Aczél Endre halálára

Az iménti mondat vetett véget csaknem újságírói pályafutásomnak. 1989-et írtunk, én a Híradónál voltam gyakornok. Aczél a szomszéd szobából kiabált a külpolitikai szerkesztővel, aki magára vállalta ezt a megbocsáthatatlan tudatlanságot. Szerencsémre. Merthogy Bandi a legjobban talán a hülyeséget utálta. A szakmában feltétlenül. Persze könnyen beszélt: ő mindent tudott. Tényleg mindent. A klasszikusokat idézve: a választ az életre, a világmindenségre meg mindenre. Mindennek utánanézett, adatok és összefüggések milliói voltak a fejében, legyen szó világpolitikáról, imádott sportjáról, a teniszről vagy egy női kézilabda-mérkőzésről. „Nekem ez különösen fontos, mert nagyon utálom magam, ha tévedek” – mondta egyszer egy interjúban, Szegvári Katinak.

Az ő Híradója máig igazodási pont. Amikor 1986-ban átvette a szerkesztőséget, már túl volt egy pekingi és egy londoni kiküldetésen, és elhatározta, ha törik, ha szakad, igazi angolszász híradót fog csinálni. Persze tisztában volt a lehetőségekkel és a korlátokkal, de mindig elment a falig. „Szerintem a Kádár leváltása utáni másfél év volt a legjobb időszaka a magyar médiának. Akkor igazán megismertük, milyen szabadon vagy viszonylag szabadon lélegezni” – mondta később. Azért persze nem hagyták őt olyan szabadon lélegezni. Imádott tévéjéből kétszer is kirúgta a politika (1990-ben a Híradóból, 2007-ben a Napkeltéből), de talpra állt. Rádiózott, cikkeket írt és lapot szerkesztett. Gazdaságit, politikait és teniszt, mikor mire volt szükség. Aztán a rádióműsorok anyagából megírta a ’60-as, a ’70-es és a ’80-as évek három kötetes „mindentudóját”, az Aczélsodronyt, amely azóta több kiadást is megért.

Mindent tudott, de egyvalamit nem. Mégpedig azt, hogy 2016-ban nem lehet szembemenni a közvéleménnyel, főleg nem a közösségi médiában, és főleg akkor nem, ha az „övéi” sem állnak mellette. 2016 tavaszán a Klubrádió, a 168 Óra és az akkor még létező Népszabadság is kirúgta, mert „rosszat szólt” a Kiss László-ügyben. Hiába látta be később, hogy tévedett, nem volt számára visszaút. „Nem akarom sajnáltatni magam, de közlöm mindenkivel, akit illet és akikhez ez az üzenet eljut: kirúgtak mindenhonnan, hiába van mondanivalóm kül- és belpolitikáról, sportról, zenéről, a Facebookon kívül egyetlen felület se maradt. Nem egy felemelő érzés. Az meg egyenesen pusztító, hogy mindezek után azoktól a kollégáktól, akikkel évtizedeken át ugyanazokon az oldalakon publikáltam – talán kicsit többet is, mint ők – egyetlen részvevő szót se hallottam” – írta akkor a Facebookon. A szilenciumnak a Népszava vetett véget, Bandi újra írhatott, még ha csak a vasárnapi mellékletében is.

Régóta tudtuk, hogy beteg, de valamiért azt gondoltuk, örökké itt marad, mint Yoda mester. És talán így is lesz. Jó is, hogy marad, mert így elmondhatom neki, egy életre megtanultam: Rasz Tafari Mekonnen. Köszönöm, Bandi. Meg a többit is.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!