„Bel-Buda egyik legjobb zöldterülete, a Millenáris Park egyszerűen elvesztette közpark jellegét” – panaszolta Dániel, egy környékbeli srác. Az utóbbi években tavasztól őszig egymást érik a területen az egy- vagy többnapos rendezvények, gasztroesemények, fesztiválok, ezek idején pedig – beleértve a készülődés, felvonulás, pavilonépítés idejét is – a közpark egy jelentősebb része nem használható.

Dánielt különösen az háborítja fel, hogy a kereskedelmi célú rendezvények idején a helyiek is csak pénzért mehetnek be az ilyenkor részben vagy egészben lezárt Millenárisra, pedig lehet, a rendezvényre nem lennének kíváncsiak, csak éppen pihennének egyet a zöldben, a jó levegőn, vagy leülnének a fűbe játszani a gyerekeikkel.

Ilyenkor gyakran a parkolót is lezárják, így aki máskor általában itt parkol, most lehet, hogy csak több utcával távolabb tud helyet találni.

„Persze örülök neki, hogy a Táncszínház új épületet kap, ám az építkezés megint csak elvesz a parkból, ráadásul a munkák – éppen az említett sorozatos rendezvények miatt, amikor a zajos építkezést is gyakran leállítják – elhúzódnak, ami további bosszúságot okoz. Nem beszélve arról, hogy a park füvét és az útjait is megviseli mind az építkezés, mind a nagyszámú látogatóval járó események. Az utat tavaly végül felújították – mesélte Dániel, ám emiatti öröme sem felhőtlen, ugyanis egyrészt a várost mindenhol elborító térkő szerinte már fullasztóan ötlettelen és sok kezd lenni, ráadásul a felújítással együtt eltűntek a padok is, így most az egész sétányon nincs hova leülni, csak a földre. A parkban kevésnek találja a vendéglátóegységeket, a korábban itt működő kávézó-étterem például idén már ki se nyitott, volt egy kis borozó is, de eltűnt, most már csak egy fagyis és egy kürtőskalácsos van (a rendezvények idején általában zárva).

Dániel úgy érzi, az amúgy jó adottságokkal bíró Millenáris Park kezd egyre élhetetlenebbé válni, egyre kevésbé közpark.

Ezzel az érzéssel Dániel alighanem nincs egyedül, és a probléma messze túlnő a Millenárison: több közpark pusztul Budapesten, illetve több olyan beruházás is zajlik a fővárosban, ami kapcsán az a benyomása támad az embernek: bármennyi közpénzt is költenek el rá, mintha direkt arra törekednének, hogy zsúfoltabb, kopárabb, használhatatlanabb, rosszabbul működő, egyszóval élhetetlenebb legyen. Ráadásul az ilyesmi szinte kötelezően együtt jár a zöldterületek csökkenésével – ezt pedig nem ellensúlyozza, hogy a kivágott fák helyére csenevész csemeték (amik majd húsz év múlva adnak árnyat) és hatalmas betonkazettákba tuszkolt látványnövények kerülnek.


Fákat zabál fel a beton

A városlakók többsége bizony aggódik, hogy miképp hatnak a környezetre a zöldfelületeket felzabáló beruházások. Például a József nádor téri mélygarázs vagy a Kossuth tér átépítése miatt fasorokat vágtak ki. A vizes világbajnokság úszópalotájának építése a Dagály strand nagy zöldfelületéből harapott ki egy hatalmas darabot, a Városligetet múzeumokkal zsúfolják tele, és a Római-part természetes parti sávját is letarolhatják a tervezett mobil gát miatt. Elpusztult a fővárosban az Etele úti fasor, kivágják a csillaghegyi strand területén lévő fák jelentős részét, illetve a XI. kerületben természetvédelmi területre tervezték a szuperkórházat (garantáltan nagy pusztítás).

Mindez arról tanúskodik: a zöldterület védelme nem szempont a városfejlesztésnél.

Sőt: a városlakók életminősége, közérzete sem az.

Az egyik legjobb példa erre a VIII. kerület kedvelt közparkjának, az Orczy-kertnek a sorsa. Itt a Nemzeti Közszolgálati Egyetem terjeszkedésének akár már 300-400 fa is áldozatául eshetett, és a munkáknak még nincs vége.

Februárban a teljes területet le kellett zárni a közönség elől, azóta paravánok mögött dolgoznak a fanyűvő gépek, betonkeverők. Június végén aztán az ígéretek szerint megnyitják a megújult park egy kisebb részét, benne a megújult játszótérrel és a tópart egy szakaszával, év végére pedig az egész parkot átadják. Összességében – szól a beruházást levezénylők büszke bejelentése – a kerületi és budapesti közönség a korábbihoz képest végül jelentősen megnövelt méretű, összesen 26 hektáros területet kap vissza. Csakhogy ezt nem úgy kell érteni, hogy a park vagy a zöldterület nő, mindössze arról van szó, hogy a park eddig elzárt egyes részeit is megnyitják.

Ráadásul a visszaadott terület egy jelentős részét közben többemeletes épületekkel beépítik, így valójában az ország első tájképi kertjének 10-20 százaléka eltűnik.

