Lehet-e úgy beszélni milliók tudatos elpusztításáról, hogy a vészkorszakot egyaránt értsék viháncoló kamaszok, megszeppent alsósok, tudásra szomjazó gimisek, mesterképzésben részt vevő leendő tanárok a határon innen és túl több száz általános és középiskolában, egyetemeken? Nem könnyű lecke, már csak azért sem, mert felmérések szerint a fiatalok nagy arányban fogékonyak a szélsőjobb eszméi iránt. Ennek oka pedig lehet az elhallgatás, a „tankönyvszagú” történelemoktatás is. Néhány éve indult és azóta egyre szélesebb körben terjed a holokauszt túlélőivel készített videointerjúkra épülő új oktatási program, amely segít megérteni, mi történt és miért. Hétfőn lesz az auschwitzi haláltábor felszabadításának évfordulója, Magyarország sok százezer magyar zsidó polgárára emlékezhet, akiket magyar polgártársaik küldtek a halálba.

  <h1>1944 áprilisában kezdődött a vidéki zsidóság deportálása Auschwitzba</h1>-
  <h1>Egy magyar állampolgár írta Bosnyák Zoltánnak, a Magyar Zsidókérdés Kutató Intézet vezetőjének 1944 áprilisában. Bosnyákot háborús bűnösként végezték ki</h1>-

1944 áprilisában kezdődött a vidéki zsidóság deportálása Auschwitzba

- – Kép 1/2

Csernik Ilma, egy vajdasági falu, Bácskossuthfalva általános iskolájában pedagógus. A tavalyi tanévben a 7. és 8. évfolyamosoknak három holokausztórát tartott. „A számok mögött nehezen veszik észre a gyerekek, hogy itt embertársaink életéről van szó – ehhez a videointerjúk passzolnak a leginkább. A filmrészletekkel a miértekről és a mai ember felelősségéről is beszélgetünk. Az első percek némán telnek, nehezen szólalnak meg a diákok, de aztán kinyílnak. Volt, hogy maguk jöttek rá, olyan kifejezéseket használnak – nem tudatosan –, amelyekkel megsértik a zsidóságot vagy a cigányságot, felülbírálták saját viselkedésüket, és ez óriási eredmény. Van egy interjú, amely egy helybéli kisfiúról szól, aki gázkamrában halt meg. Elmentünk megnézni, hol lakott, hova járt iskolába, így a kapcsolódási pont még élőbbé teszi számukra a történelmet.” A falut 94 százalékban magyarok lakják, igen zárt közösségről van szó. A diákok, amikor kikerülnek innét és középiskolába mennek, akkor szembesülnek igazán a külvilággal, amelyben kisebbségben érezhetik magukat, mert nem tudnak jól szerbül. Keresik önmagukat, s emiatt fordulhat elő, hogy szélsőjobboldali szervezetekhez csatlakoznak. „Ezért fontos és jó, hogy a holokausztórákat még 13 éves korukban tartjuk” – hangsúlyozza a pedagógus.

Gonda Zita, az ELTE Trefort Ágoston Gyakorlóiskola franciatanára a holnapi, nemzetközi emléknapon Jorge Semprun A nagy utazás című művének egy részletével foglalkozik majd az órán, s az lesz a fő szempont, hogy mit tehet egy szemtanú, milyen felelőssége van a be nem avatkozóknak. Úgy véli, a holokausztoktatás nem pusztán emlékezés a múltra. „Megtanítható, hogy a diákok bizonyos helyzetekben tudjanak nemet mondani és tudatosan felelősségteljes döntést hozni, hogy váljanak autonóm személyiségekké. Ezért lenne fontos, hogy a holokausztoktatás a tanárképzésben is hangsúlyos legyen és bekerüljön a közoktatásba is, de ne csak a történelemórákra, hanem más foglalkozásokra is.”

