A Momentum az új LMP

A Fidesz fizeti az MSZP-t, ezért semminemű bizalomról szó nem lehet – jelentette ki Fekete-Győr András. A Momentum elnöke ezzel rákontrázott az LMP-re, amelyik 2010-ben azzal kampányolt, hogy a Fidesz és a szocialisták összjátéka vágta haza az országot. Nyolc éve azonban merőben más volt a helyzet.

Akkor egy friss párt érdemben építkezhetett a kiábrándult liberálisokból és baloldaliakból. Mára viszont stabilizálódott minden formáció bázisa: az MSZP – hacsak valami elementáris hibát nem vét – képtelen 14 százalék alá zsugorodni, a DK-nak kevés esélye van, hogy önállóan megugorja az 5 százalékos parlamenti küszöböt, de 3-4 százaléka mindig lesz.
(Ahogy az Együtt és a PM sem tud kiszabadulni a fővárosi kispárti létből.)

A Jobbikot pedig a néppárti átalakulás veszteségei nem engedik kitörni a 10 százalék körüli zónából.

Ez akkor is igaz, ha a szocialista Botka László, illetve a jobbikos Vona Gábor háromszor népszerűbb pártjánál – egyszerűen azért, mert személyükben képesek megszólítani a bizonytalanokat. Épp ezért őket – közvetlenül – nem éri meg támadni.

Csakhogy az a tétel, miszerint a címerfigurák nem képesek felhúzni pártjaikat, fordítva nem igaz. A pártok ugyanis képesek amortizálni a favoritokat.

Az MSZP és a Jobbik támadásával Botka és Vona is reszelhető. Ez pedig azt jelenti, hogy újra szabad prédává válhat több százezer bizonytalan.
Az persze más kérdés, hogy amennyiben egy ember kiábrándult anyapártjából, ajd elidegenedett új választottjától, akkor miért nyergel át egy újabb alternatívára, és miért nem a passzivitásba húzódna vissza? A válasz pedig az, hogy valószínűleg nem nyergel át. Hogy miért éri meg mégis a Momentumnak?

Egyrészt ezzel a rendszerellenességgel a mindent és mindenkit elutasító bizonytalanok közül meríthet. Másrészt a Momentum – eddigi mozgásai alapján – pártbázisokat csatornázna át magához.

Nevezetesen az LMP, az Együtt, a PM és a Bokros Lajos-féle Modern Magyarország szimpatizánsait emelné át magához. Nem véletlenül menekül előre Karácsony Gergely, a PM miniszterelnök-jelöltje, amikor azt javasolja, hogy a Momentum, az LMP, az Együtt és a PM lépjen szövetségre.

Hogy ez mekkora erőt jelentene, arról szórnak a vélemények, de reálisan 5-7 százalékkal lehet kalkulálni. A Momentumnak érdemes elgondolkodni egy ilyen koalíción – mert a népszerűsége egyelőre 2-5 százalék között mozog.

Mindenesetre, ha létrejönne egy ilyen kispártunió, az háromfelé vágná a baloldali mezőt – és a DK a jelenlegi második helyről a harmadik (lásd utolsó) szorulna. Ez véget vetne annak az áldatlan állapotnak, hogy a Demokratikus Koalíció egyfolytában az MSZP-vel birkózik, és gyakorlatilag Gyurcsány Ferencet is kivezetné a politikából.

Azon a tényen azonban nem változtatna, hogy az MSZP-t – mint legerősebb balpártot – nem lehet megkerülni. Így pedig nincs kormányváltás.

Ám az nem egyértelmű, hogy a rezsimcsere a feltétlen cél. A jelek szerint ellenzékváltásról is szó lehet, magyarán arról, hogy az MSZP-frakció mellett egy másik, értelmezhető méretű demokratikus képviselőcsoport is helyet kapjon a parlamenti patkóban.

Az ötlet önmagában nem ördögtől való, hiszen az utóbbi, majdnem nyolc évben a jelenlegi ellenzék képtelen volt megszorítani a kormányt. Csakhogy van egy bökkenő. Hiába teljesít, mondjuk, a jelenlegi népszerűsége alapján az MSZP és az egyelőre csak belengetett momentumos szövetség, ez önmagában kevés.

Ugyanis ha nincs egy olyan ellenzéki párt, amelyik egymagában birtokolja a parlamenti mandátumok egyharmadát, akkor 2022-re nem marad érdemi ellenzék. A kormánypárt – például jobbikos honatyák meggyőzésével – akár a kétharmados törvényeket is sikerrel menedzselheti, de erre elvétve lesz szükség, mert mára sikerült olyan rendszert kiépíteni, ami feles jogszabályokkal dolgozik.

Azaz a kormányzást nem lehet érdemben zavarni. Másrészt nyolc év után a protestálókat nem lehet újabb négy évig mozgásban tartani, következésképp egy ellenzékcserét nem biztos, hogy túlél az oppozíció.
 

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!