A kupleráj dalnokai - Nihilista Rock ’n’ Roll címmel jelentkezik új albummal a HétköznaPI CSAlódások

A magyar punkzene egyik állócsillaga, a most 27 éves HétköznaPI CSAlódások (röviden PICSA) két év után Nihilista Rock ’n’ Roll címmel jelentkezik új albummal. A magyar keményzenei szcéna egyik legnagyobb bandájánál Pécsen vendégeskedtünk. Vigyázat, csúnya szavak és kemény gondolatok következnek.


A PICSA próbaterme hivatalosan az ipari parkban van, de ha közelebbről megnézzük, akkor az ipari park inkább egy lerobbant gyártelepnek tűnik. Kétségkívül indusztriális háttér. Viszont itt próbál a pécsi bandák többsége. A sufniméretű próbatermekből éppenséggel nem a Pannon Filharmonikusok hegedűfutamai kúsznak elő. „És ez már maga a luxus az első helyünkhöz képest – meséli Megyeri Ferenc, az együttes alapítója és frontembere. – A Melindán (pécsi városrész – a szerk.), egy bérelt garázsban kezdtünk, mint annak idején szinte mindenki. A különbség csak az volt, hogy nekünk apuci nem vette meg a szuperszerkót.”

Megyeri most sem tartozik a fősodorba. Munkás feliratú pólójában eldönthetetlen, hogy a régi pécsi labdarúgócsapat főszurkolója, vagy egy új sörmárka reklámarca. Aztán kiderül, hogy inkább az előbbi. A civilben évtizedek óta éjjeliőrként és fűtőként dolgozó énekes-dalszövegíró mellett mindenki „amatőr”. A zenekar másik nagy öregje, Bársony Barna gitáros-műszaki rajzoló, Tibor basszgitáros-határőr. Laci gitáros-esztergályos, Miklós dobos-adatfeldolgozó. Egyedül Balázs profi. A trombitás ugyanis zenetanár. „Mi olyan szerencsés amatőrök vagyunk, akiknek már nem kell költeniük a hobbijukra – mondja nevetve Bársony. – Nem volt ez mindig így, kezdetben minden lóvénkat, már amikor volt, a felszerelésre költöttük. Mondanom se kell, borzasztóan szóltunk.”

Aztán kiderül, addig tudunk beszélgetni, amíg Tibor meg nem érkezik: tegnap elvezényelték valahova, és még nem futott be a vonata.


Antallt nem lehetett szidni

A PICSA 1990-ben alakult. Már ha alakulásnak lehet nevezni, amikor négy fiatalember, különböző hangszereken borzasztó zajt csap. „Az első fellépésünk egy évvel később, a Kazinczyban volt, ez itt, Pécsen egy alternatív hely – mondja Bársony Barnabás gitáros, aki Megyeri mellett a legrégebbi tag. – Több mint százan jöttek el, zömében haverok, pécsi focihuligánok és kocsmatöltelékek. Nagyon illusztris társaság. Innen nézve kész csoda, hogy kibírták, amit akkor előadtunk” – teszi hozzá nevetve.

„Egy csomó pesti banda is játszott itt, de nem mindegyiknek sikerült megtöltenie a helyet. Nekünk viszont annyira igen, hogy egy héttel később Rudán Joe (a korabeli legendás rockzenekar, a Coda vezetője) meghívott, hogy játsszunk nála előzenekarként – veszi át a szót Megyeri. – Szegény Joe-nak fogalma sem volt, kik is vagyunk, csak azt hallotta, hogy az ő koncertjén mindenki »picsázott«. Oké, mondta, ha ezek a fiúk ilyen jók, akkor a jövő héten jöhetnek. Aztán, amikor meghallották az Antall Józsefről szóló számunkat, ijedtükben lehúzták a potmétert. Volt egy néhány éves haragszomrád, de aztán kibékültünk.”

A PICSA – enyhén szólva is – a szólásszabadság határait feszegette. Politikusokról akkor már sok mindent le lehetett írni (talán ez volt a magyar közélet és közírás utolsó aranykora), de olyat, hogy „De ez még csak a kezdet volt / Később jött a döbbenet / Mert Antall József visszatért / És kinyalta a seggemet” – hát ilyet azért már mégsem. Különösen a nóta előző sorainak fényében, amelyet most nem idéznénk.