Az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Karának Iskolapszichológia Tanszékén a tanári mesterképzésben részt vevők számára választható egy 30 órás képzés Történelmi videointerjúk a tanórán és az osztályfőnöki órán címmel. Forrás- Biró Aletta órájára az előző fél évben csak néhány idegen nyelv és történelem szakos hallgató járt, de az idei kurzus már betelt. „Az a cél, hogy megmutassuk a leendő tanároknak, a túlélők videointerjúi szinte minden órán használhatók.” A kurzuson tucatnyi felvételből néznek meg részleteket, elemzik azokat, feladatokat, kérdéseket állítanak össze, már meglévő tananyagokat vizsgálnak és sokat beszélgetnek. „Lezárásként egy önálló kutatást kellett végezniük. A korábban csak a CEU-n elérhető, de január óta az ELTE-n is hozzáférhető több mint 50 ezer interjút tartalmazó adatbázisból választottak egyet, általában a szülőhelyükhöz kapcsolódót, és abból kellett néhány percet feldolgozniuk, feladatokat, óravázlatot készíteni hozzá, az általuk választott pedagógiai célnak megfelelően. Fel voltam készülve arra, hogy esetleg megijednek vagy beszivárog az aktuálpolitika, de nem így történt. Mindenkit megérintett a téma.” A pedagógus szerint azért is fontos ez a kurzus, hogy megtanulják kezelni a különböző véleményeket és ne hagyják szó nélkül a szélsőséges megnyilvánulásokat a tanórákon. „Adott esetben össze kell fogni más tanárokkal és elfogadó, azonban vitázni képes közeg kialakítására kell törekedni. A kurzust elvégzők szerint az órák hasznosak voltak, de ahhoz bátorság kell, hogy mindezt maguk is kipróbálják majd a pályájuk során.”

Egy hajdúböszörményi gimnázium történelemtanára a kritikus gondolkodás elősegítését tartja a legfontosabbnak, és ebből a szempontból használja a végzős évfolyamok óráin a videointerjúkat 2009 óta. „Előítélet-mentességre próbálom nevelni a diákokat, a videointerjúkkal nemcsak személyessé lehet tenni a témát, hanem kézzelfoghatóvá válik, hogy a kirekesztő gondolkodás hova vezethet” – magyarázza Tóth Júlia. „A diákok először megdöbbennek, szóhoz sem jutnak a részletek megnézése után, majd olyan kérdéseket tesznek fel, hogy mindez hogyan történhetett meg ellenállás nélkül, magyar segédlettel. Majdnem ezer zsidó élt a városban, ma már egy sincs, az interjúkon keresztül megelevenedik a történelem és valósággá válik.”

Vági Zoltán történész, az ELTE tanára is hasznosnak tartja a túlélőkkel készített videointerjúkat az iskolai oktatásban. „A vizualitás korát éljük. Egy látható arccal, egy megrázó, konkrét történettel egy diák gyakran könnyebben tud azonosulni, mint egy száraz nyelvezetű hatósági dokumentummal vagy éppen egy legépelt jegyzőkönyvvel. A történészek számára az évtizedekkel később készített interjúknál sokszor mégis hitelesebbek azok a források, amelyek a történeti események alatt vagy nem sokkal később keletkeztek.” Vági szerint ilyen például a náci lágerekből hazatért túlélőket segítő budapesti zsidó segélyszervezet, a Deportáltakat Gondozó Országos Bizottság (DEGOB) munkatársai által 1945-ben lejegyzett mintegy 3700 tanúvallomás. „A ma már az interneten bárki által szabadon böngészhető jegyzőkönyvek forrásértékét növeli, hogy egységes módszertan alapján készültek. Minden túlélőnek ugyanazokat a kérdéseket tették fel. Rögtön, a hazatérés után, amikor élményeik még frissek voltak.”

