- A közvécé nem közfeladat
- Huszonötezren egy vécére
- Közegészségügyi vészhelyzetet emleget az ombudsman
Bizarr látvány az autóból a Nagykörúton: a Nyugati pályaudvar előtt egy férfi a buszmegálló melletti fának támaszkodva pisil.
Szegény igyekszik úgy tenni, mintha csak úgy támaszkodna a fának, a járdáról nem is látszik a dolog. „A Nyugati aluljáróban és a pályaudvar melletti gyorsétteremben a biztonsági őr kinézet alapján dönti el, ki mehet vécére és ki nem. Volt, hogy egy jószándékú vendég odaadta a blokkot egy hajléktalannak, hogy azzal menjen le a mosdóba, de az őr nem engedte be” – mondja Lakatosné Judit. A Város Mindenkié közismert aktivistája inkontinenciával küzd, számára létfontosságú, hogy amikor szükséges, legyen a környéken használható illemhely.
Szükség és elvárhatóság
Judit csak egy azok közül, akik megelégelték az áldatlan vécéhelyzetet, és petíciót írtak az illetékeseknek. Nem az elsőt.
Néhány hónappal ezelőtt az Utcajogász Egyesület fordult az állampolgári jogok biztosához egy utcai aktivista ügyében, akivel szemben a XI. kerületben indítottak eljárást, mert egy elhagyatott, bokros területen végezte a dolgát. Az ombudsman vizsgálódott, majd azt írta, hogy „szükséges és elvárható a természetes emberi szükségletek emberhez méltó és jogszerű elvégzésére alkalmas lehetőségek garanciális biztosítottsága”. Ami magyarul azt jelenti, hogy azoknak is biztosítani kell a vécézés lehetőségét, akik az utcán élnek.
Ennyit az elméletről, nézzük a gyakorlatot! „Ez itt ugye nem működik, már legalább hat éve – mutatja a Nemzeti Múzeum előtti, egykor szebb napokat látott közvécét Judit. – Több kilométeres körben az egyetlen hely, ahol ingyen végezheti az ember a dolgát, az Astoriánál lévő McDonald’s. Ott senki nem kérdez semmit, vécés néni sincs, mégis mindig rendben van. Úgy látszik, a hajléktalanok mégsem tesznek tönkre mindent, ahová beteszik a lábukat.”
A szabad vécézés joga nem politikai kérdés, és mégis. Judit szerint nem véletlen, hogy éppen Magyarország az a hely, ahol az utcán élő embereknek küzdeniük kell ezért az alapvető jogukért. Is. „Nem véletlen, hogy bűnözőként vagy közegészségügyi veszélyforrásként tekintenek ránk. A kormány mindig talál magának olyan kisebbségi csoportot, amely ellen uszíthatja a többségi társadalmat. A hajléktalan emberek esetében ez elég jól sikerült.”
Aztán kiderül, nem kell ahhoz mélyszegénységben élő hajléktalannak lenni, hogy az embert kinézzék egy közillemhelyről. Papp Andrea, aki kézbesítőként dolgozik a fővárosban, évek óta kénytelen szembesülni a lehetetlen illemhelyhelyzettel.
„Van olyan biztonsági őr, aki akkor sem enged be a vécére, ha tudod a kódot, és mutatsz neki egy érvényes blokkot. Olyanok, mint a vécévárat őrző sötét lovagok. Úgy csinálnak, mintha ők a fülükön engednék ki.” De Papp Andrea szerint a legnagyobb probléma mégsem ez, hanem az, hogy alig van használható közvécé. „A bankokban, postákon, üzletekben egyáltalán nincs, az orvosi rendelőkben pokoli a helyzet, az éttermekbe pedig általában csak akkor engednek be, ha fogyasztasz.”
Kevesek kiváltsága
Ha a közillemhely kifejezés azt jelenti, hogy az „illemhely, amit bárki igénybe vehet”, akkor kénytelenek vagyunk protestálni: a mai közillemhelyeket általában azok használhatják, akik meg tudják azt fizetni. És akik időben elérik a hozzájuk legközelebb eső, nyitott intézményt.