Dalaik ezzel együtt keményen rendszerkritikusak voltak. Azoknak a hangját erősítették fel, akiknek az érzéseit nem olvashatták a napilapokban, az örök vesztesekét, akiknek már minden mindegy.


Bal, bal, szélsőbal

A punkzene a hetvenes évek közepén indult el, természetesen Amerikából és Nyugat-Európából. Az addig apolitikus zeneiparba a punk (a Ramones, a Sex Pistols, a Clash) hozta be a balos, antikapitalista és anarchista ideológiát. Néhány évvel később már idehaza is léteztek punkbandák, de a CPg, a Kretens vagy az ETA „zenéje” csak a beavatottakhoz juthatott el. A hatalom természetesen tiltotta és üldözte a hasonló bandákat. A CPg tagjai néhány szovjetellenes szövegük miatt börtönbe is kerültek. A ’90-es évek, a rendszerváltás hozta el a magyar punk második nagy korszakát. Az akkori politikai felállás és a rendszerváltás sokszor hamis ígéretei miatt a magyar punkok visszatértek a gyökerekhez: rendszerkritika, anarchizmus és egy csipetnyi szélsőbal.

„Mi mindig ellenzékben voltunk, ma is ott vagyunk – mondja Megyeri. – Hogy miért? Mert anarchista kormány még nem volt Magyarországon. Ha egyszer majd lesz, az maga lesz a boldogság.”

„Na, akkor dobom el a gitárom” – szúrja be nevetve Bársony Barna. „Az anarchia persze utópia – folytatja Megyeri. – A végtelen szabadság, az autonómia – kinek ne tetszene ez fiatalon? De azzal tisztában vagyunk, hogy Rozi néninek, falun hiába ajánlgatnánk egy anarchoszindikalista közösséget.”



Ha nem akarsz a sírba szállni
Vagy elrohadni élve
Emeld fel az öklöd végre
És gyerünk ki a térre!

Utcakő a fegyvered
Az otthonod a barikád
Győzni fog a forradalmunk
És tiéd lesz a mennyország!

Gyere buktassuk meg a kormányt
Mert semmire se jó
Gyere buktassuk meg a kormányt
És nincs infláció
Gyere buktassuk meg a kormányt
És jöhet valami más
Gyere buktassuk meg a kormányt
És lesz feltámadás!

(Vakáció a Balkánon, 1992)



Talán különösen hangzik, figyelembe véve a politikai realitásokat, de a PICSA rendszerkritikájának hatalmas a rajongótábora. Persze a punkkoncertek közönsége sem homogén. Vannak, akik vevők Megyeriék szélsőbalos dalaira, mások viszont a szexuális tartalmú, enyhén szólva is szabadszájú nótáikat kedvelik.

„Többségüket baromira nem érdekli, hogy szerintem Kádárék alatt jobb volt itt élni, csak a piáért és a régi PICSA-slágerekért jön. A zenekar sem egységes ebben a kérdésben. Én ilyen vagyok, talán Barna is (Barna nevet), de Szaki, a másik gitárosunk maga a nihil. Miki (Mészáros Miklós, dobos – a szerk.) szarik az egész ideológiára. Őt csak a dobolás érdekli. Persze a nácikhoz nem menne el, de a politika teljesen hidegen hagyja. Szlaukó Tibi, a basszerünk meg csak szimplán örül, hogy játszhat a zenekarban.”

A punk alapvetően balos műfaj, jelentsen ez akármit, de Magyarországon ez is egy kicsit más. Egyrészt nálunk vannak kifejezetten konzervatív, nemzeti ideológiát hirdető, magukat punkrockerként meghatározó zenekarok, ami a PICSÁhoz hasonló, őspunkok szemében csak szemfényvesztés. Elvégre a punk, az punk, nem valami nemzeti maszlagot hirdető kurzusbanda. Mára odáig jutottunk, hogy vannak punkegyüttesek, amelyek nem hajlandók együtt fellépni.

„Baloldalinak lenni mindenhol és minden korban ugyanazt jelenti. Az ember nem váltogathatja folyton az ideológiáját. Sajnos a rendszer úgy működik, hogy amit mi éneklünk, az érvényes ma, de érvényes volt 1992-ben is. Azok, akik ma antikommunista dumákkal jönnek, arra emlékeztetnek, amikor valaki a nyolcvanas évek elején a Magyar Antifasiszták és Ellenállók Szövetségében harcolt a fasiszták ellen. Hát hol voltak akkor fasiszták? Ugyanott, ahol a mai kommunisták. Persze ma megint vannak fasiszták, vagy nácik, vagy nevezzük őket akárhogy, de az már egy másik történet.”


