Lázár beismerte, hogy ahol lehetett, hazudott a kormány a magánnyugdíjpénztárak vagyonának einstandja kapcsán.
- Az egyéni számlát úgy ígérte meg a kormány, hogy már megvolt, és mindenki tudta, hogy egy sima nyilvántartás.
- Aki kitartott a magánnyugdíjpénztára mellett, az most jobban jár.
Hazudtak szóban, hazudtak törvényben és a hazugságot egy kis megfélemlítéssel is dúsították nyugdíjügyben – ráadásul mindezt be is ismerte Lázár János. A Miniszterelnökség vezetője ugyanis egyrészt beismerte, hogy a kormány eltapsolta a magánnyugdíjpénztárakból kicsalogatott mintegy 3 ezermilliárd forintot, másrészt bevallotta, hogy felejtős az egyéni számlák rendszere.
Lázár üti Orbánt
Az első kormányhazugság az volt, amikor 2011-ben Orbán Viktor megígérte: a „magánpénztárakban” gyűjtögetett, majd az állami kasszába átterelt tőkét a társadalombiztosítás egy egyéni számlán vezeti, amely egyébként a keresetekből levont nyugdíjjárulékot is összegzi. Lázár viszont most lenullázta főnöke ígéretét, mert arról beszélt: egyéni számla nem lesz, hiszen „a társadalombiztosítási nyugdíjrendszerben az egyéni számla teljesen mást jelent, mint a magánnyugdíjpénztárak esetében. A tb-rendszerben az egyéni számla a keresetarányos nyugdíj megállapítására alkalmas, ami a törvény szerinti kötelező megtakarításokat gyűjti össze, illetve segít a nyugdíj kiszámításában.” Magyarán nem tőkeszámla, amin bármilyen megtakarítást nyilván lehetne tartani. Márpedig ezt a kormányzat akkor is tudta, amikor elvette a magánnyugdíjpénztár-tagok pénzét.
Egyéni adattrükkök
A második kormányhazugság az volt, amikor a kormányzat – hogy ne derüljön ki, esze ágában sincs semmilyen egyéni nyugdíjszámlát kreálni – elfogadott egy rendeletet az egyéni számlák bevezetéséről, és több százmillió forintot költött a szisztéma kifejlesztésére. Csakhogy semmi más nem történt, csak adatátcsoportosítás – azaz gyakorlatilag a meglévő információkat (épp a Lázár által emlegetett megtakarításról, illetve a nyugdíj megállapításáról) egyszerűen új kategóriákba rendezte (lásd keretes írásunkat).
A bátorság jutalma
A harmadik kormányhazugság az volt, amikor a kabinet azt állította, hogy a magánnyugdíjpénztárak eltőzsdézték a rájuk bízott pénzt. Ennek ellenkezőjét bizonyítja, hogy akik kitartottak a magánnyugdíjpénztárak mellett, azok 2010 óta átlagosan 37–47 százalék közötti hozamot realizáltak – magyarán évente 6-8 százalékot kamatozott a pénzük. (Összehasonlításképpen: a nagybankok éves kamatszintje 1,5-5 százalék körül alakul.) Csakhogy alig 60 ezer ember részesült ebből a szép hozamból, mivel a mintegy 3 millió pénztári tag majdnem 98 százaléka visszament – visszakényszerítették – az állami rendszerbe.
Törvénytől ijesztve
A negyedik kormányhazugság ugyanis az volt, hogy a kabinet – egyébként Alaptörvény-ellenesen – azzal fenyegette a magán-nyugdíjpénztári tagokat, hogy aki nem lép vissza a „költségvetési rendszerbe”, az egy fitying időskori ellátást sem kap az államtól. (Annak ellenére, hogy a munkáltatók ugyanúgy fizették utána a társadalombiztosítási járulékot, illetve az illető fizetéséből is vonták.) Megjegyzendő, a tartalmilag védhetetlen, diszkriminatív rendelkezést az Országgyűlés rövid úton vissza is vonta, így ez esetben is élni lehet a gyanúperrel: a jogszabály pusztán a nyomásgyakorlás fokozására szolgált (értsd: senki ne merjen kitartani magánnyugdíjpénztára mellett).
