Van egy ország, ahol mindent az elnök személyes ambíciói határoznak meg. Ahol hiúságból egyre több sportesemény rendezésére pályáznak, sokszor tovább nyújtózkodva, mint ameddig a takaró ér. Ahol stadionok nőnek ki a földből, a beruházások pedig a kormány közeli cégek és „jó barátok” számláit hizlalják. Ahol a focicsapatokat számolatlan állami pénzzel tartják „lélegeztetőgépen”. Ahol korlátozzák a tüntetéseket, megbélyegzik a civil szervezeteket, és szinte bárki bármikor rákerülhet egy „feketelistára”. Erre az országra figyel ezekben a hetekben a világ, főleg most, hogy az egyenes kieséses szakasszal igazán komolyra fordul a világbajnokság. Ja, merthogy Oroszországról van szó – ha esetleg valakinek egy másik helyet is eszébe juttattak volna a fenti mondatok.
Nyolc év nagy idő. Azalatt sok minden változhat. 2010-et írtunk, amikor a – még Sepp Blatter vezette – Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) szavazásán Oroszországot választották a 2018-as foci-vb házigazdájává. Az oroszok, és persze személyesen Putyin nagyjából úgy tekinthettek a győzelemre: néhány milliárd dollárért vettek maguknak egy kis reklámot. A szervezők barátságos, nyitott tornát ígértek, amely segíthet megmutatni a világnak a birodalom egy új oldalát. Úgy tűnt, a világ egyik legjobban várt eseménye kitűnően szolgálja majd az orosz törekvéseket a tényleges nagyhatalmi státusz felé.
Fókusz helyett céltábla
Aztán jött – a teljesség igénye nélkül – az ukrajnai konfliktus, az amerikai választásokba való feltételezett beavatkozás, és legújabban az Angliában megmérgezett ügynök, Szergej Szkripal esete, és a nyugati kapcsolatok máris szinte ellenségesre fordultak.
Ebben a helyzetben a foci-vb miatti pluszfigyelem már-már terhessé vált: az oroszok fókuszba akartak kerülni, de helyette céltáblává váltak. A világpolitika mellett ráadásul a gazdaságban is történt egy s más. A rubelválság és az olajár zuhanása után már az a bizonyos „néhány milliárdos reklám” sem tűnt feltétlenül jó ötletnek, nem véletlen, hogy az eredetileg a tornára szánt büdzsét menet közben megfelezték. Ehhez hozzátehetjük, hogy idővel egyre nyilvánvalóbbá vált, maga a rendezés elnyerése is csak jelentős kenőpénzek árán jöhetett össze (lassan nincs olyan FIFA-tag, akinél nem vetődött fel a korrupció gyanúja, a vb alatt Putyin vendégszeretetét élvező Blattert például 6 évre el is tiltották mindennemű sporttal kapcsolatos tevékenységtől), ráadásul a kirobbant orosz doppingbotrány szelei is elérték a futballt. A vb-pályázat sikerekor tehát még úgy nézett ki, kisüt a nap Oroszország felett, ám mire elértünk a tornához, már inkább a fellegek gyülekeztek.
Bevált módszerek
Harmincnyolc év még nagyobb idő. Mégis van, ami ennyi idő alatt sem változik. Népszerűségben a foci-vb-hez fogható eseményt, nyári olimpiát 1980-ban rendeztek arrafelé, az akkor még a Szovjetunió fővárosának számító Moszkvában. A várost akkor valósággal kitisztították, annyira, hogy kis túlzással még maguk az ott lakók sem ismertek rá. A boltok polcain korábban sosem látott nyugati termékek jelentek meg, miközben az „oda nem illő” elemeket, például a hajléktalanokat nemes egyszerűséggel „elvitték”, ami akkortájt sem jelentett sok jót. Ha már Oroszország, nyugodtan mondhatjuk, egy afféle Patyomkin-falut hoztak létre, ahol látszólag minden szép és jó volt.
És nincs ez másként most sem, a rendező ország ugyanis éppen azon van, hogy a lehető legszebb arcát mutassa a világnak – még ha ez az arc valójában nem is igazán létezik. Egyes híradások szerint például a hajléktalanokat ismét szervezetten távolították el a turisták által bejárt helyekről – igaz, az orosz hatóságok ezt tagadják. A világbajnokság ideje alatt teljesen száműzik a negatív híreket a helyi médiából, ez idő tájt állítólag még a bűncselekményekről is tilos beszámolni. A torna előtt sokan a hírhedten agresszív orosz „szurkolói” csoportok balhéitól tartottak, ám a hatóságok néhány hete felkeresték a legfőbb huligánszervezetek vezetőit, és megkérték őket, hogy maradjanak távol az eseményektől – és van egy sejtésünk, hogy a „kérés” itt mit jelentett. De igyekeztek elejét venni a politikai vezetésre esetleg rossz fényt vető demonstrációknak is: a vb egyik helyszínén, Jekatyerinburgban például ezekben a hetekben csak néhány délutáni órában lehet tüntetni, akkor is csak egy külvárosi parkban. A moszkvai olimpia óta tehát eltelt majdnem négy évtized, ám a szovjet idők iránti nosztalgiát előszeretettel meglovagoló putyini hatalom szívesen nyúl a már bevált módszerekhez.
