyeibe, hogy a régi SZDSZ-ről („belvárosi úrifiúk gyülekezetéről”) is szó essen. „A műsorok nem tájékoztatni akartak, hanem a kormány kommunikációs csatornájaként funkcionálva propagandát közvetítettek” – összegzi a Mérték az elemzést.


Nem a tény, az érzet

A szakirodalom pontosan rögzíti a manipuláció természetrajzát.

A csúsztatásokra, a logikai trükkökre és az önkényes témaválasztásokra épülő befolyásolás mechanizmusa arra épül, hogy egy adott véleményt a befogadó szándékától függetlenül juttassunk célba, méghozzá nem az együttműködő kommunikáció szabályai szerint. A tévések is azt a célt követik, hogy a befogadó elhiggye a hamis közlést. És ne vegye észre, hogy az együttműködés megsérült.

A manipuláció lelke, hogy a közlő – esetünkben az állami tévé – úgy ad át információkat a partnerének, hogy a fontosnak tartott üzenetet a többi fölé pozicionálja.

A híres médiakutató, Marshall McLuhan szerint egy bűnesetről szóló tudósításban nem a történet a lényeg, hanem a bűnözéshez vagy a félelemhez köthető megváltozott közvélekedésünk.

A médium saját magunk, pontosan a tudatunk kiterjesztése – ezzel a médiaháború idején szocializálódott magyar tévések tökéletesen tisztában vannak.


Spirális félelem

Az úgynevezett napirendelmélet kutatói szerint a hírmédia elsősorban nem azt szabja meg, hogy mit gondoljunk, hanem hogy miről gondolkodjunk. Ez már igen közel áll a Mérték Médiaelemző Műhely tanulmányának tárgyához. Az események közötti válogatással a tévé fontossági sorrendet épít fel, aminek az a következménye, hogy az emberek is azokat a témákat fogják fontosnak tartani, amelyek a hírműsorok élén állnak. A manipuláció e formáját szokták nevezni médiatematizálásnak is, melyhez a Fidesz nagyon ért. Ez ma a politikai kommunikáció elengedhetetlenül fontos része, jószerével minden párt alkalmazza. A médiatematizálás sikerességéhez kulcsfogalom az úgynevezett negatív spirál. Lényege, hogy azok, akik úgy érzik, véleményük megegyezik a közvéleménnyel, előszeretettel hangoztatják álláspontjukat.

Viszont azok, akik különvéleményt képviselnek, a társadalmi elszigetelődéstől tartva inkább csendben maradnak vagy megváltoztatják véleményüket.

Elválik egymástól az, amit otthon képviselünk, meg az, amit a nyilvános térben mondunk. A domináns vélemény megerősödik, az ellenvélemény marginalizálódik.


Nem merjük

A tévé tehát úgy gyakorol hatást a nézőkre, hogy azt a benyomást kelti: aki ezzel ellentétesen gondolkodik, kisebbségbe szorulhat.

Az ennek nyomán bekövetkező önpusztító hallgatást John Keane angol kutató burkolt öncenzúrának tekinti. Bajomi Lázár Péter drámai betétet idéz tőle: „A belső cenzor figyelmeztet rá, hogy túl sok forog kockán: jó hírünk, családunk, karrierünk, munkahelyünk, a cégünk ellen indított per. Mosolyogva tesz lakatot a szánkra, remegni kezdünk, és kétszer is meggondoljuk (mit mondjunk). Megerősíti az uralkodó véleményt, és bátorítja a »gramofon elmét« (Orwell). Keze megérinti még a gyermekeinket és barátainkat is, s annak a művészetére oktatja őket, hogyan ne mondják ki azt, amit gondolnak.

A cenzúra ott lakik testünk, gesztusainak lomhaságában, óvatos és tiszteletre méltó öltözködésünkben, és mindenekfelett az intellektuális gyávaságban, a szellemtelen humorban, a gyenge képzelőerőben és a lapos szavakba öltöztetett színlelt véleményekben.”
 

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!