A szex sokkal jobb, mint az útépítés

„A szexüzemet keresik? Ott van, a templom mellett!” A kétszintes, világosszürke épületről (a templom mellett) a legvadabb fantáziával sem mondanánk meg, hogy ez az európai szexipar egyik fellegvára. Pedig.

Mégis, ha Börcsnek, ennek az alig ezer lelkes kisközségnek a történetét kutatjuk, jó mélyre kell ásnunk a történelemkönyvekben, de főleg a cégközlönyökben, hogy kiderüljön: itt bizony már a rendszerváltás környékén is gyártottak műfütyiket. Akkor néhány Németországba szakadt hazánkfia látott fantáziát a hazai gyártásban, majd kisebb kacskaringókkal a céget eladták az egyik legnagyobb európai gyártónak, a szexiparban jól csengő nevű Beate Uhse Holdingnak. Aztán volt némi recesszió, és majdnem megszűnt a gyár, de a mostani – szintén német – tulajdonos új életet lehelt a börcsi szexkelléküzembe, és immár 21. századi körülmények között folyik a gyártás.


Befuccsolt a gumizsuzsi

Bevallom, nem először járok Börcsön. 1997-ben, az akkor induló kereskedelmi tévének forgattam riportot a gyárról, ami akkor még unikumnak számított.

Igaz, a faluban már akkor sem rebbent a szeme senkinek, ha a szexüzemről faggattam. Hét év alatt hozzáedződtek a tényhez, hogy amíg a szomszédban az asszonyok kukoricát hántanak vagy tojást válogatnak, itt szilikon hímtagokat, latex álarcot és gumibabákat öntenek. Két dologra emlékszem határozottan: a bizarr, fekete fejkendős minőségellenőrökre és a mindent betöltő, borzasztó gumiszagra. Mindebből ma semmi sincs. „A babagyártás volt a legnagyobb projektünk, de amint beléptünk az unióba, befuccsolt” – mondja Bazsó Endre. Az ötvenes éveiben járó férfi a kezdetektől itt dolgozik. Ma már ő a termelési igazgató.

Egy Csorna melletti kis faluból jár be mindennap, ha valaki, hát ő mindent tud az üzemről. Miközben az irodából bandukolunk lefelé, a gyártórészlegbe, elmeséli, hogy kezdetben bőrtárgyakat gyártottak a győri bőrdíszműüzemben, aztán néhány hónap múlva Börcsre telepítették a gyárat és a bőrösöket is. Később jöttek a latexruhák és kiegészítők, a műhímtagok… és igen, a felfújható gumibabák. A babákat főleg a tengeren túlra szállították, de az unió betett a biznisznek.

„Addig az úgynevezett legnagyobb kedvezmény elve alapján kereskedtünk az Egyesült Államokkal, de mint uniós tagok, kénytelenek voltunk áfát rakni a termékekre. Ez volt az a pillanat, amikor az ázsiaiak beelőztek, mi meg elvesztettük a piacunkat” – magyarázza.

A gumibabaprojekt után álltak át a vibrátorokra és a szado-mazo kellékekre. (A témában kevésbé járatos olvasóink kedvéért: olyan szexuális segédeszközökről van szó, amelyek különböző, külső szemlélő számára talán bizarrnak tűnő szexuális irányultságú emberek testi-lelki jólétét hivatottak elősegíteni.)


Akkor jó, ha nincs szaga

Az üzembe nem lehet csak úgy belépni. Fehér köpeny, hajháló és lábzsák nélkül egy tapodtat sem mehetünk. Mikor végre felöltözünk, úgy nézünk ki, mintha szerepet kaptunk volna a Vírus című filmben.

„A legnagyobb tisztaság elengedhetetlen a munkánkban, tekintve, hogy gyakorlatilag orvosi kellékeket és segédanyagokat állítunk elő” – magyarázza Benno Lackmann, a gyár igazgatója. Orvosi tisztaságú szilikonnal dolgoznak – mondja –, olyan anyaggal, ami megfelelő körülmények között akár az emberi testbe is beépíthető. Ebben különböznek a legtöbb kínai gyártótól, akik bár lényegesen olcsóbban dolgoznak, de – tisztelet a kivételnek – nem hozzák ezt a minőséget.

A német szakember régi motoros a szakmában: több évtizedet húzott le a szexuális segédeszköz- és síkosítógyártásban. Ő a jelenlegi tulajdonosok képviselője.

Miközben barátságosan biccent a munkaasztalok mellett dolgozó hölgyeknek, kérlelhetetlen precizitással igazítja el a minőségellenőröket. Igazi német. „Látják ezt a munkadarabot? – mutat az egyik polcon sorakozó színes minipéniszekre. – Ha megszagolják, mi éreznek? Semmit, ugye? Ez az orvosi szilikon. Ha silányabb minőségű, kevert anyaggal dolgoznánk, a terméknek kellemetlen gumiszaga volna.” Ismét tanultunk valamit.

Az egyik munkaasztalnál két hölgy vizsgálja az elkészült darabokat. Egyenként kézbe veszik, és számítógéppel kipróbálják a vibrátorokat, aztán a csomagolásra vonalkódot ragasztanak. „Erre azért van szükség, hogy a vevő vagy a kereskedő azonnal tudjon reklamálni, ha valami gond lenne a készülékekkel” – mondja Lackmann úr. Ez itt nem a reklám helye, de tény, hogy ritkán van gond. A börcsi üzemben mindenből a legjobb minőséget használják. Nemcsak a szilikonból, hanem a modern vibrátorokhoz szükséges miniatűr motorból, nyomtatott áramkörből és akkumulátorból is. Mivel szinte a világ összes országába szállítanak, nem engedhetik meg maguknak a reklamációt. „Ez egy hallatlanul gyorsan fejlődő iparág, napról napra változó igényekkel – mondja Benno Lackmann –, csak az maradhat meg a csúcson, aki képes alkalmazkodni ezekhez.” Az Amor GmbH jelenleg a világ hatodik legjelentősebb gyártója.

