Donald Trump elnöksége lassan félidejéhez ér, ideje tehát mérleget vonnunk és megvizsgálnunk, mit tett eddig és mit nem – és nincs könnyű dolgunk, az biztos. Trump elnök munkássága, hogy finoman fogalmazzunk, még az Egyesült Államok eseménydús történetében is egyedülállónak mondható. Sajátosnak. Kivételesnek – de semmiképpen sem a szó jó értelmében.
Az elemzés klasszikus módszerei az elnöksége félidejéhez közeledő Trump esetében csődöt mondanak, ugyanis mostanáig az Egyesült Államok diplomáciája kivétel nélkül mindegyik korábbi elnök és mindegyik korábbi adminisztráció idején követte az aktuális doktrínát. Lehet vitatni Nixon vagy Obama elnökök érdemeit – hogy a paletta két széléről vegyük a példákat –, de az tagadhatatlan, hogy mindkettőjüknek volt jól kidolgozott kül- és belpolitikai, valamint gazdasági doktrínája, melyet alkalmaztak is. Hogy ezek aztán Amerika javára vagy kárára váltak-e, az megint képezheti vita tárgyát, de minden elnök, minden kormányzat eddig pontosan tudta – mert előre eldöntötte –, hogy mit akar.
Illúziók világa
Trump esetében azonban ennek nyomát sem tapasztaljuk. Trumpnak egyedül a megválasztása volt váratlan és nagy siker, de a mára kétségtelenné vált orosz beavatkozásnak köszönhetően ez is kétséges győzelem.
Olyan átkot hozott magával, amelytől hosszú ideig nem szabadul majd a világ. Ez az álhírek és az altright beszabadulása a hivatalos közéletbe. Ha maga az igazság válik relatívvá, ha a nekünk tetsző hírek válnak valóssá, a nem tetszőket pedig hamisnak bélyegezhetjük, az teremthet átmenetileg kellemes közérzetet, ám bele van kódolva a vereség: elszakadunk a valós tényektől. Illúziók mentén pedig nem lehet reálpolitikát megvalósítani. Észak-Korea nukleáris arzenálja akkor is létezik, ha azt mondjuk róla, hogy épp szerelik lefele (dehogy szerelik), Kína gazdasági potenciálja, az Európai Unió rendszere, a Közel-Kelet konfliktusai mind-mind ugyanígy létező jelenségek, melyeken fikarcnyit sem változtat a puszta vélemény. Elismerni kéne a valóságot Amerika érdekében és tenni a helyzet megváltoztatásáért.
Fogalmazzunk azonban úgy: a hatékony cselekvés nem Trump elnök erős oldala, a kissé nevetséges propaganda annál inkább.
Kanyarok és kapkodás
Vegyük sorra, mit változtatott meg Trump a világpolitikában. Lényegében véve csak rontott a helyzeten, de azt elég hatékonyan tette. Kelet-Ázsiában végletekig mérgesítette a helyzetet Kínával, ahelyett, hogy kölcsönösen gyümölcsöző gazdasági megegyezésekre jutott volna a Középső Birodalommal. Észak-Korea és annak diktátora szó szerint bolondot csinált belőle a szingapúri találkozón, ahol sikerült olyan záródokumentumot aláíratni, amelyben épp csak a nukleáris leszerelés feltételeiről nem esik szó (valamint semmi másról sem, ami fontos vagy lényeges lenne), Japánnal az Egyesült Államok hagyományosan jó viszonya kényszeressé vált, Ázsia többi részével pedig még nem foglalkozott, melynek Ázsia többi része kifejezetten örvendhet.
Oroszországgal eldönthetetlen, mi az amerikai diplomácia célja. Nem is lehet követni az orosz–amerikai viszony kanyargós útjait, a két állami vezető hol kölcsönös nagyrabecsüléséről biztosítja egymást (ebben Trump a buzgóbb), hol pedig kétségtelen bizonyítékát látjuk a két állam közötti fegyverkezési verseny újjáéledésének. Trump szereplését a helsinki találkozón egész Amerika szégyenletesnek találta, kivéve azokat, akik egyenesen árulásnak nevezték, ellenben mielőtt behódolásról beszélnénk, jusson eszünkbe, hogy az Egyesült Államok pár napja felmondta a közepes hatótávolságú nukleáris rakétákról szóló, még Reagan és Gorbacsov által kötött egyezményt.
