A fülkeforradalom felfalt gyermekei

Torokra megy a fideszes médiagépezet: Prőhle Gergely és Ókovács Szilveszter után Pálinkás József is megkapta a beosztását a kormány házi lapjaitól. Az okok sorrendben: a Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) igazgatója túl nagy teret ad a „balliberális károgóknak” (mennyiségi probléma), az Operaház főigazgatója színpadra engedett egy „homoszexualitásba taszító művet” (minőségi probléma), míg a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFI) vezetője a CEU-ügyben megfogalmazott véleménye miatt került a szőnyeg szélére (kardinális probléma).

Bomba az atomfizikusra

Pálinkás József felmentését az NKFI éléről a hét elején jelentette be a Palkovics László vezette Innovációs és Technológiai Minisztérium. Más irányítási és módszertani elvekben gondolkodtak. No igen. A kételyeket a Pesti Srácok oldja fel. Ott írtak először éles hangnemben a Magyar Tudományos Akadémia korábbi elnökéről, az első Orbán-kormány oktatási miniszteréről. „Pálinkás volt a magyar hangja az Orbán-ellenes tudományos elitnek” című cikkükben azt állítják, az elmúlt években mintegy 1000 milliárdot költött a hivatal alapkutatásokra ahelyett, hogy a gazdaságot pártfogolta volna. E soha nem látott támogatás ellenére Pálinkás a kormányfő ellen fordult

A parányi részletekben is otthonosan mozgó atomfizikus-akadémikus egy egészen nagy veszélyt nem vett észre: a CEU-ügyet. A PS felrótta neki, hogy a kormány CEU-intézkedéseiről azt mondta, azok „az egyetemi és akadémiai közösség jelentős részében nem találtak olyan fogadtatásra, amelyet pozitívnak nevezhetnék”. Ennél finomabb bírálatért a brit királyi család legidősebb komornájáig kellene zarándokolni.

De mit számít ez, ha megvan az ítélet: Pálinkás a pártlap szerint nyíltan szembefordult a kormánnyal, éspedig azért, mert az NKFI nemzetközi tanácsadó testületének tagjai megfenyegették, hogy ha nem határolódik el a kormány CEU-ellenes lépéseitől, lemondanak. „Persze akkortájt más kormánytisztviselőkre is erős külföldi nyomás nehezedett az ügyben, de ők kibírták, és nem hódoltak be Soros embereinek” – ezt a PS-mondatot muszáj idéznünk. A professzor elnökségének az tette be a kaput, hogy a Nature elismerően szólt róla, bezzeg Orbánról azt írta, hogy nacionalista kormányzása alatt nagyot zuhant a demokráciaindex. És az Index sem javított a helyzeten, amikor a választás előtt „gúnyosan írt a miniszterelnökről”, viszont Pálinkást a tudomány függetlenségének védelmezőjeként magasztalta. Így védjen meg „téged” a kormánnyal szemben kritikus sajtó…

Az Operaház cenzora

Ókovács Szilveszternek váratlanabb gyomros jutott: a Billy Elliot című előadásnak ment neki a Magyar Időkben B. Horváth Zsófi a közíró, azon borzadozván, hogy miközben a kormányunk a másság liberális erőltetése helyett a családok boldogulásán serénykedik, aközben egy vezető állami intézmény jó eséllyel „megbuzítja” a fiatalokat. A szerző – derül ki már a nemzetvesztő traumát vizionáló első bekezdéséből – már az előadásra is „oldalazva” jutott be, megállapítva, hogy a „kultúra területén még mindig nem következett be az igazi rendszerváltás. Egy-egy vezető pozícióba ugyan bekerült olyan jelölt, aki nem a liberális oldal favoritja volt, de nekik sem minden esetben sikerült a polgári oldal értékrendszerét bevinni az általuk irányított intézménybe; kérdés, hogy eleve akarták-e, vagy csak gyengék voltak a túlerővel szemben.” Ha kultuszminiszter vagy annak nagy hiányában államtitkár mondta volna ezt, nagy volna a baj, de így sem kicsi. A szerző szerint a darab nyíltan homoszexuális utalásokkal terhelt, penetráns és féktelen melegpropaganda, a rendezőt, és aki engedte a bemutatót, megrontással lehetne vádolni.

