„Maguk is a Jobbiktól vannak?” A kérdés, amit még sosem tettek fel nekünk, és amire most mégis kénytelenek voltunk válaszolni – nem is egyszer. Malacnézőbe mentünk, de a végiggondolatlan, államilag megtámogatott adakozás nyomában félelmet, bizalmatlanságot és a Jobbik mocskos mancsát találtuk.

Adománymalacok és a Jobbik nyomában - Riportunk a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Székelyen

- – Kép 1/5

Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, Székelyen vagyunk. Az 1100 fős faluban szinte napra pontosan két hete járt Hegedűs Zsuzsa miniszterelnöki bizalmas, hogy a Minden Gyerek Lakjon Jól Alapítvány adományaként kiosszon 78 darab malacot. Jött, kiszállt a szolgálati autóból, belemosolygott pár kamerába malaccal a kézben, aztán visszaszállította őt a fővárosba a sofőr.

Hegedűs Zsuzsa, Orbán Viktor társadalmi felzárkóztatásért és konfliktusok kezeléséért felelős főtanácsadója 2011 óta járja a vidéket, a szegénység problémáját úgy kívánva megoldani, hogy a rászorulóknak kioszt néhány kisállatot meg némi vetőmagot. Kezdetben a kritikus hangokra, miszerint nem biztos, hogy a mélyszegénységben élőknek valóban könnyebbség, ha 10 naposcsibét kell felnevelniük, a főtanácsadó közölte: falun mindenki tud állatot tartani. Mára azért változott a retorika (a módszer nem), és már Hegedűs is csak annyit mond: ha meg is eszik az állatokat, legalább egyszer valóban jól laknak a gyerekek. Kétségtelen, ez is valami…

Idén tehát Székelyen volt az ünnepélyes állatosztás. Az eseményre nagy erőkkel kivonult a sajtó is – a beszámolók leginkább a három kutyájával érkező Hegedűsre koncentráltak, illetve arra, hogy nem csak ő jött Audival, volt a helyiek közül olyan, aki szintén abba (bár egy jóval öregebb, lelakottabb változatba) pakolta be a malacoknak szánt tápot. Aztán elvonult Hegedűs és a sajtó, jöhettek a szürke hétköznapok. Mi viszont kíváncsiak voltunk arra is (ha már maga az érintett nem), hogy valóban segítség-e, ha Hegedűs Zsuzsa adományoz valamit. Székelyen mindenhol tudták, hogy jövünk.

A földúton kaptatva többször elhajtott mellettünk egy piros, néha egy kék autó. Előbbi egy kereszteződésnél megállt, és megvárta, merre fordulunk tovább. Kicsit később, amikor leparkoltunk, a sofőr még meg is kérdezte tőlünk, hogy mit akarunk. Amikor elmeséltük, miért jöttünk, közölte: felőle persze járkálhatunk, de tudjunk róla, hogy figyelik, mit csinálunk. Innen már nem volt nehéz kitalálni, hogy a jelenlétünknek egyáltalán nem örülnek a helyiek. Csak az okát nem értettük – egy ideig.

„Megint balhét akarnak?” – tette fel végül a kérdést egy férfi, értetlen arcunk láttán még Zagyva György Gyula nevét is elmotyogta. A volt jobbikos országgyűlési képviselő már önmagában garancia a balhéra, de hát mit mondjon az ember, ha nekiszegezik a kérdést: „A Jobbiktól jöttek?” Igazolványokat mutogattunk, felírtuk a saját és az újság nevét is, hogy elhiggyék végül (már ha egyáltalán), hogy semmi közünk a párthoz. Szerencsére. Merthogy – mint kiderült – másfél hete Székelyen járt egy kisebb delegáció, kezükben kamera és mikrofon, és ugyanazokat a kérdéseket tették fel, amiket most mi is. Csakhogy ők nem álltak meg a kapuknál. Házakba mentek be hívatlanul, helyi lakosokat provokáltak már-már verekedésig a helyiek elmondása szerint.

Ekkor már ágaskodott bennünk a kétely: megéri családonként egyetlen malacért ilyen fegyvert adni a szélsőjobb kezébe? Mert jól láthatóan ez egy lehetőség nekik arra, hogy békétlenséget szítsanak, megmutatva azt, hogy milyen körülmények között élnek ezek az emberek, és rámutatva arra, hogy bizony, nem mindenhol van meg a malac. (Zagyva György Gyula közösségi oldalán már látható egy kis előzetes arról, hogy mi történt akkor – a hangvételből lehet következtetni arra, milyen módszerekkel „dolgoztak”. És az is, amit sulykolni akarnak: cigányembernek nem való az adomány…)

A békétlenség tényleg beköltözött a faluba. Egy nyugdíjas asszony, aki alig egysaroknyira él attól az utcától, ahol majd’ minden portára jutott az adományból, keserűen kérdezi, miért azok a nagycsaládosok kapták a malacot, akik (szerinte legalábbis) nem érdemlik meg. Ő – mondja – tisztességesen dolgozott egész életében, most viszont alig-alig boldogul, és véleményével nincs egyedül. Nagycsaládos vagy kisnyugdíjas – senkinek sem könnyű az élete Székelyen. Ám most (megérdemlik-e vagy sem) azok, akik kaptak malacot, több szempontból is szorongatott helyzetben vannak. Pedig az önkormányzat adatai szerint lettek jogosultak az adományra, nem ők kérték, hogy Hegedűs Zsuzsa hatalmas felhajtással látogassa meg őket.

