Az Európai Zsidó Parlament kedden elítélte a Jobbik által aggasztóan terjedő antiszemitizmust Magyarországon. Joël Rubinfeld, az Európai Zsidó Parlament társelnöke nyilatkozott lapunknak.

 
Joël Rubinfeld

– A Jobbik a Colosseum vasárnap esti „lámpaoltására” azt válaszolta, hogy akár az Eiffel- torony vagy a Siratófal fényeit is kikapcsolhatják, ők mindig a magyar értékeket és érdekeket fogják védeni. Mit gondol erről?

– Az ilyen vélekedések az önök országát és nemzetét egész történelmében sértik. Ez a párt pont, hogy nem a magyar érdekeket védi, hanem a gyűlölet magvait ülteti el. Ellene ma kell lépni, különben antiszemitizmussal és rasszizmussal fertőzi a következő generációkat. És ez az igazi célja ennek a pártnak, s ezzel az emberiség legsötétebb oldalát képviseli.

– És ez ellen hatékony eszköz lehet a lámpaoltás Rómában?

– Fel kell hívni a közvélemény figyelmét arra, hogy ma Európa közepén van egy ország, amelynek egy neonáci elveket valló parlamenti pártja a lakosság 17 százalékának a szavazatát bírja. Ez ma a legnagyobb fenyegetés az európai értékekre. Az Európai Unió a „soha többé” elvén alakult meg. És ma van egy olyan magyar párt, amely azt mondja: még egyszer. Nem szabad elfelejteni, hogy az antiszemitizmus nem Auschwitzban kezdődött, az a végkifejlet volt. Gyöngyösi képviselő listázási javaslata és az ehhez hasonló lépések vezettek a múltban ahhoz, hogy hatmillió európai zsidót koncentrációs táborokban öltek meg.

– A Jobbik nincs egyedül nézeteivel Európában. Ön szerint a párt nagyobb fenyegetettséget jelent, mint a többi, európai antiszemita csoport?

– Mindenképpen. A nyíltan antiszemita-rasszista Jobbik a magyar politikai színtér egyik résztvevője a hatból. Ez nem azt jelenti, hogy szerintem a magyarok 17 százaléka antiszemita, de azt sem jelenti, hogy ezeket a szavazókat ne lehetne figyelmeztetni. Míg a 2006-os választásokon a Jobbik 2 százalékot kapott, két éve már 17-et. Ha felidézzük a múltat: 1928-ban a német náci párt szintén 2 százalékot kapott, két évvel később 18-at, ’32-ben pedig már 37-et. Tudjuk, hogy a nehéz időkben, mint amilyen most is van a gazdasági válság miatt, a kirekesztő, szélsőjobboldali pártok megerősödnek, kijátsszák ilyenkor a bűnbakkártyát. A legjobb út, hogy elkerüljük a tragédiákat, ha ismételjük magunknak: tanulni kell a múlt hibáiból.

– Lesznek még a mai tiltakozó akcióhoz hasonló lépések?

– Meglátjuk. Remélem, a római polgármester, Gianni Alemanno példáját számos európai város követi majd, megértve az antiszemita fenyegetettség mélységét. Ezek a szimbolikus lépések fontosak.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!