A közíró véleménye szerint „nem lehet nemzeti cél a homoszexualitás propagálása egy olyan helyzetben, amikor amúgy is csökken/elöregszik a népesség, hazánkat pedig idegen invázió fenyegeti”. Ebben a mondatban megrázó mennyiségű eltévelyedés van: de elégedjünk meg annyival, hogy a homoszexualitás a tudomány mai állása szerint nem tanulható, tehát fölösleges félteni tőle a fiatalokat

A nemi érdeklődés és beállítódás izgalmas kérdés, a művészi megjelenítése pedig lehet színvonalas: ez egy fájdalmasan egyszerű tény. Az aggódó szerző végül megkérdezi, „tolerancia vagy inkább hülyeség?” elnézni ezt, ezzel ismét a kormány vállára téve súlyos terheket.

Európa legliberálisabb és egyben a nemzet szövetét leginkább szétszakító kontraproduktív Fideszpolitika – így fogalmaz nem a konkrét témában Lovas István jobboldali újságíró. Szerinte a világon példátlanul füröszti a kormány adófizetői pénzen saját esküdt ellenségeit, miközben azok folyamatosan gyalázzák őt. E romboló gyakorlat ellen igen kevesen fellépők élharcosa Szakács Árpád, írja.

Harcolnak a hegemóniáért

Szakács Árpád élharcos, a Mészáros Lőrincnek átjátszott médiabirodalom, azaz a Mediaworks megyei lapjainak a főszerkesztője. Szerinte a Fideszkormány alatt tombol a kulturális diktatúra, csak éppen fordított előjellel. Tavaly novemberben elkezdett cikksorozatának első részében az akasztotta ki, hogy számosan elítélték Stohl András lépését, amikor szerepet vállalt Andy Vajna kormánytelevíziójában. „A NER-nek egyszer vége lesz, jövőre vagy hetven év múlva, számon kell tartani, kik és miként segítették a katamarán külső támasztékaként siklani a pusztító és pokoli hajót”, fogalmazott a Népszavának Vágvölgyi B. András, aki szerint a NER-hez hasonló pusztítást a tatárjárás jelentett rövidebb, a török és szovjet hódoltság hosszabb távon.

Szakács a Magyar Időkben vezeti le, hogy a fi lm-, a színházi, a könyvszakma mind egy szálig a balliberális hegemónia foglya, de a Magyar Tudományos Akadémia társadalomtudományi részlegei is. A főszerkesztőnek már 2011-ben, a Nagy Magyarország történelmi magazin gazdájaként (olykor a Kurultájtalálkozó szóvivőjeként) meggyőződése volt, a balliberális oldal uralja a történetkutatást. Az egyenlő feltételek biztosítása kormányzati felelősség, nyilatkozta.

Kapott rendesen a Magyar Idők cikkében a Hammerstein Judit által vezetett Balassi Intézet is, amely a kulturális értékek külföldi bemutatására kapott forrásokat szerintük olyan művészek népszerűsítésére használja föl, „mintha ma Magyarországon az SZDSZ volna a vezető kormányzó erő”. Bár ezt az összefüggést Szakács nem fejti ki, B. Horváthhoz hasonlóan beakad neki is a nem NER-trendi szexualitás, amiként észleli a „balliberális világ mozaikjában, egy kis aberrációval fűszerezve a férfi testbe zárt nő, Kiss Tibor Noé transzszexuális egyedi témáit”.