Talán különös, de igaz: ma ugyanannyi – körülbelül 80 – nyilvános illemhely van a fővárosban, mint 80 évvel ezelőtt a II. világháborút megelőző években. Vagyis 22-23 ezer lakosra jut belőlük egy. Ha beleszámoljuk az ideiglenesen, de rendszeresen Budapesten tartózkodó turistákat,
úgy ez a szám elérheti a 25 ezret. A hasonló lakosságszámú Bécsben több mint 200, míg a 2,2 milliós Párizsban 400 nyilvános vécé működik. A francia fővárosban ráadásul az önkormányzati működtetésű illemhelyek egy része ingyen használható.
A 80 fővárosi illemhely nagyobb részét a főváros cége, a Fővárosi Csatornázási Művek (FCSM) Zrt. kezeli és működteti: hálózatuk körülbelül félszáz egységből áll. A Vasárnapi Hírek kérdésére az FCSM jelezte, hogy az illemhely-szolgáltatás Budapesten nem közfeladat, hanem vállalkozási tevékenység keretében végezhető szolgáltatás. Így az ő hálózatukat több tucat magánüzemeltetésű, ugyancsak fizetős egység egészíti ki. Ezen felül nagyjából 60 kisebb-nagyobb üzletház és bevásárlóközpont ingyenesen használható toalettjeibe is be lehet térni. Ami az FCSM-et illeti, az üzemeltetésében lévő közvécékben tavaly 1,2 millió látogató fordult meg, ami a 180 forintos díjjal számolva csaknem 220 milliós árbevételt jelentett a társaságnak, ám ez még az üzemeltetés költségeit sem fedezte teljeskörűen, nem beszélve az állandó korszerűsítésről. A díjszabásra vonatkozóan amúgy nincs semmilyen fővárosi szabályozás, de az FCSM áraitól jelentősen nem térnek el a magánüzemeltetésű egységek sem: 150–250 forintos használati díjakkal lehet találkozni.
(Mindezt megerősítették az általunk megkérdezettek is, de hozzátették, hogy a Belvárosban nem ritka a 250–300 forintos „könnyítési lehetőség” sem.)
Ha menni kell, hát menni kell, de Budapesten nehéz helyzetben van, akire a peremkerületekben jön rá a szükség, mivel a nyilvános illemhelyek eloszlása területileg igen egyenetlen. A legtöbb a belső kerületekben található, és van több olyan fővárosi kerület, ahol egy sincs. Néhány kerületben az FCSM ugyan nem, de a helyi önkormányzat működtet nyilvános illemhelyeket, ám ezek száma elenyésző. Így a III., a XXII. és a XVIII. kerületben egyáltalán nincs köztéri nyilvános WC, és a XVII. kerületben is csak idényjelleggel, tavasztól őszig állít fel az önkormányzat mobil vécéket.
Demszky is lebukott
Ha valaki nyilvános helyen végzi a dolgát, és ezt a közterület-felügyelők vagy a rendőrök észlelik, az köztisztasági szabálysértést követ el, ennek ára pedig borsos: a helyszíni bírság akár 50 ezer forint is lehet. Az pedig, hogy ez egyformán sújt egyszerű földi halandót és ismert közéleti embert, nem oldja meg a problémát.
„A vécékérdést Demszky sem oldotta meg, az ő idejében sem lett több közillemhely” – mondja Jutka, és hozzáteszi: a sors különös fintora, hogy az egykori főpolgármester sem úszta meg bírság nélkül. „Három éve őt is megbírságolták, mert valaki lefényképezte, amint egy bokorban pisilt.
A hatalomnak el kellene döntenie végre, hogy egészséges, kulturált város legyünk, vagy szidjuk tovább a hajléktalanjainkat, miközben a bulizó fiatalok, a külföldiek, és igen, a hatalom is ott pisil néha, ahol rájön. A szükség nagy úr, ezt kéne belátni” – mondja a hajléktalan aktivista.
A Város Mindenkié és az Utcajogász a belügyminiszterhez és a fővároshoz fordult, hogy mondják ki: a közillemhelyek kérdése állami és/vagy önkormányzati feladat. A beadványok már eljutottak a címzettekhez, de válasz még nem érkezett. Talán az volna a megoldás, hogy az illetékesek addig ne könnyíthessenek magukon, amíg meg nem oldják ezt a nehéz problémát.