Eltapsolták
Az ötödik kormányhazugság pedig az volt, hogy az ominózus 3 ezermilliárddal végképp csökkenő pályára állítják az államadósságot, illetve mindörökre konszolidálják a nyugdíjkassza helyzetét. Csakhogy a Nyugdíjreform és Adósságcsökkentő Alap (ez kezelte a pénztárakból kisöpört summát) éves beszámolói hiába szólnak arról, hogy a kormány mintegy 2017 milliárd forintot költött az államadósság lefaragására. Ugyanis 2010-ben hozzávetőleg a GDP 80 százalékával tartozott hitelezőinek az állam, most pedig ez az arány 79,6 százalék (körülbelül 25 ezermilliárd forint). Az igaz, hogy a nyugdíjkasszát sikerült többékevésbé konszolidálni, miután majdnem 500 milliárdot belenyomtak az ominózus 3 ezermilliárdból – ám önmagában ez nem oldotta volna meg a bajokat. Több százezer embert ki kellett szorítani a nyugellátásból, illetve 65 évre kellett emelni ahhoz a korhatárt, hogy többé-kevésbé rendben legyen a nyugdíjkassza.
Mindenesetre a fideszes honatyákat nem zavarta, hogy a kabinet Lázár szájával beismerte, hazudott, hiszen a héten elfogadta a Nyugdíjreform és Adósságcsökkentő Alap 2011-ről, 2012-ről, 2013-ról, 2014-ről, illetve az idei esztendőről szóló beszámolóját. Ha úgy tetszik: ráütötték a parlamenti többség pecsétjét egy tudatos hazugságra. És ez ellen nincs mit tenni, míg korábban az alkotmány még védte az egyén szerzett jogait, az Alaptörvényből hiányoznak azok a garanciák, amelyek az egyént védik az állami szabályozás változásaival szemben. Magyarán a jogalkotó bárhogy átalakíthatja a szabályozást – csak politikai korlát van, értsd: mit akar a miniszterelnök.
Baljós várományok
A legfontosabb kérdésre, hogy tudniillik kinek és mennyi nyugdíja lesz ebben az országban, továbbra sincs válasz. A kilátások mindenesetre rémisztőek: mostanában majdnem feleannyi gyerek sem születik, mint úgy harmincöt éve, vagyis 2040 környékén egyetlen járulékfizetőnek mintegy 1,8 nyugdíjast kellene eltartania. Egyértelmű, hogy ha a befizetők száma apad, akkor a jelenlegi nyugdíjszint fenntartásához brutális járulékokat kellene beszednie az államnak.
Ha ez nem megy, akkor az időskori ellátást kell csonkolni. Már csak azért is, mert jelenleg a központi költségvetés nem hajlandó befoltozni a nyugdíjkasszán tátongó lyukat, hiszen Orbán Viktor szerint csakis a befolyt járulékokból lehet ezt a járandóságot folyósítani. (Tovább nehezíti a helyzetet, hogy Magyarországon egymillió ember dolgozik úgy napi nyolc órát, hogy jövedelme nem éri el a létminimumszintet, azaz nettó 87 ezer forint alatt marad. E szerint legalább egymillió ember esik majd be a nyugdíjas-létminimum – most 78 ezer forint – alá. Így egyre sorvad a nyugdíjpénztári befizetések összege.)
A szakemberek úgy saccolják, már három év múlva megreccsenhet a nyugdíjrendszer – ezt járulékemeléssel vagy az induló és a már meglévő nyugdíjak csökkentésével lehetne elérni. Hiszen a korábbi, az inflációt meghaladó nyugdíjemelések miatt már így is 10-20 százalékos „túlígértség” van a rendszerben. Miközben a magyar átlagnyugdíj nem éri el a százezer forintot.
Hogy mennyire satnyul a nyugdíj harminc év múlva, arról csak becslések vannak. Az ökölszabály szerint, aki ma megy nyugdíjba, amennyiben az átlagbért vitte haza (mintegy nettó 145 ezer forint), nyomban veszít 15-20 százalékot, azaz járandósága 116–124 ezer forint körül alakul. 2040-re viszont ez a „veszteség” akár 35–45 százalékra is hízhat.
