Gulyás Balázs, a netadó elleni tüntetés főszervezője szerint nem ér véget a tiltakozás az internetadó elhalasztásával.
– Hogyan tovább?
– Mi is hallottuk a tömeg „folytatjuk, folytatjuk!” skandálását, így egyértelművé tettük, hogyha a kormány mégis be akarná vezetni az internetadót, akkor újra utcára megyünk.
– A tüntetés másik szónoka azt mondta, hogy a demonstráción összegyűltek hivatottak megmondani, mi a társadalom valódi érdeke. Mi?
– Az interneten, a saját Facebook-oldalunkon párbeszédet folytatunk a támogatóinkkal, és az alapján döntjük el, merre mozduljunk.
– Úgy értem, úgy értik, hogy egy kormánykritikus mozgalommá válnak?
– Nyilván előkerülhetnek az internetadóhoz vezető okok is – mint például a korrupció.
– Akkor most miért szűkítették csak az internetadóra a mondandót – nem lett volna célszerű ebben a kegyelmi állapotban (értsd: tömeg az utcákon) emelni a tétet?
– Azt szerettük volna, hogy ebben a kérdésben egységesen képviseljünk mindenkit, hiszen ez az adó mindenkinek egyformán rossz: munkahelyeket veszélyeztet, árt a gazdaságnak, fenyegeti az internet szabadságát és így az információhoz való jogot is.
– Arra még nem nagyon volt példa, hogy egy intézkedés eltörlése után is több ezren tüntessenek Budapesten, és tömegek protestáljanak vidéki városokban is. Mi ez – kormányváltó hangulat vagy csak elégedetlenség lecsengése?
– Nagyon sok olyan ember tüntetett vasárnap, kedden és pénteken, akik azelőtt soha nem mentek utcára. Remélem, ez sokaknál egy tudatos-kritikus állampolgári viselkedés kezdete, ami majd más területeken is megnyilvánul. Másrészt azt látni lehet, hogy a parlamenti 2/3-os többség a szavazatok 45 százalékára alapul – tehát az elégedetlenek vannak többen. Ezt erősíti, hogy a tüntetők mindenfajta buszoztatás és rásegítés nélkül kiálltak a véleményükért. Ráadásul a vidéki demonstrációkat nem mi szerveztük, mindenhol önerőből „küzdöttek”.
Részletes összeállításunk a Vasárnapi Hírek november 2-i számában található.)
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!