Betilt, letilt, kitilt

A magyar punkzene leírható betiltások, büntetések és cenzúrázott dalok egymásutánjával. Nem kivétel ez alól a PICSA sem. A pécsi csapat második betiltására egy évet kellett várni (emlékeznek még az elsőre, amikor az antalljózsefes dal közben húzták ki alóluk a hangosítást).

A komlói Szürkületi Zóna nevű, frissen nyílt rockklubot verte szét a banda közönsége. „A csapos a Vili (Balha Vilmos, a csapat első basszusgitárosa volt, pár éve meghalt – a szerk.) csajával verekedett a földön fekve, a punkok kiitták a piát a pultból. Negyvenezer forint volt a kár, az akkor nagyon nagy pénznek számított.

Az akkori polgármester kijelentette, hogy ez a zenekar nem teszi be a lábát Komlóra. És egy darabig nem is játszottunk ott” – emlékszik vissza a régi szép időkre Megyeri. Azóta többször fordult elő, hogy „hirtelen” visszamondták egy fellépésüket, vagy egy fesztiválra, ahol az egyik évben még telt ház előtt játszottak, legközelebb már nem hívták őket. Pedig a kocsmaszétverős buliknak már régen befellegzett. Ez kizárólag a politikáról szól.

„Még valamikor 2010 előtt történt, hogy a Hegyalja Fesztiválon a Kárpátia zenekar közölte, hogy ők nem lépnek fel ezzel a kommunista csőcselékkel egy színpadon. A rendezők ezért áttették őket egy nappal korábbra. Egy évvel később már nem hívtak minket” – meséli nevetve Bársony Barna.


Széles az út, keskeny a járda
Csapódnak az ablakok, vonul a gárda
Hát ez itt mára már tiszta Weimar
Mára tiszta Weimar.
Szarban a gazdaság, balfasz
   a kormány
Terjed a demagógia, mint a járvány
Hát ez itt mára már tiszta Weimar
Mára tiszta Weimar.

Kapkodom én is a fejem már
Az óra visszafelé jár
Hogy lett a hazámból
Tiszta Weimar?
Mára tiszta Weimar.

(Ria-ria Anarchia, 2009)


Két éve Kiskunhalason hirdették meg a PICSA koncertjét, fogytak is a jegyek szépen. Aztán egyszer csak valaki leszólt a polgármesteri hivatalból, és a klub, ahol játszottak volna, egyszerűen lemondta a fellépést.

Olyan a kilencvenes években is volt, hogy valahova nem hívták őket, mert a szervezők megijedtek, vagy egyszerűen nem tetszett a PICSA – enyhén szólva is – szókimondó stílusa.

Ma azonban más a helyzet. Már Megyeriék is úgy érzik, fogy a levegő körülöttük, és mindenki körül, aki nem áll be a sorba.

„Egyre kevesebb a nagy fesztivál, ahová elmehetünk. 1994-ben még ott lehettünk a Szigeten, ez ma már elképzelhetetlen. Régebben, ha nem kellettünk, legalább kerek perec megmondták: utáljuk a punkokat, szétveritek a kocsmát, durvák a szövegeitek. Ma meg… A legtöbbször azt mondják, köszönjük, nem kell a politika. Aztán elhívnak egy vadul politizáló bandát. Rendben van, kiskirályok mindenhol vannak, de már megint ott tartunk, hogy mindenki tudja, kit kell letiltani vagy kitiltani, még instruálni sem kell őket.” Épp, mint a Kádár-rendszerben, vetném közbe, de Megyeri leint: „Ez régebbi dolog. Ugyanez volt Horthy alatt is, mégis mindenki Kádárra asszociál, amikor öncenzúráról van szó. Egy bevallottan horthysta kormányt miért nem a Horthy-rendszerrel vetnek össze? Miért a Kádárral? Ez politikai analfabetizmus.”


Nem lóbál senkinek

A PICSA, bár balról támad, nem akar politikai tényező lenni. Pedig volt, hogy megkeresték őket. Persze nem a „nagy játékosok”, de a Munkáspártnak több rendezvényén is játszottak, még az évezred első éveiben. Fura lehetett, mondom, amikor a nyugdíjas munkásőrök pogóztak a lecsófesztiválon a Ludd tábornok című számra.