Ám egyrészt ott a félsz: mi van, ha, ahogy ígérték, valóban visszajönnek majd az alapítványtól, és ellenőrzik, hogy jól van-e tartva a malac? (Erre egyébként vajmi kevés az esély, mert eddig sem volt szokása az alapítványnak, hogy kövesse a kiosztott adományok sorsát.) Többen ezért hívnak be olyan nagy garral a kertjükbe, hogy már-már kétségbeesve bizonyítsák, boldogan eszi a moslékot az adomány. Másrészt viszont nem is olyan olcsó ám ezeknek az állatoknak a tartása, havonta belekerül akár 10 ezer forintba is, miközben sokan csupán a szociális segélyekből tartják fenn magukat és gyermekeiket.

A táp, amivel Hegedűsék érkeztek, már rég elfogyott, mire pedig hízósúlyba kerül egy disznó (vagyis megszolgálja majd az árát), még hosszú hónapok telnek el. És akkor a vetőmagokról még nem is beszéltünk – bár a bab és a borsó szépen növekszik, a répával vagy a cukkinivel májusban már nem sok mindent lehet kezdeni, hisz réges-rég el kellett volna ültetni. Majd jövőre – mondják többen. Addig étel nem lesz az adományból.

Aztán itt van még a Jobbik is – sokadik nekifutásra is gyanakodva állítanak meg minket az utcán. „Semmire nem jó ez, csak arra, hogy megint a cigányok ellen uszítsák az embereket” – mondja egy fiatal férfi, és ahogy elnézzük a helyzetet, igaza van. Bár az alapítvány vélhetően ezt nem kalkulálta bele a munkájába, ám a szélsőjobb nem volt rest kihasználni a szakmaiatlan, de a kormányhoz közeli program hiányosságait, és saját retorikájába illeszteni azt.

És amúgy mi van a malacokkal? Köszönik, valóban sok helyen megvannak. Apró szépséghibája a kis disznóknak, hogy többségük valamilyen kórsággal küzd – kék foltok vannak rajtuk például –, mert nem lettek beoltva. Egy férfi még tőlünk is megkérdezte, vajon mi lehet az. Komoly hozzáértéssel azt javasoljuk, inkább hívjon állatorvost. „Dehogy hívok, az pénzbe kerül. Inkább kivágom a foltot” – mondja. Nevet közben, úgyhogy reméljük, tényleg csak viccelt...

Több helyen azzal indokolják a malac hiányát, hogy az más portán nevelkedik, mert náluk nincs ól. Hogy ettől még az övék-e vagy sem, arra a kérdésre nem igazán kapunk választ. Egyesek szerint akad, aki néhány ezer forintért vagy éppen két liter borért adta el az állatát. Hogy hová? Többek szerint a szomszédos Demecserre is kerültek malacok, uzsorába, és már ettek is meg néhányat. Ha így van, azok legalább betöltötték eredeti funkciójukat.

Persze mindez csak spekuláció – itt darabra nehéz is lenne összeszámolni a malacokat, a jelenleg uralkodó légkörben talán érthető, miért. Ami azonban ennél még egy fokkal meglepőbb: több helyen nem egy, hanem két malaccal találkozunk.

„Vettem hozzá még egyet, hogy ne legyen egyedül” – mondja egy férfi. Egy másik meg azt: „Mindig volt malacunk, néha 5-6 is, úgyhogy most se akartunk, csak egyet.” Felvet természetesen ez is kérdéseket a rászorultságról, de ebbe mi már nem mennénk bele. Egy malac ára nagyjából 10 ezer forint körül mozog.

Rossz szót természetesen a programról nem hallunk, inkább csak reménykedő kérdéseket: „Lesz jövőre is adomány?”, „Kapunk majd kiscsibét is?” – nagyjából ez foglalkoztat mindenkit.

Minket viszont az, hogy Hegedűs Zsuzsa programja továbbra sem értékelhető, hiába jelezték már a hozzáértők, hogy változtatni kellene rajta. Mostanra látható az eredmény: lehet ugyan hangzatos szlogenekkel hirdetni a szegénység elleni harcot, de egyetlen malac továbbra sem oldja meg a problémákat, sőt, inkább tetézi azokat. Az átláthatatlanságáról elhíresült, jelentős állami támogatókkal rendelkező alapítvány tehát az idei évben is végigszántotta a szegénység berkeit, de egyetlen dolgot most sem tettek meg.

„Elmentem a Tescóba, és vettem két féldisznót 48 ezer forintért. Felnevelni egy malacot belekerült volna kétszer ennyibe is. Nem disznót kell adni az embereknek, mert azt sokan elherdálják. Ha tényleg azt akarják, hogy minden gyerek lakjon jól, biztosítsanak nekik napi egy meleg étkezést, lehetőleg hétvégén is” – vonja le a tanulságot egy rokkantnyugdíjas asszony. Talán időnként Hegedűs Zsuzsáéknak is érdemes lenne meghallgatni azokat, akiken segíteni akarnak.

Nehéz pontos képet kapni az alapítvány munkájáról. Beszámolót 2013 óta nem tettek közzé, addig nagyjából 600 millió forintnyi adományból gazdálkodtak. Támogatóik közt az állami Szerencsejáték Zrt. éppúgy megtalálható, mint a magyar üzletlánc, a CBA. Összegzésük szerint az elmúlt években 600-nál is több településen mintegy 40 ezer családnak adományoztak élő állatot és vetőmagot.

 

2011 és 2014 között a következő állatokat osztották ki:
- Napos csibe: 1 050 030 darab
- Napos kacsa: 199 500 darab
- Tyúk: 156 850 darab
- Nyúl: 2818 darab
- Malac: 921 darab

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!