A történész szerint a vészkorszakkal kapcsolatos tudásszintünk nemzetközi viszonylatban nem nevezhető rossznak. „A felmérések azt mutatják, hogy az átlagos magyar tájékozottabb, mint egy amerikai, brit vagy egy orosz. A magyarok nagy része hallott már Auschwitzról, de ez nem azt jelenti, hogy eleget tudnánk.” Az ELTE Társadalomtudományi Karának közvélemény-kutatásai szerint a mohácsi csata és a holokauszt áldozatainak nagyságrendjét (ezrek, tízezrek, százezrek, milliók) a magyar felnőttek mindössze 30 százaléka képes helyesen megtippelni. Ez az arány a vörösterrornál csupán 1, a fehérterror esetében 10, 1956-nál 9 százalék. A magyarok többsége tehát keveset tud, mégis határozott véleménye van történelmünkről. Nemzeti tragédiáink közül stabilan Trianont fájlalják messze a legjobban a válaszadók, a holokausztot (1956 után) általában a harmadik helyen említik. „Nálunk láthatóan még nem alakult ki az emlékezés konszenzusos kultúrája, ráadásul a szocializmus évtizedei is növelik hátrányunkat” – magyarázza Vági. „Márpedig magától egyik nép sem szeret szembenézni a hibáival és bűneivel. Az emlékezetpolitika terén amúgy élen járó, háborúban vesztes németeknek ehhez éppen úgy évtizedekre volt szüksége, mint a győztes franciáknak vagy mostanában a szerbeknek. Vági szerint kollektív bűnösség nincs, de egyfajta kollektív emlékezés lehetséges. „Ha másoktól elvárjuk, hogy elismerjék a magyarok szenvedését, akkor mi sem hallgathatunk magyar elődeink bűneiről. Legalább alapkérdésekben konszenzusra van szükség. Például egyetérthetnénk abban, hogy tragikus dolog volt, hogy ez az ország a háborúban a nácik oldalára állt. A németekre való mutogatás helyett el kellene fogadnunk, hogy a deportálások túlnyomó részét a hazai politikusok döntései alapján magyarok végezték. 1944 áprilisa és júliusa között ebből az országból 450 ezer zsidót deportáltak. 97 százalékukat magyar csendőrök, rendőrök és hivatalnokok küldték a valószínű halálba. A németek saját erejükből, magyar segítség nélkül mindössze három százalékukat, 11-12 ezer, azaz egy kis városnyi embert tudtak volna bevagonírozni – mondta Vági Zoltán, aki hozzátette: – A szembenézéshez, a múlt őszinte feldolgozásához a politikai akarat is elengedhetetlen, ez pedig hazánkban jelenleg nem igazán tapasztalható.”

Január 27-e az auschwitzi koncentrációs tábor felszabadításának napja. Az egész világon megemlékeznek a holokauszt csaknem 6 millió, többségében zsidó áldozatáról. Minden tizedik meggyilkolt áldozat magyarországi zsidó volt. Az ENSZ Közgyűlése 2005. november 1-jén nyilvánította nemzetközi emléknappá. Az 1. Ukrán Front katonái 1945. január 27-én léptek a lengyel városkánál létrehozott haláltábor területére. A nácik több mint egymillió emberrel végeztek Auschwitzban. A felszabadítók 542 magyart találtak élve a táborban. A feljegyzések szerint az auschwitzi gázkamrák 1944. április és július között működtek a legnagyobb kapacitással: ezek voltak azok a hónapok, amikor a több százezer magyar zsidót meggyilkolták.

A Dél-kaliforniai Egyetem (USC) Soá Alapítványának célja, hogy a holokauszt és más népirtások túlélőivel és szemtanúival készült audiovizuális interjúkat oktatási anyagokká alakítsa. Az Intézet Vizuális Történelmi Archívumának gyűjteménye 51 696, az eseményeket átélt szemtanú visszaemlékezéséből áll, s világszerte online oktatási anyagokat készítenek pedagógusok számára. Hogy minél több oktatási intézménybe jusson el a módszer, az alapítvány hazai szakemberei, Szőnyi Andrea vezetésével több különböző, ingyenes tanfolyamot szerveznek Budapesten, vidéken és a határon túlon is, valamint multimédiás tananyagokat készítenek.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!