A párthűség kimúlt

– Hónapról hónapra növeli támogatottságát a Fidesz a közvélemény-kutatások szerint. Hol a határ?

– A teljes népesség körében 27 százalékos a kormánypárt népszerűsége, ez mintegy 2,2 millió ember. És ezzel el is érte a növekedési plafonját. Emlékeztetőül: 2014-ben 2,1 millió szavazatot kapott…

– Azaz jobban áll, mint négy éve.

– Csakhogy most érdemben erősebb a kormányváltó hangulat.

– Amit a kormányzat a bizonytalanok átfordításával ellensúlyozna. Életképes ez a taktika?

– Nem hiszem, hogy igaz az a hipotézis, hogy pár százezer kormányt marasztaló bizonytalan hajlandó a Fideszre szavazni, csak most éppen nem vállalja fel pártpreferenciáját. Mi oka lenne ennek a tömegnek titkolózni? Egyszóval szerintem a kormánypárt elérte a növekedési maximumát, a kérdés az, milyen sikerrel mozgósít.

– A politikai közhely szerint 99 százalékos hatékonysággal.

– Normális esetben talán. Most viszont szimpatizánsainak negyed-harmada elégedetlen azzal, amit a Fidesz művel kormányzás címén. Ami az ellenzék talán legnagyobb lehetősége: ha sikerül elbizonytalanítani a rezsim támogatóit, akkor érdemi részük marad otthon.

– Azt mondja, nem feltétlenül igaz az az alapvetés, hogy ha 5 milliós (ez a szavazók 61 százaléka) vagy kisebb lesz a részvétel, akkor automatikusan a Fidesz nyer?

– Azt mondom. Ez a hipotézis azzal számol, hogy a kormánypárt minden hívét elnyomja az urnákig, de ez nem feltétlenül igaz – a fideszesek egy része is passzivitásba süllyedhet, és akkor megfordul a mondás: az alacsony részvétel az ellenzéknek kedvez. Persze csak ha ők a sajátjaikat hatékonyan tudják bemozdítani.

– Kivéve, ha a Fidesz időközben mégis sikerrel szólítja meg a bizonytalanokat. A hatalom két fő üzenete közül melyik lehet hatásos ebben a körben: a migránsveszéllyel való riogatás vagy a pénz (értsd: Erzsébet-utalvány, nyugdíjemelés, állami alkalmazottak bérének növelése) ígérete?

– Válasszuk szét a kettőt. A menekültezés, sorosozás, CEU-zás legfeljebb a tábor egyben tartására jó, ennek köszönhető például, hogy a fideszes elégedetlenek még nem hagyták ott pártjukat. Nem vitás, hogy a gyűlöletkommunikáció roncsolja a társadalom szövetét, össznépi hisztit gerjeszt, de a politikai preferenciát nem változtatja meg, a Fidesz támogatói körén kívül semmiképp.

– És a szociális transzferek mennyire hatékonyak?

– Az, hogy a kormány Erzsébet-utalványt oszt, és majd helikopterről szórja a pénzt, valóban alkalmas lehet a bizonytalanok megszólítására: méréseink szerint a pénz és ígérete 3 százalékponttal (mintegy 240-250 ezer ember) növelte eddig a kormánypárt táborát. Nem vitás, soha nem szabad alábecsülni az osztogató politika sikerét, de tekintve, hogy a Fidesz elérte maximumát, a különböző pluszpénzek olyan embereknél landolnak, akik elégedetlenek a rezsimmel. Így korántsem biztos, hogy „némi pénzzel” megvásárolható a pártszimpátiájuk.

– Nem mondja, bealkonyult a gazdasági populizmusnak?

– Csinálunk méréseket, amelyek azt kutatják, hogy különböző változók (élethelyzetek alakulása, politikai környezet alakulása és így tovább) miképp befolyásolják a pártpreferenciát. És azt találtuk, hogy miközben az ellenzéki pártok szavazóinak aránya nagymértékben módosult, a Fideszé minden helyzetben állandó maradt. Ez is az mutatja, hogy a kormánypárt csúcsra járt. Hogy bővüljön a tábor, komoly ellenzéki összezuhanásra van szükség.

– Ehelyett a baloldal azt ígéri, mindjárt feltámad. Itt van például a volt államtitkárokat és minisztereket felmutató V18 mozgalom. Amelyik nem mondja meg, hogy melyik pártot és/vagy miniszterelnök- jelöltet kell támogatni, csak általánosságban választásra buzdít. Hatékony mozgósítási forma ez?

– Világosan kiderült az utóbbi években, hogy zsákutca, ha egy civil szerveződés pártokhoz és politikusokhoz kíván szólni. A V18 nem követi el ezt a hibát, és közvetlenül a választókhoz fordul. Saját eszközeivel (kormányzati tapasztalatból fakadó hiteles megnyilvánulások, hírérték, médiaelérés) felerősíti, illetve tolmácsolja azt az igényt, hogy a választók összefogást akarnak. Így indirekt módon persze szólnak az együttműködéstől ódzkodó pártokhoz is, mint amilyen az LMP, a Momentum vagy a DK. És ennek a szólásnak/felerősített igénynek súlya van – hiszen amennyiben olyan helyzet alakul ki, hogy a baloldalnak esélye lehet a győzelemre, akkor a legtöbb ellenzéki párt tagsága hajlandó átszavazni más formáció jelöltjére, például az LMP-s szimpatizánsok esetében akár kétharmaduk is hajlandó így cselekedni.

– Azt mondja, hogy aki nem enged az összefogási nyomásnak, az alól kimehet tagság és szimpatizánsi kör?

– A rendszerváltás óta először állt elő olyan helyzet, hogy a kormányváltás iránti vágy erősebb, mint a pártpreferencia, a pártlojalitás. Ennek köszönhető többek között, hogy a baloldallal és az MSZP-vel kapcsolatos ellenérzések felengedni látszanak.

– Akkor miért nincs még mindig összefogás?

– Mert a demokratikus ellenzék egyes pártjainak még mindig fontosabb az egyéni érdek, mint a közösségi.

– És biztos helytálló az a mondás, hogy a siker záloga az összefogás? Például Gyurcsány Ferenc saját bevallása szerint a DK az ő személye miatt „felülről korlátos párt”. Nem lesz ugyanígy felülről korlátos szövetség, amibe beszáll a Demokratikus Koalíció elnöke?

– Tény, hogy 2014-ben azt mértük, Gyurcsány jelenléte mintegy 4 százalékot vitt el az összefogástól, jellemzően a bizonytalanokat tartotta tőle távol. De mondom, a kormányváltási vágy most felülírhatja a politikai ellenszenvet. Ennek ellenére nem kérdés, hogy a DK elnöke nagyon korlátozott szereplő, hiszen ő legelutasítottabb politikus ma; úgyhogy ez egy csapdahelyzet a baloldal számára. Egyrészt van egy 3-400 ezer fősre duzzasztható támogatói köre, ami hiányozna egy kormányváltáshoz. Másrészt ennél nagyobb tömeget is elriaszthat a baloldaltól. Mindenesetre, ha a DK kimarad egy erőt mutató összefogásból, akkor a szimpatizánsainak 65-75 százaléka is átszavazhat (lásd a kormányváltó szándék mindent felül ír), ami annyit tesz, hogy a Gyurcsány-fanok száma is megfogyatkozik, és a pártnak esélye se lesz bekerülni a parlamentbe.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!