Kimennek, kiesik
Ami a munkaügyi statisztikát megszépíti, az a nyugdíjügyit hazavágja. Legalább 300 ezer ember dolgozik tartósan külföldön, őket az állam foglalkoztatottként tartja nyilván, és ez remekül lenyomja a munkanélküliségi rátát. Csakhogy ezek az emberek egy vasat nem fizetnek társadalombiztosítási járulékként, következésképpen apadnak a nyugdíjkassza bevételei. Példának okáért a bruttó átlagbér idén 243 100 forint, ebből tízszázaléknyi nyugdíjjárulékot kér el az állam, azaz csak a „határon túl robotolók” miatt több mint évi 87 milliárd esik ki a nyugdíjkasszából. Ha a kivándorlási tendencia erősödik, ez a summa növekszik, így valószínűleg a kabinetnek időről időre ki kell pótolni a hiányt. Viszont öröm az ürömben, hogy a kint dolgozók nyugdíja nem a magyar kasszát terheli, hanem a választott ország nyugdíjpénztárát.
Recseg a rendszer
Élesen kritizálta a minisztériumok tevékenységét, a közigazgatás rossz állapotát, illetve a minőségi munkavégzés hiányosságaira panaszkodott Lázár János. A Miniszterelnökség vezetőjének „vallomása” azért volt meglepő, mert a közigazgatás központosítását (lényege, hogy számos olyan feladatot integráltak a kormányhivatalokba, amit korábban önálló szervezetek végeztek el) Lázár hivatala vezényelte le. Annak ellenére, hogy a folyamat kezdetén sok szakember figyelmeztette a kormányt a túlzott központosítás veszélyeire. És tény: a deklarált célok (hatékonyság, takarékosság, minőségi jogszolgáltatás stb.) a gyakorlatban nem vagy csak részlegesen valósultak meg: a kormányhivatalba integrált, szakmai-ügyviteli feladatokat ellátó szervezetek nem találják a helyüket. Többek között azért, mert a fejük felől eltűnt a szakigazgatási kontroll. (Ezt korábban a központi hivatalok biztosították.) Különösen problémás a társadalombiztosítás szervezeti és igazgatási rendszerének (Országos Nyugdíj Főigazgatóság, Országos Nyugdíjpénztár és igazgatóságaik) széttörése, állítja Barát Gábor. Az ONYF egykori főigazgatója szerint az új, amorf igazgatási rendszerben csak idő kérdése a nyugdíj-ügyviteli, -szakigazgatási munka színvonalának a csökkenése, és ennek kárvallottjai az ügyfelek lesznek. Egyrészt míg korábban „egy kézben volt a nyugdíjügy”, most három „felügyelője” is akad: egyrészt a Miniszterelnökség, másrészt az Emberi Erőforrások Minisztériuma, harmadrészt a kormánymegbízott (aki politikai feladatot teljesít). Mivel nem egységes rendszerben kezelik a nyugdíjakat, így egyre több a panasz – tömeges probléma lehet például a nyugdíj-megállapítással. Márpedig ha egyszer az állam kimondta, hogy valaki milyen mértékű ellátásra jogosult, akkor azt meglehetősen bonyolult visszacsinálni, azaz sokan kaphatnak jogos járandóságuknál kevesebbet hosszú évekig.
A nyilvántartás nem számla
Miután évekig nem történt semmi, a magánnyugdíjrendszer „átrendezését” kifogásolók kezdték számon kérni a kormány határozatában foglaltakat, többek között az egyéni számlát. Az idő múlása igazolta, hogy a kormány ígéretei szakmailag alaptalanok és végrehajthatatlanok voltak. Tény, a nyugdíjtörvényben idővel bekerült egy szakasz társadalombiztosítási egyéni számla címmel, de ez az egyéni számla köszönő viszonyban sincs a korábban beígérttel.
