Olyan mennyiségű abszurditás történt a héten, hogy helyhiány miatt kivételesen csak az ügyek ismertetésére szorítkozunk. Spontán nemzés, állami terror, népszerű nemzeti konzultáció, védett tőzeglápon bányászó Orbán-rokonság és gyarapodó belügyminiszteri excégek alant.

 
Állami terror? A leendő alkotmánybíró, Balsai István sajátos következtetésekre jutott a 2006-os események kapcsán

A 2006. őszi „állami erőszak” kapcsán terrorcselekmény elkövetésének vizsgálatát szorgalmazza a Balsai István (Fidesz) volt miniszterelnöki megbízott által elkészített jelentés – értesült a Magyar Nemzet. Az alkotmánybíróvá választott politikus jelentése április óta fekszik a kormányfő asztalán, de nem tudni, mi lesz a sorsa.

Az elszámoltatási kormánybiztos szerint őszre a mostaninál látványosabb eredményeket hozhat az elszámoltatás. Budai Gyula a Magyar Nemzetnek adott interjúban arra utal, hogy Veres János volt pénzügyminiszter lehet a következő célpont; hűtlen kezelés gyanúja merült fel ugyanis két cég általa előterjesztett állami hitelgaranciájának ügyében.

Az ország egyik legértékesebb egybefüggő, mellesleg védett lápján kapott tőzegbányászati engedélyt a miniszterelnök testvérének és édesapjának két cége is – közölte a HVG. A vonatkozó sarkalatos törvénynek hála, a hamarosan megszűnő zöld ombudsmani hivatal vizsgálódik.

A Közbeszerzési Döntőbizottság (KDB) megsemmisítette a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) által 100 személykocsi beszerzésére kiírt tendert, és szokatlan módon egymillió forintra bírságolta az adóhatóságot, mivel a Központi Szolgáltatási Főigazgatóság igazolta, hogy a központosított beszerzés keretében nincsenek olyan autók, amilyenekre a NAV igényt tart. A tendert két cég is megtámadta a felhívás determináltságára hivatkozva: például az autó hosszának 4 méter 49 centiméter és 4 méter 52 centiméter közé kellett esnie.

„Azoknak, akik ma a házasság vagy a magzatvédelem ellen beszélnek, csak azt üzenhetjük, hogy ők sem spontán nemzéssel születtek, vagyis ahhoz, hogy elmondják a véleményüket, azaz megszülessenek, a szüleik pozitív döntése kellett” – fogalmazott Soltész Miklós családügyi államtitkár egy konferencián.

A Nézőpont Intézet legújabb közvélemény-kutatása szerint népszerű a nemzeti konzultáció: a megkérdezettek 61 százaléka várja a következő kérdőívet. A felmérés szerint a külföldi gazdasági kapcsolatok alakulása, az adósságcsökkentő bejelentések és a beruházóbarát gazdaságpolitika is közrejátszhat abban, hogy a magyarok 53 százaléka egyértel­műen optimista gazdasági várakozásaiban.

Se vége, se hossza a korábban Pintér Sándor érdekeltségébe tartozott cégek által elnyert közbeszerzési megbízásoknak – ismét nyert a belügyminiszter üzleti köre, ezúttal azonban nem a Civil Biztonsági Szolgálat (CBSZ) Zrt., hanem a cég által birtokolt Pajzs 07 nyert el egy 350 milliós pályázatot. Méghozzá a MOL Nyrt. százszázalékos tulajdonában álló, a földgázszállító vezetékrendszert üzemeltető Földgázszállító Zrt. létesítményeinek védelmére – írta a Népszava. Az origo.hu szerint a hirdetmény alapján feltételezhető, hogy érkezett a győztesnél olcsóbb ajánlat is, de azt érvénytelenné nyilvánították, mert „az ellenszolgáltatás kirívóan alacsony volt”.

Miközben kiemelkedő szakmai tudású, díjakkal elismert újságírókat küldtek el a közszolgálati médiá­ból a csoportos létszámleépítés miatt, több olyan riporter is maradt, aki a feltételezések szerint politikai megbízásokat teljesített – írta az Index. Szabó László, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyon­kezelő Alap (MTVA) kommunikációs igazgatója közölte: az alap az elbocsátásban érintettek listáját az alapján állította össze Papp Dániel hírműsorokért felelős szerkesztő, hogy ki jó munkaerő és ki nem az. Jó munkaerő a kiemelt szerkesztővé kinevezett Bende Balázs, aki egy, a legtöbb érintett szerint előre megszervezett provokációról (Botrány: Liberálisok járatták le Magyarországot Stockholm­ban) tudósított. Szintén jó munkaerő Balás Árpád is, aki Gyurcsány Ferenc februári évértékelő beszédéről készített előzetesében a Corinthia Grand Hotel Royal konferenciatermének jó akusztikáját a mobilján bejátszott Internacionáléval bizonyította. Azt a véleményt, hogy az MTVA azokat a riportereket, szerkesztőket tartotta meg, akik az ilyen „tollba mondásokat” teljesítik, az index.hu szerint bizonyíthatja az is, hogy a külpolitikai rovatvezetőként, nagy teherbírású Kiss Gábort is elküldték. Az index.hu szerint Kiss azzal vívta ki az egyébként exjobbikos Papp haragját, hogy az Orbán Viktort az Európai Parlamentben többször támadó Daniel Cohn-Benditet kommunistának és pedofilnak beállító riportban nem volt hajlandó felolvasni azt a politikus könyvéből, szövegösszefüggés nélkül kiragadott mondatot, amelyet a zöldpárti frakcióvezető többször cáfolt pedofil múltjának bizonyítására szoktak használni. Mellesleg Papp volt az, aki hamis színben tüntette fel Cohn-Bendit magyarországi látogatásán történteket is.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!