„Nemigen voltak ott kommunisták, főleg a punkok jöttek el. De a Thürmer Gyula lánya ott csápolt az első sorban egy Sex Pistols-pólóban” – meséli Megyeri.

Viszont később, amikor a párt több felé szakadt, az egyik utód megkereste őket, hogy nem kampányolnának-e nekik?

„Azt kérdezte, nem lóbálnánk-e  zászlójukat a koncerteken, két dal között? Azt válaszoltuk, hogy mi nem lóbálunk senkinek, különösen olyanoknak nem, akik Kim Dzsongunnal kávéznak. Azt írtam, tessék inkább meghallgatni a Szabad Tibet című számunkat, abban benne van, hogy a Kínai Kommunista Párt is menjen a PICSÁ-ba. Tisztelettel, Megyeri Ferenc. Addig elvtárs voltam, meg tegeződtünk, de erre aztán azt válaszolta, hogy Megyeri úr, hát Ön menjen a picsába! Ezzel befejeződött a kapcsolatunk a párttal.”

A PICSA balosságába sok minden belefér. De sok minden nem. Előszeretettel foglalkoznak Putyinnal, akit veszélyes bűnözőnek ábrázolnak. Két éve a Krím megszállása ellen tiltakoztak, legújabb lemezükön pedig egy polcra teszik Trumppal, „két sunyi szarzsáknak” nevezve őket. A Nihilista Rock ’n’ Roll már nem az őspunk, garázsbanda, hanem egy beérkezett, többszörösen le-, be- és kitiltott, valódi punksztár csapat legújabb lemeze. Hol vannak már azok az idők, amikor másolt kazetták árát söpörték be a pergődob dobozába, vagy amikor Barna svédországi szeszcsempész útját fizették ki egy majdnem teljesen új Vermona erősítővel?

Hamarosan tizenhét állomásból álló turnéra indulnak (hacsak valamelyik helyszín vissza nem mondja a koncertet). Az új lemez azokról az emberekről szól, akik 27 évvel a rendszerváltás (vagy mifene) után már nem remélnek semmit, és alig mernek vágyni valamire.

De akiktől a hatalomnak nem ártana félnie. Legalább egy kicsit. „Az emberek már belefáradnak ebbe a verklibe. Jobb-bal, jobb-bal, MSZP, Fidesz. Önkényeskedés, mutyizás. Egyik kormánytól sem voltam elragadtatva az elmúlt huszonhét évben, de ez olyan szintű, hogy egy kis morális érzékkel rendelkező embernél nagyon felmegy a pumpa. Nem kell ahhoz tiszta, makulátlan embernek lenni, hogy ezt a borzasztó pofátlan önkényt ne szeresse. Kisvasút a falumba, stadion a kertem végébe. Ne csodálja senki, ha egyszer csak kirepül a szellem a palackból. De hát ezt ugatjuk már huszonhét éve, és mire mentünk vele?” – nevet Megyeri.

De meddig lehet ezt csinálni? Mikor lesz nevetséges egy ötvenvalahány, hatvanvalahány, hetvenvalahány éves ember, aki a színpadról nagy igazságokat mond, nagyon csúnya szavakkal? „Ó, még nincs vége. Bakunyin, az anarchizmus atyja, vagy Kropotkin herceg is hetvenen felül voltak, amikor fő műveiket írták. A keresztény anarchizmus pápája, Lev Tolsztoj nyolcvanon felül még alkotott.” A filozófia és az irodalom azért mégsem rockzene, vetném közbe. „Ha rockzene lett volna, akkor Bakunyin ott tombolt volna a deszkán” – zárja le a beszélgetést Megyeri, és beáll a többiek közé. Hétvégén fellépés, kezdődik a próba, három, négy, Feri üvölt.


Lassan harminc éve már
az ország egy kupleráj
émelyítőbb, mint rég
az a pécsi utcakép.

Már nem kell sör, se bor
semmi alkohol
hogy hányjak a hatalomtól
narancsos, korrupt tolvajoktól

De ma is ott vagyok, ahol lennem kell
teszem, amit tennem kell
egy punkbandában vokálban
fikázom a rendszert totálban.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!