Következetlen kapkodást látunk, nem egyebet. A Közel-Kelet problémáiból Donald Trump és kormánya egyet sem oldott meg, ellenben okozott néhány újabbat: a legégetőbbek közé tartozik a független Kurdisztán problémája, ugyanis az amerikai oldalon harcoló, hősies kurdokat most magukra hagyta az Egyesült Államok, jobban mondva kiszolgáltatta őket a környék diktátorainak és a térségben különösen aktív orosz erőknek. Az Európai Unió sem köszönhet a világon semmit Donald Trumpnak, kivéve az értelmetlen és kifejezetten káros védővámrendszert, mely kölcsönössé fog válni (Nagy-Britannia különleges helyzetbe került gazdasági szempontból, ugyanis Theresa May kormánya hitt Trump ígéreteinek, melyek különleges brit–amerikai gazdasági státusról szóltak. Rosszul tették: Trump magára hagyta a szigetország gazdaságát).
Dél-Amerikában Trump csak közvetve okozott károkat, Ausztráliáról pedig a jelek szerint megfeledkezett: de attól kell tartanunk, ami késik, nem múlik.
Cégvezető a világ élén
A nagy vonalakban vázolt két év alapján látszani kezd a levonható következtetés: nem egy állam irányítását látjuk, hanem egy cég vezetését. Mely cég minden másikat konkurenciának tekint, és így vagy úgy igyekszik kiszorítani a piacról. Megnehezíteni a működésüket, egészen a megszűnésig, átvenni a piacaikat, akár áldozatok árán is.
Csak hát a nemzetközi politika nem azonos az üzleti élettel. A megtámadott, esetleg lehetetlenné tett államok nem szűnnek meg különösebb nyomok nélkül, hanem ott maradnak, ahol mindig is voltak. Az üzleti életben lehet jó tulajdonság a kitartóan makacs természet, egyes tények tudomásul nem vétele (bár ott sem valami jó ötlet homokba dugni a fejünket), azonban a diplomáciában ez a hosszú távú kudarc garanciája. Csakis egymást becsülő, egymást valamilyen szinten partnernek elfogadó felek kompromisszumai mentén létezhet hosszú távon is sikeres külpolitika – és ez az, ami Trump elnöktől mindennél távolabb áll.
Nem tévedünk nagyot, ha politikai sárkányfű- vagy kígyóolajárusnak nevezzük, aki mindenre jó csodaszert árul, ami azonban nem gyógyít semmit sem.
FOTÓ: MANDEL NGAN, AFP
Néhány idézet Donald Trumptól
„Szeretem Kínát. Épp most adtam el egy lakást 15 millió dollárért egy kínainak. Hát akkor most ne szeressem őket?”
„A globális felmelegedés elméletét a kínaiak találták ki, a kínai érdekek megvédésére. A céljuk, hogy ne lehessen versenyképes az amerikai ipari gyártás.”
„Egy hatalmas falat fogok felhúzni – és nálam jobban senki sem tud falat építeni, higgyék el! Olcsón fogom megépíttetni. Egy nagy, hatalmas falat fogok felépíteni a déli határunk mentén és Mexikóval fogom az egészet kifizettetni – ezt jól jegyezzék meg!”
„Szóljon valaki Kim Dzsongunnak, hogy nekem is van atomgombom, csak az enyém nagyobb, erősebb és működik is!”
„Eleinte nagyon durva volt a retorika. De nagyon jó a kapcsolatunk. Háborúba indultunk volna Észak-Korea ellen, ez készült történni. Ez nagyon nagy probléma volt. Tudják, mi volt érdekes? Amikor bementem, nagyon kemény voltam. Ő is nagyon kemény volt. És ez így ment, amíg aztán hirtelen bele nem zúgtunk egymásba, oké? Nem, tényleg. Gyönyörű leveleket írt nekem. Nagyszerű leveleket. És szerelmesek lettünk.”
„Sok ember… a lépéseit kiszámítja. Én nem számítom ki a lépéseimet előre. Teljes mértékben kiszámíthatatlanok a lépéseim.”
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
