A női kajak kettesek 500 méteres versenye előtt aggasztó hírek érkeztek a magyar táborból, Kozák Danuta (jobbra) ugyanis fertőzéssel küszködött. A döntőben azonban, Szabó Gabriellával, óriási küzdelemben 51 ezreddel megelőzték a címvédő németeket, és megszerezték a magyarok hatodik aranyérmét Rióban.
Olyan szoros volt a vége, a lányok a hajóból kiszállva hitték is meg nem is, hogy győztek. „Ott a vízen néha nehéz megítélni, hogy mi történt – mondta lapunknak Kovács Katalin, a szám kétszeres olimpiai bajnoka. – Ez egy nagyon izgalmas futam volt, de én azonnal láttam, hogy a magyar hajó nyert, gratulálok nekik.” A háromszoros olimpiai bajnok „kajakkirálynő” – 31 világbajnoki címével minden idők legeredményesebb női kajakozója – az olimpia előtt bejelentette a visszavonulását. „Csodálatos dolog volt mindazt megélni, ami nekem megadatott, de mindennek eljön az ideje, ami pedig a rekordokat illeti, azok azért vannak, hogy megdöntsék őket – mondta Kovács Kati.
Rióban Kozák Danuta pályafutása harmadik, Szabó Gabriella második olimpiai bajnoki címét szerezte meg.
„Teljesen mindegy, hogy mennyivel, a lényeg az, hogy nyertek, mert ez az arany nagy erőt ad a folytatáshoz” – értékelte a győzelmet Storcz Botond vezetőedző.
(A kajak egyes 500 méteres számának pénteki, augusztus 18-i döntőjében Kozák Danuta megvédte olimpiai bajnoki címét, ezzel négyszeres olimpiai bajnok lett, a magyar olimpiai csapatnak pedig ez a hetedik aranyérme a riói olimpián - a szerk.)
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!