Megmutatták az „imperialistáknak”
Ahogy az sem új keletű, hogy a sportra a propaganda eszközeként tekintenek – a szovjet időkben is ez volt az egyik olyan terület, ahol meg lehetett mutatni az „imperialistáknak”. Putyin is szinte minden, világszerte nézett sportban meglátta a hatalmas potenciált. Az utóbbi 5 évben Oroszország vendégül látta az atlétikai vb-t (Moszkva, 2013), a vizes vb-t (Kazany, 2015), 2014 óta rendez Forma–1-es futamot, és persze ott a két gigaesemény, a 2014-es szocsi olimpia és a mostani labdarúgó-világbajnokság. A szocsi játékok költségvetése 50 milliárd dollárnál állt meg, ezzel minden idők legdrágább olimpiája lett, a nyáriakat is beleértve. A foci-vb ehhez képest szinte „aprópénzbe”, 15 milliárd dollárba került, ami amúgy szintén rekord a futball-vb-k között.
Belföldre szóló üzenet
Az orosz futball, a politika és a gazdaság összefonódásairól nemrég a sokat sejtető Putyin játéka címmel jelent meg könyv Ackermann Sándor újságíró tollából (interjúnk a szerzővel a szomszédos oldalon). Ahogy a kötet is rávilágít, bár ezek a rendezvények külpolitikai szempontból is fontosak az elnöknek, az igazi hangsúly a belpolitikán van: a szocsi olimpia és a foci-vb elsősorban a rendszer legitimálásáról szól, a hatalom és erő mutatásáról az orosz közvélemény felé. A szocsi olimpia után a Levada Intézet készített egy közvélemény-kutatást, amelyből kiderült, az oroszok többsége büszke volt az eseményre, Putyint pedig a siker megtestesítőjeként látták. Az intézet „pechjére” az ötkarikás játékok költségeit is pedzegette, amiből kiderült, a válaszolók többsége szerint a tetemes összegeknek jobb helyük lett volna például az egészségügyben. Hogy emiatt, vagy valami másért, azt nem tudni, de az biztos, hogy a Levada ez idő tájt rákerült az orosz hatóságok külföldi ügynököket számon tartó listájára.
A „szeretjük, de sokalljuk” kettős érzet egyébként a tavalyi, magyar rendezésű vizes vb-re is igaz volt: a Publicus Intézet lapunk számára készített akkori kutatása alapján a válaszadók több mint fele szerint a vb nem ért annyit, amennyit költött rá a kormány (kb. 170 milliárd forintot), mégis, a megkérdezettek mintegy kétharmada előnyösnek nevezte a rendezést Magyarország számára. Mindez támpontot adhat ahhoz, miért szereti a politika annyira a nagy sporteseményeket: a sikeres rendezés esetén a büszkeség képes lehet részben háttérbe szorítani a túlzott költségekkel kapcsolatos ellenérzéseket.
Gázcsőben az erő
Márpedig ezekről a túlzott költségekről sejtjük, hogy általában milyen zsebekbe vándorolnak. A szocsi olimpia előkészületei során a legnagyobb állami megrendeléseket a Rotenberg testvérpár cégei kapták: egyiküket, Arkagyijt még gyerekkori cselgáncsklubjából ismeri Putyin. Ma már mindkét fivér dollármilliárdosnak számít, amivel a Forbes magazin szerint betörtek a 100 leggazdagabb orosz közé – ráadásul a valóságban a becsültnél jóval nagyobb is lehet a vagyonuk . Ha olvasóink itt valamiféle magyar párhuzamot vélnének felfedezni, akkor tippeljenek egyet, mivel foglalkoztak kezdetben Rotenbergék? Hiszik vagy sem: gázcsövekkel.
Egy szűk réteg tehát nagyon jól keres a gigaberuházásokon, ám a közelmúlt példáiból kiindulva a nagy sportrendezvények gazdasági megtérülése jóformán kizárt. Az utóhasznosítás Oroszországban is probléma lesz, a Szocsiban olimpiai faluként használt negyed például már most, néhány év elteltével szellemvárost idéz. A mostani foci-vb-re felhúzott stadionok pedig alighanem ezekben a napokban látnak utoljára telt házat, utána némelyiket másod-, sőt harmadosztályú csapatok veszik birtokba, hogy a hatalmas arénákban elvesszen a néhány ezer szurkoló. Mert hát a színvonal arrafelé sem mindig közönségcsalogató. A vb miatt a korábban Nyugat-Európában játszó válogatott futballistákat mesés fizetéssel csábították haza, akik azonban ettől kissé belekényelmesedtek az otthoni „langyos vízbe”. Sokak szerint a két „bemelegítő” találkozó után az Uruguay elleni meccs (0-3) már megmutatta az orosz együttes igazi erejét (pontosabban gyengéjét). És a többség a vasárnap délutáni, spanyolok elleni nyolcad döntőben sem ad sok esélyt a házigazdáknak. Néhányan azért hozzáteszik, mi van, ha a játékvezetés a segítségükre siet?
Az esetleges kiesés ugyanakkor nem számít sokat a torna egészének megítélésekor. A válogatottal szemben a kezdetektől fogva csak a tisztes helytállás volt az elvárás, még Putyin is csak a csoportból való továbbjutást említette célként – a játékosok szerencséjére ez már teljesült is. A hatalom igazi célja a vb-vel egy erős ország képének sugárzása, ahol minden tökéletes. Egy hónapig legalábbis.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
