Valami megindult, de a lakhatási helyzet még mindig válságos – mondja a Városkutatás Kft. munkatársa. Bajomi Anna szociálpolitikus szerint egyre többen fektetnek új bérlakás építésébe, de állami szerepvállalás nélkül nem lehet megoldani a problémát.
– A napokban ellenzéki pártok konferenciát rendeztek a lakhatásról – mivel az a választások előtt az egyik legfontosabb kérdés lett. Miért nem talált egyik kormány sem megoldást a problémára?
– A lakhatás biztosítása – különösen egy bizonyos jövedelmi szint alatt – nagymértékben állami feladat volna. A politika bűne, hogy mégsem vállalt szerepet ebben, amikor a rendszerváltást követően a régi struktúrák megszűntek. A lakások kötelező privatizációja után drasztikusan csökkent az önkormányzatok kezelésében lévő bérlakások száma. Maradtak a legrosszabb, komfort nélküli ingatlanok. És mivel ezek lakói is zömmel rossz szociális körülmények között éltek, nem lehetett a lakásokat fenntartható módon működtetni. Így jutottunk oda, hogy ma másfél millió ember él vállalhatatlan minőségű lakásokban – és csúszik egyre lejjebb.
– Magyarországon a jövedelem jóval nagyobb részét kell lakhatásra fordítani, mint a többi „visegrádi országban”, és nagyobb arányú a lakhatással kapcsolatos eladósodottság is. Ennek mi az oka?
– Az adósság nagyobb része még mindig a devizahitelek miatt felgyűlt tartozás. Viszont – és erről kevesebb szó esik – nagyon sokan nagyon sok rezsihátralékot halmoztak fel az elmúlt években. Ez hosszú távon ugyanúgy lakásvesztéssel jár. Nálunk azért is magasabb adósságarány, mert a 2008-as válság után Magyarország csökkentette leginkább a szociális támogatásokat. Az állami védőháló hiánya rengeteg embert taszított kilátástalan helyzetbe. Ráadásul 2015-ben kivezették az állami lakásfenntartási támogatást (és az egyébként is nehezen elérhető adósságrendezési támogatást) és a feladatot az önkormányzatokhoz helyezték át. Pedig épp a legszegényebb településeken élők szorulnának rá leginkább az ilyen típusú támogatásokra, de ha nincs miből, az önkormányzat sem tud fizetni.
– A lakhatási helyzet egyik lehetséges megoldása volna egy átgondolt bérlakásprogram. Mégis, csak elvétve találkozunk ilyesmivel. Nem éri meg?
– Pusztán piaci alapon bérlakást építeni és működtetni nem biztos, hogy megéri, de ez összetett kérdés. A magas jövedelműek már évek óta fektetnek ingatlanba, és nem feltétlenül akarják eladni. Inkább működtetik – például bérbe adják –, ugyanis ez ma jobb és biztonságosabb megtakarítási forma, mint részvénybe vagy különböző alapokba fektetni. Persze ez elsősorban Budapestre és a nyugat-magyarországi nagyvárosokra jellemző. A bérlakásépítés – akárcsak a mostanában indult munkásszálló-fejlesztés és -rekonstrukció – jó eszköz lehet az önkormányzatok kezében a munkaerő-csábításhoz és -megtartáshoz. Veszprém például a Máltai Szeretetszolgálattal közösen hozott létre lakásügynökséget, amely a bérlők kiválasztásától az ügylet lebonyolításán át az utókövetésig végzi a feladatokat. Itt szociális és piaci alapú bérlakásokat is üzemeltetnek (utóbbiak bérleti díjai még mindig alacsonyabbak a tényleges piaci árnál), ami jelentősen enyhítheti a térség munkaerő hiányát. Látni kell azonban, hogy óriásiak az egyenlőtlenségek: sokszor a belépési költségeket (kaució, utazás, költözés) is nehéz megfizetnie annak, aki egyébként szívesen bérelne lakást az ország másik felében, ha ott kap munkát. Arról nem beszélve, hogy a normális bérlakáspiac létrejöttét gátolja a terület kaotikus szabályozása: az utolsó, átfogó jogszabályt 1995-ben hozták, miközben a környezet teljesen megváltozott.
Az önkormányzat mindig veszteséges
Az ingatlanpiaci képlet alapján ma megéri lakást vásárolni és bérbe adni. Hogy újat építeni ugyanebből a célból megéri-e, arról megoszlanak a vélemények. Nagy értékű ingatlant valószínűleg igen: cégek és sokat költöző magánszemélyek (zömmel külföldiek) szívesebben bérelnek, mint vásárolnak. Önkormányzati bérlakást építeni viszont – tisztán üzleti szempontból – nem kifizetődő. Hosszú távon mégis megéri, ha másért nem, politikai szempontból.
„A bérlakásépítés nem kötelező önkormányzati feladat, legfeljebb vállalás. Bár senki nem vitatja, hogy szükség van a közösségi otthonokra” – mondja Borszéki Gyula. A XIII. kerület alpolgármestere büszke rá, hogy a kerület most épít egy 23 lakásos passzív házat, bruttó 1 milliárdért. A lakások 40-50 négyzetméteresek, egy-, illetve kétszobásak, a házhoz tartozik egy 23 beállásos garázs. Aki ma befektetésnek vásárolt ingatlant ad bérbe, az általában 10-15 éves megtérüléssel számol. „Ha mi 15 évvel kalkulálnánk, nem találnánk olyan pénzes bérlőt, aki kifizetné a tarifát” – mondja Borszéki. Ennek ellenére a kerület több mint 25 éve kidolgozta saját lakásgazdálkodási koncepcióját, amelynek szerves része a bérlakásépítés. 2002 óta 11 helyszínen 590 lakást húztak fel. Nagyjából annyit, mint a többi fővárosi önkormányzat összesen. Hogy a rendszer fenntartható legyen, az önkormányzati tulajdonban lévő üzlethelyiségekből befolyt bérleti díjakkal egészítik ki a lakbéreket. A bérleti díjat egyébként a szociális bérlakások esetében sem keverik a szociális támogatással. A lakbért mindenkinek meg kell fizetni, de a kerület a szociális alapból támogatja a rászorulókat.
A kerület a kötelező lakásprivatizáció lecsengése után vágott bele a hosszú távú fejlesztésbe. Akkor nagyjából 6000 leromlott, alacsony komfortfokozatú lakás maradt a „nyakán”. Ezek egy részét felújította, kisebb részét pedig szanálta. A rendszer mára nagyjából kialakult: első körben a régi bérlők pályázhatnak az új építésű lakásokra. Vagyis, aki már bizonyította, hogy pontosan fizet és nem lakja le a lakását, az „feljebb léphet”. A régi otthonokat pedig az új belépők között osztják el. A fiatal házasok számára is van program: a Fecskeház projektben részt vevők legfeljebb 8 évre vehetnek bérbe kis lakásokat.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