Mint azt Barát Gábor világossá tette, a társadalombiztosítási nyugdíjrendszerben az egyéni számla az valójában az egyéni nyugdíj-biztosítási nyilvántartás, és – hosszú évtizedek óta – tartalmazza az összes, nyugdíjjogilag releváns adatot, ami a nyugdíjjogosultsághoz, illetve az ellátás összegének a kiszámításához szükséges. A felosztó-kirovó típusú magyar nyugdíjrendszerben attól, hogy számlának hívják a nyilvántartást, még nyilvántartás marad, hiszen az „átkeresztelés” nem változtatja meg a tartalmat és a funkciót. Ezt a helyzetet hosszú ideig nem ismerte el (vagy fel) a kormány, ehelyett szinte csodafegyvernek kiáltotta ki az egyéni számlát.
Megvédjük a nyugdíjpénztárakat
– ez állt a Fidesz választási szórólapján 2010-ben. Azaz a párt következetes volt: oppozícióban éppúgy hazudott, mint kormányon.
Köznyugdíjasok nyomora
Mintegy 45–60 év munkaviszonyra van szükség ahhoz, hogy valaki jogosult legyen bárminemű nyugdíjra – legalábbis, ha közmunkás az ember. Ugyanis a szabályok szerint 15, dokumentáltan végigrobotolt év után jár az időskori ellátás, csakhogy egy közmunkás egy esztendőben átlagosan mindössze 3-4 hónapot „szolgálhat az államnak”, így 1 ledolgozott év csak 3-4 év alatt kerekedik ki. Azaz, ha valaki 16 évesen (tankötelezettségi korhatár) kizuhan az iskolából a munkaerőpiacra, és egy leszakadt régióban kénytelen örök munkanélküliként tengetni az életét, akkor 67 éves korára szerez nyugdíjjogosultságot. Ráadásul csak a minimális ellátás illeti meg: havonta mintegy 28 500 forint. És bizony egyre több embernek egyedül a közmunka adhat esélyt a túlélésre, ám egyben ez azt is jelenti, hogy amint múlnak az évek, úgy mélyül a nyomor. És ez nem csak a közfoglalkoztatottak esetében igaz.
Ezt mondták a Nyugdíjreform
és Adósságcsökkentő Alap működéséről:
Tállai András (gazdasági államtitkár)
A kitűzött adósságcsökkentési célt az NYRA teljesítette, amelynek hatásaként több mint 280 milliárd forint kamatmegtakarítást ért el az állam számára. Ez összességében közel 10 százalékpontos közvetlen és közvetett adósságráta-csökkentéssel ér fel (az állítás hamis voltát illetően lásd főanyagunkat).
Tóbiás József (MSZP-elnök)
Valójában nem lett jobb, de sokkal rosszabb lett a helyzet. 2011-ben az átvett vagyon tekintetében a Fidesz-kormány egy éve alatt mínusz 10 százalékos veszteséget halmoztak fel, ami százmilliárdos veszteséget jelent; ismétlem: százmilliárdosat. Végeredményben a kormánynak jelentős mértékben sikerült meggyengítenie a nyugdíjrendszert. Ha ez történelmi léptékű tény, akkor erre annyira nem lennék büszke. 3000 milliárd forint jelen pillanatban hiányzik a jövőből. Ezt a pénzt az államháztartásnak kell kigazdálkodnia, nem évtizedek múlva, hanem már néhány éven belül.
Volner János (Jobbik)
Érdekes módon az első Orbán-kormány azt az állítólagos igazságot, amit egyébként fideszes képviselők szeretnek hangoztatni, hogy a magán-nyugdíjpénztári rendszer bevezetése felesleges volt, kockázatos volt, ott tőzsdéztek az emberek pénzével, ezt valahogy nem ismerte föl és nem szüntette meg, még egyszer mondom, valószínűleg azért, mert a gondolkodásukat blokkolta az összeg alacsony volta. A későbbiek folyamán pedig, amikor már 3000 milliárd forintról beszéltünk, akkor megjelent Orbán Viktor szemében is a dollárjel, és azt kell mondjam, hogy elvették a pénzt. Egyszerűen ennyi történt.
Sallai Benedek (LMP)
Hiszen itt nem másról beszélünk, mint arról, hogy egy jobboldali kormány, magát polgárinak mondó kormány hogyan veszi el az emberek pénzét, hogyan csinál egyértelműen államosítást egy magánvagyonból. Ennek a folyamata zajlott.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!