A fővárosi helyzet ráadásul nem egyedi, ugyanez elmondható számos vidéki helyszínről is: az előző uniós fejlesztési ciklusban e célra nyerhető közösségi támogatások nyomán a többségében ötlettelenül, faltól falig lekövezett főterek országa lettünk, a zöldterületek pedig szinte mindenhol visszaszorulóban vannak.


Elrettentő, követendő

Az Orczy-kertnél is elrettentőbb példa a nemrég a pesti oldalon az Árpád híd és a Margit híd közötti szakaszon átadott új rakparti sétány és kerékpárút. Ez, a vizes vb úszópalotájához kapcsolódó beruházás tipikus állatorvosi lova annak, hogy sok pénzből mennyire el lehet rontani valamit. A rakparti sétány és bicikliút nyomvonalán először is kiirtották az árnyékot adó öregebb fákat, és ültettek ugyan fiatalabb csemetéket, de ezek, ha megnőnek, akkor sem oda vetnek majd árnyékot, ahova kellene, így a tűző napon sétálhatnak majd nyáron a korzózni vágyók. Az már talán meg sem lep senkit, hogy szinte minden lehetséges felületet leburkoltak, térköveztek, betonoztak, és hiába helyeztek el néhány álmosítóan unalmas hintát, nem tudni, ki aszalja itt egy nyári napon a gyerekét. A parti sétánytól kerítéssel vágták el a Dunát, nehogy élvezhető legyen a part, ki lehessen ülni oda – megmaradt a folyó távolról szemlélhető turistalátványosságnak. Padok is vannak a sétányon, nem úgy, mint a Millenárison (bár árnyék ott sincs).

Érthetetlen, hogy ennyi pénzből miért nem lehet valami élhetőt teremteni a Duna-parton. Pedig jó példáért nem is kell messze menni: néhány héttel korábban adták át nem is messze innen a XIII. kerület beruházásában a Dagály fürdő és a Duna Aréna szomszédságában húzódó Dagály sétányt. Ez már valóban sétány, ráadásul modern közösségi és rekreációs terület.

A sétány két oldala 4-4 méter szélességben klinkertégla borítású, középen négy méter széles zöldsáv fut, a növényzet és a gyep öntözése automata rendszerű. A sétányra dizájnos beton ülőtömböket és padokat is telepítettek, továbbá LED-es világítótesteket szereltek fel térfigyelő kamerákkal, és mindenhol van ingyenes wifi. Továbbá 60 fa, 17 hulladékgyűjtő, két ivókút és 12 kerékpártároló. Régebbi fejlesztés, de máig használható, jó példa a színvonalas, élhető, a helyiek körében kedvelt közparkra a szintén XIII. kerületi Szent István park, amit körbekerítettek és éjszakára bezárnak – talán ezeket az üzemeltetési példákat lenne érdemes ellesnie a VIII. kerületnek is, ahelyett, hogy olyan, később visszavont, tehát semmire sem jó ötleteken dolgozik, mint a 14 évnél idősebb fiatalok hintázásának pénzbírsággal büntetése.

A kihagyott ziccerek közt talán a legnagyobb a Népliget, ami annak ellenére, hogy Budapest legnagyobb közparkja, a rendezetlensége és rossz közbiztonsága miatt közparkként gyakorlatilag egyáltalán nem használható. A területet nem kevés pénzből ugyan, de jó ötletekkel, színvonalas, értelmes parképítéssel újra be lehetne indítani, így megmenthető lenne az omladozó Planetárium is, a fővárosiak pedig kaphatnának egy „új” közplaccot. Erre sem készség, sem pénz nincs a kormány részéről – hacsak annak nem vehető, hogy a Fidesz egyik alelnöke vezette Ferencváros újabb sportpályákat, sőt egy „Fradivárost” kap a területen mintegy 10 milliárd forintos beruházásból.

Ha újabb zöldfelületek, közterületek nem is nagyon jönnek létre, legalább a meglévőkre kellene vigyázni, de sok esetben ezeken is visszaszorítják annak jogos használóit, a városlakókat – legtöbbször üzleti szempontokat figyelembe véve. A már említett Millenáris parki példa mellett ebbe a sorba illik a Deák téri egykori buszpályaudvar, most Design Terminál melletti terület, amiből egy söröző harapott ki jókora darabot, vagy éppen pár lépéssel odébb, az Erzsébet téren immár évek óta jelentős területet elfoglaló, leginkább csak turistacsalogató óriáskerék.

Végezetül a közösségek kiszorítására álljon itt egy egészen NER-kompatibilis példa a közelmúltból: kerítéssel zárta le a bicskei Erőmű-tavat és környékét a tavaly 100 milliárd forinttal gazdagodó Mészáros Lőrinc felcsúti polgármester, miután a 45 hektáros terület az egyik cége tulajdonába került. A tó korábban is magántulajdonban volt, de nem volt elzárva, a helyiek kirándulhattak, biciklizhettek arra, sőt működött egy horgászegyesület is – mára mindannyian kiszorultak.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!