Vigyáznunk kéne az értelmiségünkre – mondja Fischer Iván.
- Elemi érdekünk Európához tartozni.
- Állandóan úton van, de néha hazaugrik „tenni valamit”.

 
Fischer Iván - Fotó: Felix Broede

– Kötelessége vagy csak lehetősége egy művésznek reagálni a napi politika rezdüléseire?

– Nem kötelesség reagálni a politikára, de felelősségük van a művészeknek. Ha fontos sorskérdések dőlnek el a hazájukban, akkor nem mindegy, hogy egy művész hallgat, egyetért vagy tiltakozik, mert sokan meghallják a hallgatást és a megszólalást is.

– És mit gondol azokról, akik szerint minimum nemzetárulás külföldi politikusok figyelmét felhívni a magyarországi folyamatokra?

– Hogy Ady Endre például felemelte a hangját a Magyarországot visszahúzó feudális tendenciák ellen. Azonnal hazaárulónak bélyegezték, ezért írta később önéletrajzában: „voltam bolond, komédiás, értelmetlen, magyartalan, hazaáruló, szóval elértem mindent, amit Magyarországon új poétának el lehetett érni”. Akik ilyen jelzőkkel dobálóznak, összekeverik a nemzetet saját politikai táborukkal. Nem érdemes ezzel vitatkozni. Annak nagyon örülök, hogy ma már senki nem kérdőjelezi meg Ady Endre magyarságát vagy hazaszeretetét. Számomra ő és Bartók Béla az irányadók. Mindketten nagyon szerették a hazájukat, ugyanakkor rendkívül kritikusak is voltak, ha nem értettek egyet azzal, amit az aktuálisan hatalmon lévők tettek.

– Szükség van ön szerint nemzeti identitásra, és szembeállítható ezzel egy európai identitás?

– A kettő egy és ugyanaz, mert Magyarországnak elemi érdeke, hogy Európához tartozzon.

– Van a viccbeli Kohn bácsi, aki disszidál, aztán mégis visszajön Magyarországra. Egy évvel később megint ugyanez. Aztán megint. Amikor mondja neki a belügyes, döntse már el, hol érzi jól magát, akkor bevallja, hogy útközben. Nagyon úgy tűnik, ön is így van ezzel.

– A kérdés az, miért mondja ezt Kohn bácsi? Mert fél. Szeretne itthon maradni, de kirekesztettnek érzi magát. Nem az az igazi kérdés, hogy szegény, kiszolgáltatott Kohn bácsi hol érzi magát otthon, hanem az, hogy miként teremtsünk olyan hazai környezetet, toleranciát, amiben Kohn bácsinak nem kell félnie. Ezen dolgozom. Vigyázni kellene az értelmiségünkre, a szakembereinkre, orvosainkra, zenészeinkre. Nagy baj, hogy sokan elmennek. Csodálatos a magyar szellemi élet, kiváló tehetségeink vannak, ez az ország legnagyobb kincse.

– A BFZ-t a világ tíz legjobb zenekaraként tartják számon. Alig volt olyan év 1983 óta, amikor ne kaptak volna valami rangos hazai vagy nemzetközi elismerést. Mi kell ahhoz, hogy az élvonalban maradjanak?

– Nem ülhetünk a babérjainkon, folyamatosan újítani kell, fejlődni, ha azt akarjuk, hogy folytatódjon ez a valóban csodálatos sikertörténet. Az elismeréseknek örülünk, büszkék vagyunk rájuk, de a legszigorúbb kritikusok mi magunk vagyunk, nem fenyeget az a veszély, hogy hátradőlünk, elkényelmesedünk.

– Nem kérkedőn, de folyamatosan ad és áldozatokat hoz: mondjuk hazarepül egy Kakaókoncertre, felajánlja a régi családi lakást lakásszínháznak, nyáron – láthatatlanul – a menekültek ellátásában segédkezett. Honnan jön a szándék, hogyan formálódnak a célok?

– Ezek nagyon személyes indítékokból táplálkoznak. Talán a családból hoztam magammal azt, hogy gyerekekkel jó foglalkozni, hogy a kiszolgáltatott embereknek természetes dolog segíteni, és hogy a színház, a zene nyújtja a legtöbb örömérzést. Sokat köszönhetek a szüleimnek.

– Akik ismerik önt, tudják, hogy imád bridzselni és sakkozni. Mit adnak ezek a játékok?

– Mindkét játék segít az aktív kikapcsolódásban. Ha már nagyon rajzanak a gondolatok a fejemben, elkezdek az interneten valakivel sakkozni. Ennél nincs jobb pihenés. A zenekari turnékon néha órákat ülünk a buszban. Bridzs közben viszont mintha elrepülne az idő, nem fárasztó az utazás.

– Sokat hallgat zenét? Összeméri a munkáját a kollégákéval?

– Zenét szeretek hallgatni, de nem azt a darabot, amin én is dolgozom. Azt soha nem hasonlítom össze más előadókkal. Inkább egész más zenét hallgatok, de mindig klasszikust. A könnyűzene csak egy-két percre tud lekötni, utána már untat, mert folyton ugyanazok az akkordok és dallamformák ismétlődnek. Tisztelet a kivételnek.

– Mindenkinek az életében eljön az idő, amikor már nem ő tanul, hanem ő a mester. Képes-e még tanulni mástól?

– Az én pályám folyamatos tanulás. Egyrészt új darabokat kell megtanulnom, és minden évben ügyelek arra, hogy legyen ilyen is műsoron. Másrészt minden pillanatban tanulok: szólistáktól, zenekari tagoktól, kollégáktól, a közönség tagjaival folytatott érdekes beszélgetésekből. Borzasztó unalmas lenne mindig ugyanúgy előadni a remekműveket.

NÉVJEGY
Fischer Iván

• A Budapesti Fesztiválzenekar zeneigazgatója.
• 2007-től a washingtoni Nemzeti Szimfonikus Zenekar vezető karmestere, a berlini Konzerthaus karmestere, a brit Királyi Zeneakadémia tiszteletbeli tagja.
• Zongorázni, hegedülni tanult, később csellót és zeneszerzést Budapesten, a Zeneakadémián. Bécsben szerzett karmesteri diplomát. Számos szakmai és civil díj birtokosa, Kossuth-díjas.



Miközben a világ lapjai a Budapesti Fesztiválzenekar (BFZ) sikereitől hangosak, a zenekar vezetőjét a magyarországi sajtó kormánypárti része minimum hazaárulónak tartja. Bár soha nem rejtette véka alá a véleményét, most mégis rengetegen támadják egy 2011-es levél miatt, amelyet a Heti Válasz hozott nyilvánosságra. Ebben arra figyelmeztette a Magyarországra készülő Hillary Clinton külügyminisztert, hogy látogatása az Orbán-rezsim legitimációjának tűnhet, ha nem ítéli el a Fidesz demokráciát leromboló törekvéseit.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!