Később folytatta a sorozatot, mivel úgy ítélte meg, hogy a balliberális elit arcátlansága a diktatúra emlegetésével fokozódik. Beleszállt a kortárs irodalom legnagyobbjaiba. Pálfi György filmrendezőbe is, aki úgy érzi, megbüntették korábbi renitens viselkedése miatt, mégis kapott 600 milliót a fi lmalaptól, Parászka Boróka erdélyi újságíróba, aki „illegálismigráció-párti és magyar gyűlölő”, mégis 7 milliót adott a Magyar Média Mecenatúra egy róla szóló filmre. Aztán jön a Clio baloldali történészműhely, akik szerint „több kultúra és kevesebb Fidesz kell”, mégis 69 millió forintot kaptak saját kulturális programjuk megvalósítására a Nemzeti Művelődési Intézeten (NMI) keresztül. Az NMI volt főigazgatóját, az Emmi helyettes államtitkárát, Závogyán Magdolnát a minap mentette föl Orbán Viktor, és nem kapott újrázási lehetőséget Hoppál Péter sem. Korábban L. Simon László és Szőcs Géza sem töltötték ki a ciklusukat: nehéz megfelelni a kereszténydemokráciával súlyosbított elvárásoknak. A kormánysajtó célkeresztjébe legutóbb a PIM és főigazgatója, Prőhle Gergely került, aki 2010-től hét éven át az Orbán-kormányok EU-kapcsolatokért és kulturális diplomáciáért felelős államtitkára volt. Ő beleilleszkedik abba a „Fideszen kívüli áljobboldali térbe” – írja Szentesi Zöldi László –, amelynek tagjai sértettség, rossz ízlés vagy érdekvezérelten szolgálják ki a „posztkommunista hálózatból mára maradt konglomerátumát. Ennek utolsó hídfőállása szerinte a magyar kultúra. A „balliberális rettegőkről és listázókról” egy házmester odaadásával jegyzetelő Szakács mögé felsorakozott a Fidesz-párti sajtó színe-java. Szentesi szerint ők bevallják, hogy létezik a két tábor és ízlés, és hogy a „hegemóniáért, a lelkekért harc folyik”.

Védettek és kitaszítottak

A jobboldal kínosan vigyáz arra, hogy a sajátjait – bármit is tesznek – ne vesse ki magából, ameddig lojálisak. Bayer Zsolt cigányság („cigány gyerek elgázolása esetén tapossunk bele a gázba”) és zsidóság („sajnos nem sikerült mindet beásni nyakig az orgoványi erdőben…”) ellen uszító munkásságában többször várta a közvélemény, hogy Orbán elhatárolódjon az ötös számú párttagkönyv tulajdonosától, ehhez képest Lovagkeresztet kapott. A Bayert Móricz és Kosztolányi mellé soroló Kerényi Imre, aki szerint a „színészképzést a buzilobbi irányítja”, még mindig közpénzeket használ, és az újságírók értelmi színvonalát kéri számon Kötcsén. Kerényinek köszönhetjük a soha nem feledhető, önelégült mosolyt: most mi jövünk. És jöttek: közgyűjtemények, színházak, köztestületek sorát habzsolta be a kiéhezett NER.

Nem látni olyan gondolkodót a Fidesz–KDNP soraiban, aki nyílt bírálatot fogalmazott meg, és nem ugrott volna rá nyomban a takarítómédia. Lukácsi Katalin történész-hitoktató is így járt, aki ma a korrupcióban és megfélemlítésben eminens kormánypártok egyik legnagyobb bírálója. Baka András jogtudós, a Legfelsőbb Bíróság volt elnöke (akit e posztra egykor Sólyom Lászlót államfő jelölt) az egyik legtöbbet kritizált bíró a kormány részéről.

Kétharmados félreértés

Kétharmados támogatottság – ez a nagy bőszület alapja – valójában nincs. Feles van. Ami pont arra int, hogy van az országnak másik fele is. Nincs helye az „aki nincs velünk, az ellenünk” politikájának. A médiában sem lenne, ennek ellenére a kormánymédia úgy ítéli meg, a kultúra a kommunista hagyományok utolsó bástyája. Ez pedig már a pártállami idők kultúrharcára emlékeztet, arra, amikor tiltott, tűrt és támogatott alkotókra osztották a közösséget. Most ismét a három T sötétje sejlik föl.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!