25 000 emberre jut egy közillemhely
a fővárosban
„A jelen vizsgálat során feltárt gyakorlat, a megismert vélemények hangsúlyozottan alátámasztják azt az álláspontomat, miszerint a rendkívül kevés számú, üzemképes állapotú budapesti nyilvános illemhely működtetése sem tűnik elegendőnek a feladat teljes körű ellátásához; de ha a megtérülő ráfordítások, hosszú távú megoldások hiányában, fokozódó állagrongálódás mellett még a jelenlegi csekély lehetőségek száma is csökken, az az emberi méltóság és a testi-lelki egészséghez való jog sérelme okán valós közegészségügyi veszélyhelyzetet és komoly turisztikai szempontú problémákat is teremthet. Fel kívánom hívni a figyelmet arra a kétségtelen tényre, hogy noha valóban költségekkel jár egy-egy korszerű, mind higiéniai, mind egyenlő esélyű hozzáférés szempontjából valamennyi elvárásnak megfelelő illemhely kialakítása és működtetése, az ehhez társuló társadalmi igény olyannyira alapvetően emberi és természetes, hogy a biztosítására vonatkozó állami/önkormányzati kötelezettségvállalás és következetes feladat-végrehajtás nem lehet kérdéses.”
(Részlet a fővárosi közillemhelyekkel kapcsolatos ombudsmani jelentésből)
Azok a szép, zöld házak
Az első nyilvános illemhelyet a fővárosban a mai Deák Ferenc téren állították fel 1870-ben. A fedetlen, kör alakú építménynek ajtó nélküli, de fallal eltakart bejárata volt. Középen állt a szifonos medence, melyet sugárirányban elrendezett vaslapok hat állóhelyre osztottak. Később, a Nagykörút megnyitásakor a Közmunkatanács néhány, Párizsból vásárolt öntöttvas vizeldét helyezett el.
A Városháza viszont minden házmestert utasított, hogy szükség esetén bárkinek adják ki a házi közös illemhely kulcsát. 1895-ben a Beetz vállalkozó cég ajánlatának elfogadásával kezdték el építeni a még ma is egy-két helyen fellelhető zöld házakat. A Beetz-féle illemhely világszabadalmat jelentett „olajjal szagtalanított vizelde” néven. A II. világháború előtt 82 illemhely működött Budapesten, vagyis nagyjából annyi, mint ma. Igaz, a főváros lakossága akkoriban a mainak körülbelül a fele volt. A nyilvános illemhelyek először 1950-ben kerültek a főváros, pontosabban a Fővárosi Csatornázási Művek kezelésébe. Az 1980-as években már több száz illemhely működött Budapesten. 1983-ban a cég által kifejlesztett egyszemélyes, félautomata illemhelyeket állítottak próbaüzemre a Március 15. téren, majd továbbiakat telepítettek elsősorban a belváros nagy forgalmú helyeire. 1996-ban már 29 automata illemhely működött. Az ipari műemlék jellegű, Beetz-féle vasvázas illemhelyek felújítását 1985-ben kezdték meg az eredeti külső megtartásával és korszerű belső, vandalizmussal szemben is ellenálló védelemmel ellátva. Amikor 1996-ban, profiltisztítás következtében az illemhelyek üzemeltetésével az Il-Net Kht.-t bízta meg a főváros, az FCSM már 112 db közterületi illemhelyet üzemeltetett. A főváros 13 évvel később úgy döntött, hogy ismét a csatornázási cégére bízza az illemhelyek üzemeltetését. A feladat annál is sürgetőbb volt, mivel a fővárosi illemhelyek állapota tarthatatlanná vált. Míg 1996-ban még 112 működő és nyitva tartó illemhely volt, 2009-re 74 nagyon rossz állapotú maradt csupán.
Mit adott nekünk az EU?
Közvécét például.
Miskolcon a belváros központi részének számító, az itt élők által csak „villanyrendőrnek” nevezett városrészben a két pince-vécé közül az egyik nem látogatható, bezárták, így a másik koedukált lett. A kézzel odaírt nyitvatartási idő szerint délelőtt 10-től 18-ig kereshető fel. Az esti szabadtéri programok résztvevői számára már csak a környező szórakozóhelyek mosdói maradnak, kötelező fogyasztás ellenében.