Forgalmuk évente több százmillió eurós. Ma már főleg mobiltelefonról vagy tabletről irányítható, bluetoothos kütyüket készítenek. Olyanokat, amelyek nem egyszerűen ott rezegnek, ahol kell, hanem világítanak, zenélnek, sőt a zene ütemére pulzálnak, használójuk legnagyobb gyönyörűségére. Hiába, a technika megállíthatatlan.

Egyébként – Lackmann úr szerint – a vibráló kütyük nem csak gyönyörszerzésre jók. Szülés után könnyebb ezekkel visszanyerni a rugalmasságot – állítja. Ezért is fogynak olyan jól.

A cég amúgy nemcsak szexuális segédeszközöket, hanem különféle kenő- és síkosítóanyagokat is gyárt orvosi felhasználásra. Forgalmuk jelentős része ezekből a megrendelésekből jön össze. A börcsi gyárban is készülnek síkosítók és különféle illatú masszázsolajak. Régebben gumi óvszert is gyártottak, de ez ma már átkerült a malajziai üzemükbe.

Apropó: tudták, hogy egy gumi óvszerbe minimum 8 liter folyadéknak vagy levegőnek kell elférnie, de az igazán kiváló minőségűekbe akár 18 liter is belemegy?

Csak kérdezzék Benno Lackmannt, ő mindent tud erről is.


Ez is csak egy munka

„Korábban az útépítésnél dolgoztam az irodán. Amikor elkészült az út, minket elküldtek. Gondoltam, olyan helyre megyek, amire mindig szükség lesz, így kerültem ide” – meséli Éva, aki két éve jött a börcsi gyárba. Hogy innen megy-e nyugdíjba, nem tudja, de egyelőre jól érzi magát. „Ne haragudjanak a kíváncsiskodásért, de kipróbálják néha azokat a kütyüket, amiket itt gyártanak?” – kérdezi a riporter, némileg kínban, mert hát mit is kérdezhet a szexüzemben dolgozó hölgyektől.

„Á, dehogy! – nevet. – Nincs nekünk arra időnk. Meg nem is kevernénk a munkát a szórakozással!”    Minden csoda három napig tart, ma már senki nem ütközik meg azon, hogy egy ezerlelkes nyugat-magyarországi kistelepülésen szexkellékeket gyártanak.

„Néhány hónap alatt megszokták, ma már senkit nem izgat” – mondja Marika, akinek az édesanyja és a nővére is dolgozott már a gyárban. Az ember nem meséli fűnek-fának, mivel foglalkozik, nem kell azt nagy dobra verni. „Ha a kislányom kérdezi, anya, mit dolgozol, azt mondom neki, felnőttjátékgyárban dolgozom, és kész.”

Huszonhét évvel ezelőtt még nem számított ennyire hétköznapi dolognak a börcsi gyár, de persze akkor is voltak már errefelé világlátott emberek.  „27 éve nem tudtam, mi az a gésagolyó, de azért a vibrátorról már hallottam – mondja mosolyogva Bazsó Endre. – Fiatal koromban megnéztem egykét szexújságot, és egy ideig Budapesten a Gép- és Felvonónál dolgoztam. Ott azért már egy kicsit szabadabb gondolkodás volt akkor is” – teszi hozzá.

A legjobb időszakban 40-en dolgoztak az üzemben (messze ez volt Börcs legnagyobb munkáltatója), ma alig 28-an. Köszönhető ez a gépesítésnek, de annak is, hogy nehéz jó munkaerőt találni.

„A jó dolgozó precíz, tiszta és rugalmas” – mondja Benno Lackmann, aki nem titkolja, hogy idehaza egyre nehezebb ilyen munkaerőt találni. Túl közel van Győr és a határ, aki teheti, elmegy innen. A maradék pedig – tisztelet a kivételnek – nem felel meg a magas elvárásoknak. „Ha egy embert csak nagy nehezen lehet rábeszélni, hogy minden munkafolyamat előtt mosson kezet, vagy hogy vegye fel a védőfelszerelést, azzal nem lehet mit tenni. Emellett tűrni kell a monotóniát és a két műszakot is.”

Ebben sajnos a távol-keletiek előttünk járnak. Meg másban is. „Ha novemberben beesik egy nagyobb megrendelés, én odaszólok a lengyelországi vagy magyar beszállítómnak. A válasz általában az, hogy rendben van, talán majd januárban. A kínainak írok egy mailt, és egy hét múlva szállítanak” – magyarázza az igazgató. Szóval ebben az iparágban is van mit tanulnunk, ha nem akarunk lemaradni.

Akik ragaszkodnak a gyárhoz, főleg a családias légkört és a biztos megélhetést emelik ki. A mai világban ez sem kevés. A menedzsment pedig igyekszikmeghálálni a dolgozók bizalmát. A környékben közepesnél kicsivel jobban számító fizetés mellett minden karácsonykor kis csomaggal kedveskedik az alkalmazottaknak. Ebben a csokoládé és másnyalánkságok mellett ott vannak a cég termékei is. Hogy ennek mindenki egyformán örül-e, nem tudni, de az biztos, hogy Börcsön vége az unalmas karácsonyoknak.
 

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!