Egykor feketék millióit utaztatták át az Atlanti-óceánon Afrikából Amerikába – vissza már csak a rossz magaviseletűeket. Ők aztán korábbi uraik segédletével megpróbálták leigázni a bennszülött „rokonaikat”, és bár polgárháborúik során többször fordult a kocka, a rabszolgatartás náluk is a mai napig dívik. Összeállításunk az ENSZ augusztus 23-i, a rabszolga-kereskedelem és annak felszámolását tematizáló emléknapja alkalmából készült.
Érdemes volt megfigyelni a Mit gondolsz, ki vagy? amerikai családfakutató televíziós sorozat szereplőinek arcát – világszerte ismert sztárok (például Emmitt Smith amerikaifutball-játékos, Ainsley Harriott angol séf és televíziós személyiség, Liz Bonnin angol biokémikus, televíziós tudományos szakértő-műsorvezető) –, amikor a történész-levéltárosok dokumentumokat terítettek eléjük az asztalra, felfedve és igazolva: rabszolgák leszármazottai.
Döbbenet, könnyek, düh, hitetlenkedés, empátia – mert hát a bőrszín a nagy genetikai keveredések legújabb korszakában még az Egyesült Államokban sem döntő bizonyíték az egykori elhurcolásra.
Ahogy az első fekete amerikai elnök, Barack Obama esetében sem, hiszen, bármit is híreszteltek róla, ő mégiscsak angol felmenőkkel bíró amerikai anyától és echte kenyai apától származik, és a Hawaii-szigeteken látta meg a napvilágot. Ellenben felesége, Michelle – ahogy azt 2009-ben a New York Times egy genealógus segítségével kiderítette – ük-ükük- ükanyját, Melvinát még 6 éves korában adták el Dél-Karolinában 475 dollárért, hogy aztán 15 évesen egy fehér férfi ejtse teherbe.
Az írástudatlan Melvina felmenői pedig minden bizonnyal annak a 12,5 millió afrikainak a leszármazottai között lehettek, akiket a megelőző 300 évben hurcoltak magukkal a rabszolga-kereskedők az Újvilágba. A szám elsőre hatalmasnak tűnik, de ennél még sokkal több feketét zsúpoltak be 1514 és 1866 között az Atlanti-óceánon oda-vissza közlekedő hajók rakterébe, hogy a frissen felfedezett kontinensek földjein élő szerszámként segédkezzenek a gyarmatok felvirágoztatásában. Egy nemzetközi kutatócsapat nemrégiben hozta nyilvánosságra a fenti időszak közel 36 ezer hajóútjának dokumentációját, melyek elsősorban Észak-Amerika, a Karib-szigetvilág és Dél-Amerika kikötőit célozták meg az igen olcsó humán erőforrás biztosítása végett.
A szabadság földje
A fekete kontinens lakóinak elrablása és kizsákmányolása mellett legalább ennyire torokszorító és abszurd a későbbi visszatelepítésük története is. Az afrikaiak „óhazába” indított transzportjait és önálló államuk megalapítását ugyanis éppen a legnagyobb rabszolgatartók, az Amerikai Egyesült Államok dúsgazdag déli ültetvényesei kezdeményezték, még jóval a lincolni diktátum előtt! Történt ugyanis, hogy egyre több kellemetlenkedő, lázító elem bolygatta föl földjeik évszázados nyugalmát, így (életüket és vagyonukat féltve) 1816-ban megalapították az Amerikai Gyarmatosító Társaságot és összefogva a rabszolgaságot elutasító protestáns egyházzal, megkezdték a már felszabadított feketék eltávolítását – az emberbarátság álarcában.
Pont kapóra jött egy elnéptelenedett nyugat-afrikai, 13 ezer négyzetkilométeres terület – ami éppen a rabszolga-kereskedelem miatt vált kietlenné –, amit a társaság a helyi szórvány törzsek vezetőitől potom pénzért megvásárolt.
