Megfizeti azt a 80-100 roma kiskirályt a mindenkori hatalom, hogy lefojtsák
a cigányság mozgolódását.
- Farkas Flórián hiába tapsolt el 1,6 milliárdot, Orbán fogja a kezét.
- Amíg élelmiszerre is alig futja, a romák nem emelik fel magukat.

 
 

Az Országos Roma Önkormányzatnak (ORÖ) vissza kell fizetnie a „Híd a munka világába” projektre kapott 1,6 milliárd forintot, mert az Emberi Erőforrások Minisztériumának belső vizsgálata szerint a pénz elköltésében számos szabálytalanság történt. Magyarán: a pénzt nem a romák felzárkóztatására és foglalkoztatására, hanem a projektben résztvevők díjazására fordította a Farkas Flórián által irányított szervezet. És bár minden jel szerint az országgyűlési képviselő-miniszterelnöki megbízott is érintett a botrányban, a kormányfő kiáll mellette. Villáminterjú Setét Jenő ismert roma polgárjogi aktivistával a helyzetről.


– Mi az oka annak, hogy a politika nem akar, a roma közösség pedig nem tud mit kezdeni Farkas Flóriánnal?

– Először is: Farkasék minden lépéséről tudnia kellett a kormányzatnak, ha máshonnan nem, legalább a sajtóból, ami évek óta ír a most „kitudódott” anomáliákról. Másrészt: a cigány közösség már régóta szeretné, ha Farkas Flórián és sleppje eltakarodna a magyar közéletből, de semmit nem lehet tenni, amíg a legfelsőbb politikai körök védik Farkast.

– Néhány éve „Szövetségek és választások” című cikkében arról ír, hogy a Farkas-jelenség a mindenkori magyar politika terméke. Azaz nem csak a Fidesz a felelős?

– A nagypolitika mindkét oldala szavazatszállításra használta a roma szervezeteket, cserébe – finoman fogalmazva – biztosította az anyagi feltételeket ahhoz, hogy az általa favorizált roma vezető legyőzze riválisát a kisebbségi önkormányzati választásokon. Ezért van az, hogy a romákat érintő összes fontosabb döntést mindig a többségi politikai elit hozza meg – legyen szó jobb- vagy baloldalról. Ráadásul az efféle sikkasztási ügyek azt a célt is kiválóan szolgálják, hogy a roma közösség ne szóljon bele például az uniós támogatások elosztásába, inkább az ilyen pitiáner csalók ügyeivel legyen elfoglalva. Miközben tudjuk, hogy 2020 után nem lesznek érdemi forrásaink, és több mint ezer cigánytelep marad aszfaltozatlan utakkal, alapvető infrastruktúra nélkül. Amíg csak a botrányok látszanak, nem foglalkozunk azzal, hogy a közpénzből finanszírozott magyar szakiskolai rendszer (ide terelték a cigány fiatalok 80 százalékát), funkcionális analfabétaként, piacképtelen szakmákkal bocsájtja ki a jövő közmunkásait.

– Ha ez ennyire nyilvánvaló, a cigányság miért nem képes elzavarni a saját ciki elitjét, és kitermelni egy valóban hiteles vezetőt?

– A kisebbségi önkormányzati rendszer ma olyan, hogy mindig az győz, aki bírja a regnáló kormány bizalmát és támogatását. Ma a hatalom a magyarországi roma közösségen belül 80-100 megyei kiskirály kezében összpontosul. Nekik osztják tovább a kabinet pénzét azért, hogy minden mozgolódást elnyomjanak a saját területükön. Persze a történelem megmutatta, hogy az ilyen típusú helyzetekkel is lehet mit kezdeni, csak ahhoz rengeteg munka és nagyon sok pénz kell – független forrásból. Ha a roma közösség olyan polgárosodott állapotban lenne, mint a többi elégedetlenkedő társadalmi csoport, melyeknek van valódi, piaci jövedelme, akkor elvárató volna, hogy azt mondja: beteszünk minden hónapban ötvenezer forintot arra, hogy létrehozzuk a saját szervezeteinket, felemeljük a saját vezetőinket, és eltakarítsuk a Farkas Flóriánféléket. De amíg a közmunkából még a legalapvetőbb élelmiszerekre sem igen futja, ez nem várható el tőlük.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!