Röviden: a Wprost névre hallgató, „centristának” minősített – tehát se kormánybarátnak, se ellenzékinek nem tekinthető – hetilap nyilvánosságra hozta a Tusk miniszterelnök legbensőbb bizalmi köréhez tartozó politikusok illegálisan lehallgatott, fehér asztal melletti, kötetlen magánbeszélgetéseit.

A névsor valóban egyedülálló: Sienkiewicz belügyminiszter, Belka, a Nemzeti Bank elnöke, Sikorski külügyminiszter, Gras kormányszóvivő, Karpinski kincstárügyi miniszter, Gawlik, Karpinski helyettese, Krawiec a PKN Orlen (a lengyel állami kőolajtröszt) elnöke, három volt miniszter, illetve miniszterhelyettes.

Minthogy a lehallgatottaknak sejtelmük sem volt róla, hogy amit mondanak, azt rajtuk kívül más is hallja, illetve hallani/olvasni fogja, finoman szólva sem tettek lakatot a szájukra. Gyurcsány Ferenc emlékezetes őszödi beszéde a benne levő egy-két obszcén kiszólással („elkúrtuk”) a mából visszanézve templomi igehirdetésnek tűnik azokhoz a kiszólásokhoz, amelyeket például Sikorski vagy Krawiec megengedett magának. Körülbelül minden második mondatban szerepelt a „fajfenntartó ige” töltelékszónak számító kategorikus imperatívusza illetve a „kurva” szó (amelynek a lengyelben semmi köze a prostituálthoz…), minek folytán a szövegek lengyel és angol változata tele van kipontozással.

A Wprost előfizetőinek és olvasóinak a szaftos dialógusok módfelett tetszhettek, mert legalább képet alkothattak maguknak arról, hogy választott vagy kinevezett képviselőik milyen modorban társalognak egymással, ha méregdrága éttermekben – közköltségen természetesen – maguk között vannak, de legalábbis azt hiszik.

Erre csak azt tudom mondani, hogy a helyet és a költséget leszámítva: mint az utca embere. Ebből még bizonyosan nem lett volna botrány, még akkor sem, ha Tusk miniszterelnöknek a parlamentben nyilvánosan elnézést kellett kérnie a kollégái által használt „botrányos” kifejezésekért.

Botrány a lehallgatott beszélgetések egy hányadának politikai tartalmából lett. A fehér asztal melletti alkukísérletekből, illetve azokból a megjegyzésekből, melyek feltárták, hogy a lengyel vezetők valójában mit is gondolnak barátaikról, szövetségeseikről. Röviden: nem sok jót.

A botrány nem csak az Atlanti-óceán partjait kezdte verdesni, hanem, mint köztudott, Magyarországot, pontosabban Orbán Viktort. Minthogy nyomtatásban idehaza megjelent, bátorkodom még egyszer leírni: a paksi atomerőműszerződéssel Krawiec Orlen-elnök szerint a magyar miniszterelnök „leszopta Putyint”.

De nem ez volt az egyetlen szarkasztikus utalás az orális szexre. Sokak figyelmét elkerülte ugyan, de megtette ugyanezt Sikorski külügyminiszter is, csak más összefüggésben.

„Leszoptuk az amerikaiakat”, mondotta volt az év elején Rostowski volt pénzügyminiszternek, de nem elégedett meg ennyivel, hanem tömören „értéktelennek” nevezte a lengyel–amerikai kapcsolatokat. (Aminek akkor és ott az lehetett az oka, hogy hiába biztatja Sikorski „fokozottabb kötelezettségvállalásra” amerikai barátait, azok vonakodnak növelni katonai jelenlétüket Lengyelországban és a Baltikumban. E téren azóta javulás állott be.) De Sikorski a nyilait a lehető legdurvább kifejezések kíséretében David Cameron brit miniszterelnökre lődözte ki, mellesleg egyáltalán nem ok nélkül, mert a lengyel külügyminiszter erősen integrációpárti, Cameron meg ott fekszik keresztbe az unió „merkelista” többségének, ahol tud.

Ráadásul halálosan megsértette a lengyeleket, amikor kilátásba helyezte a Nagy-Britanniában dolgozó több százezer (ha nem millió) lengyel állampolgár szociális juttatásainak megvonását, de legalábbis megkurtítását és az unión belüli szabad munkaerő-áramlás korlátozását. Sikorski megjósolta, hogy Cameron meg fog bukni, mert voltaképp nem tesz mást, mint hogy „befekszik” saját pártja euroszkeptikusainak.

Sikorski kirohanásai azonban – az én szememben – szinte jelentéktelenek ahhoz képest, amiről Sienkiewicz belügyminiszter próbált megalkudni Belkával, a jegybank elnökével. Tekintettel arra, hogy a lengyel jegybank is független (a kormánytól), a belügyminiszternek semmi joga nem volt arra, hogy gazdasági segítséget kérjen az elnöktől a 2015-ös választások megnyeréséhez, „nehogy a PiS – Kaczyński pártja, a fő rivális – győzzön”. Ehhez mérhető alku rajzolódott ki abban a beszélgetésben, amelyet Sikorski és Rostowski folytatott, s amely ugyancsak olvasható volt a Wprostban. Sikorski (még az uniós választások előtt) előkelő helyet ajánlott fel a volt pénzügyminiszternek a Tusk-párt listáján, az meg közbenjárást ígért Brüsszelben ahhoz, hogy az oda pályázó külügyminiszter uniós biztos lehessen majd.

Ma is rejtély, hogy kinek fűződött érdeke a fél lengyel politikai elit lejáratásához. A két méregdrága étterem tulajdonosát, illetve főpincérét az ügyészség lefogatta. Technikailag valószínű, hogy nélkülük nem ment volna a lehallgatás. Ezek a vendéglősök egy életszerű feltételezés szerint egyáltalán nem politikusokból akartak üzletet csinálni, hanem vállalkozókból. Az elképzelésük az volt, hogy a lehallgatott, kompromittált embereknek drága pénzért visszajuttatják a szalagokat.

Csak később jöttek rá, mi került a kezükbe. És akkor megtaláltak valakit, aki más feltételezések szerint az első „lelet” után a megbízójuk is lehetett. De ki? A kérdésnek a megválaszolásához egy másik letartóztatás, egy Marek Falenta nevű milliárdosé segít hozzá. Na meg az „orosz szál”, amelyre maga Tusk is, Sikorski is félre nem érthetően utalt. Ez a Falenta nem egyszerű szénkereskedő. Hanem, ha akarom, egy megátalkodott zseni. Azt találta ki importcége tulajdonosaként, hogy a drága hazai szén helyett olcsó orosz szenet kínál a nyersanyag ezernyi lengyel vásárlójának, nem utolsósorban energiatermelőknek.

Bejött neki, csak épp Lengyelország legnagyobb állami vállalata, az 55 ezer embert foglalkoztató széntröszt került nagy bajba. Tuskéknak lépniük kellett: korlátozták az orosz szénimportot. Így életszerű a feltételezés, hogy Falenta bosszút akart állni rajtuk. S kell annál jobb alkalom, mint hogy a – meglehet, véletlenül a kezébe került – tekercseket eljuttassa egy szenzációra éhes hetilapnak?

De persze – Lengyelországban vagyunk, ahol az oroszokról minden rosszat el tudnak képzelni – vannak, akik az orosz „szervek” manipulációját sejtik az ügyben. Akárhogyan is: eddig az eredmény nulla. A parlamenti bizalmi szavazáson, melyet Tusk kért maga ellen, koalíciója könnyedén nyert. Magabiztosan utazhatott Brüsszelbe.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!