Hogy aztán 1820-ban elindítsa első „jótékonysági szállítmányát” a szabadság és ígéret földjére. A rabszolgalázadások leverésében jeleskedő amerikai elnök, James Monroe után, aki maga is a társaság tagja volt, a fővárost 1822-ben Monroviának nevezték el, és évtizedekig fogadták a déli államok, valamint a kongói és karibi térség „fekete bárányait”; hogy aztán a kontinens első szuverén államaként 1847-ben kikiáltsák a Libériai Köztársaságot az afroamerikai betelepülők városállamához csatolva a környező régiók törzsi földjeit. Fokozva az abszurd helyzetet az amerikai feketék, lévén a déli államokban szocializálódtak nemzedékek óta, azok kulturális-társadalmi állapotát kezdték meghonosítani a bennszülött törzsi népek legnagyobb csodálatára – és kárára! Az angolt tették meg az állam nyelvéül, Amerika támogatását élvezve ők alkották a gazdasági-politikai elitet, politikai szavazatuk a többieknek 1946-ig nem is lehetett.
Az évtizedekig tartó véres polgárháborúk és diktatúrák időszakát (1980–2002) figyelembe véve talán nem, az állam kialakulását és lakóinak történetét ismerve viszont igen megdöbbentő az a tény, hogy a ma már 4,5 milliós országban a modern rabszolgaság létezését vizsgáló Global Slavery Index 2016-os felmérése szerint jelenleg 28 700-an élnek rabszolgasorban.
Legyen az bár az újkori rabszolgaságtól megkülönböztetett forma, az úgynevezett modern rabszolgatartás.
És nincsenek ezzel egyedül: a „példaadó” angolok által a „Szabadság Tartományaként”, az elsősorban szintén amerikai fekete rabszolgák államaként 1787-ben létrehozott szomszédos, 6,2 milliós Sierra Leonéban ma a rabszolgák becsült száma 43 500.
45,8 millió ember él rabszolgaként világszerte – állítja az ausztrál Walk Free Foundation (WFF) 2016-os, 167 országot vizsgáló felmérésében. [A rabszolgaságba beleszámítják az emberkereskedelem, az adósrabszolgaság, a kényszermunka (csicskáztatás, szexmunka) és -házasság áldozatait is.] Ez a szám 2014-ben még „csak” 35 millió volt. A „rabszolgatartó államok” listáját India vezeti, őt követi: Kína, Pakisztán, Banglades és Üzbegisztán. A Global Slavery Index becslése szerint ma Magyarországon 22 500 magyar él modern rabszolgaként; a ranglistán a 104. helyet foglaljuk el. Kelet-Közép-Európából Ukrajna (33., 210 400), Lengyelország (38., 181 100), Románia (66., 80 200), Csehország (86., 42 600), Bulgária (94., 29 000), Szerbia (97., 28 700) is megelőz bennünket.
1 millió
embert (férfiakat, nőket, gyerekeket vegyesen) ejtettek foglyul és adtak el rabszolgának a 16–19. század idején az Európa partvidékén kalózkodó, Észak- Afrikából érkező berberek – tette közzé kutatásait ez év elején az amerikai kultúrtörténész, Adam Nichols.
A 2011-ben készült Csicska című rövidfilmjében a forgatókönyvírórendező Till Attila a magyar tanyavilágba kalauzolja el a nézőket, ahol állati sorban tartott modern kori rabszolgán, csicskán uralkodik a kizsákmányoló földtulajdonos. A film elnyerte a 10. Toruni Nemzetközi Filmfesztivál legjobb rövidfilmnek járó díját, bemutatták a Cannes-i Filmfesztiválon, illetve a Legjobb rövidfilm kategóriában jelölték az Európai Filmdíjon.
RABSZOLGASORS
Állítólag 1986 őszén két tévés kolléga egy fogadás keretében tesztelni akarta az akkori magyar médiafogyasztó népesség szellemi állapotát. Egy közönségtalálkozón elhintették, hogy gyűjtés indult a Magyar Televízióban éppen sugárzott brazil telenovella, a Rabszolgasors főszereplőjének, Isaurának a felszabadítására. (A hazánkban 1986-ban vetített kosztümös sorozat 1976-ban készült, Bernardo Guimarães brazil író 1875-ben kiadott Isaura, a rabszolgalány című romantikus regényéből.)
Ugyan sokakban kétely ébredt a segélyakció igazságtartalmát illetően, a városi legenda szívósan (országhatárainkon is túlterjedve) velünk maradt – a fogadó felek közül az nyert tehát, aki arra voksolt, hogy a fiktív rabszolgalány esete valós jogi és emberi problémaként merül fel a magyar társadalomban.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!