Jobb a helyzet az egri belvárosban, ahol a Dobó tér uniós pénzből finanszírozott átépítése során egy barátságos nyilvános vécét is kialakítottak a patakpart egyik lejárójánál. Az illemhely mindig tiszta, s egyfajta helyi folklórként vécésnéni működteti és tartja rendben.
Szilvásváradon a Szalajka-völgyben sokáig gond volt a toalettekkel: a Nagy-rétre érkezők olykor bezárt ajtókkal találták szembe magukat, s akadt, hogy hónapokig zárva tartott a faház budija. Itt is uniós projekt segítette a gondok megoldását: a volt erdészházban kialakított információs központban immár nyilvános és rendben tartott illemhely működik.
D. J. – M. V. ZS.
Budivita
Lecsengett a nagy siófoki illemhelyvita, az idei szezon előtt már botránymentesen találtak üzemeltetőre a strandi illemhelyek. Siófokon évtizedek óta bevett gyakorlat volt, hogy a strandfenntartó önkormányzati társaság fizetett a vécéket kibérlő, zömmel roma vállalkozóknak.
Ezt a jogot akár „örökölni” is lehetett, egészen addig, míg a két és fél éve a város élére került Lengyel Róbert polgármester bele nem szólt az általa „budibiznisznek” titulált rendszerbe. Tavalyelőtt licitálniuk kellett a vécéüzemeltetésre jelentkezőknek, tavaly pályázatot benyújtaniuk. Mindkettőt kisebb botrány kísérte, idén is maradt a pályázatosdi, de már mindenki belenyugodott. Tavaly a város cége összesen 13 millió forintot fizetett ezért a vállalkozóknak (illemhelyenként 450–900 ezer forintot), ennek fejében Siófokon a szabad és fizetőstrandi vécék is ingyenesek.
FÓNAI
Megállítottuk Brüsszelt
A külföldi vécéhelyzet igen színes, és korántsem egységes. Az unió fővárosában például szinte alig van közillemhely. A belső kerületekben működő három vécé fizetős, és az állapotuk enyhén szólva is hagy kívánnivalót maga után. A vendéglátóhelyek többségében a vendégeknek is fizetniük kell a mosdó használatáért (igaz, ezek tiszták és rendezettek).
Ami Londont illeti: sok nyilvános vécé itt is bezárt, sokat már maszekok működtetnek, és ezért nem ingyenes, hanem fizetős (például a Viktória pályaudvaron), ez többnyire 20 penny. Viszont minden presszó, étterem stb. köteles nyilvános és mozgáskorlátozottaknak is elérhető illemhelyet működtetni. Ugyancsak minden közparkban működik nyilvános vécé. Ezenkívül a londoniak minden évben szavazhatnak az év legjobb közvécéjére
(Loo of The Year).
Az európainak nem igazán nevezhető Izraelben szinte minden jelentős csomópontban és nevezetességnél van tiszta, gyakran ingyenes közvécé. Ha fizetni kell, a díj legfeljebb 1 shekel (kb. 80 forint).
Császári névadó
Egy intézkedés, kétezer évnyi gúny és kacaj – és az öröklét. Persze fennkölt római császárokat mindenki fel tud sorolni, de csak egyetlenegy a mindennapok része: Titus Flavius Vespasianus. Aki kongó kincstárral együtt „nyúlta le” a birodalmat, és nem voltak skrupulusai, miképp hozza egyensúlyba a büdzsét. Megadóztatta a mindennapokat – például a nyilvános latrinákat. Rómában precíz közbudihálózat üzemelt, a szegényebb negyedekben (lásd Subura) az otthonokban nem volt klozet, legfeljebb éjjeli edény, ám ennek tartalmát is a közvécébe kellett üríteni. A latrinák durva forgalmat bonyolítottak – ugyanis nemcsak a „könnyítési/ürítési” díjat kasszíroztak, hanem a vizeletet el is adták a gyapjút feldolgozó kallómalmoknak (a magas ammóniatartalmú vegyület, értsd: húgy ugyanis jól szolgált az anyag előkészítéséhez). A nép persze nem hagyta szó nélkül, bosszúból Vespasianónak keresztelte el az utcai vécéket, amiket a mai napig e néven ismernek Itália-szerte.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!